Egy mobiltelefon átadására kérte, másnap pedig megölte a nőt a borsodi férfi

A Miskolci Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és rablás bűntette miatt indult büntetőügyben hirdetett ítéletet 2021. május 11-én. Az ítélet szóbeli indokolása szerint a vádlott egy ismerőse útján került kapcsolatba az Ózdon egyedül élő sértett nővel, akit megismerkedésük másnapján ismét felkeresett a lakásán. Arra kérte a sértettet, hogy adja át részére a közös ismerősük által otthagyott telefont. A nő a kérés teljesítését megtagadta, ezért a vádlott arcon ütötte, majd magához vette a telefont és távozott a házból. Másnap a vádlott ismét elment a sértetthez, aki kérdőre vonta a férfit a…

Tovább olvasom

Pert vesztett a kormányzati támadógépezet, ám az ítéletet egyszerűen nem hajtotta végre az Origo

A jelek szerint ez a recept a kormányoldalon – állítsunk bármit a lejáratni kívánt, kormánykritikus emberről és családjáról, néhány év múlva majd elveszítjük a sajtópert, az ítéletet pedig nem hajtjuk végre. Ha akar, pereljen újra, ismét éveken át. Hadházy megmutatta, hogyan kellene ennek kinéznie. A független politikus saját Facebook-oldalán osztotta meg ezzel kapcsolatos gondolatait. „Ha az Origo nevű propagandalap betartaná a bírósági ítéleteket, akkor egy napon keresztül kb. így kellett volna kinéznie a főoldalának. Ki kellett volna írnia a címlapra, hogy megsértette a szüleim és az én jó hírnevemet és…

Tovább olvasom

Több százezer forintot csalt ki hiszékeny áldozataitól a miskolci férfi

Természetesen az ígéretek a nyílászárók cseréire mindig csak ígéretek maradtak, tényleges munkát soha nem végzett. Végül a rendőrség lekapcsolta. Egészen olcsón megúszta. A Miskolci Járásbíróság csalás miatt közérdekű munkát és pénzbüntetést szabott ki azzal a vádlottal szemben, aki nyílászárók cseréjének ígéretével vett fel pénzt a sértettektől, azonban a munkát nem végezte el. A bíróság végzése szerint a nehéz anyagi helyzetbe került vádlott több sértettel is ajtók, ablakok cseréjére kötött megállapodást, mely alapján minden alkalommal előleget vett fel, azonban a munkavégzés egyetlen esetben sem állt szándékában. 2020. júniusában négy ablak cseréjét…

Tovább olvasom

Húszmilliót kell visszafizetnie Pálffy Kingának, a Holding előző vezérigazgatójának

Több mint nettó 30 millió forinttal távozott, most 20 millió visszafizetésére kötelezte Pálffy Kingát, a Miskolc Holding Zrt. korábbi vezérigazgatóját a Miskolci Törvényszék. Az ítélet nem jogerős, a Holding jelenlegi vezetése és Pálffy is fellebbezett. Az ítélet részleteiről Simon Gábor felügyelőbizottsági elnök beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján: Nagy felháborodást váltott ki a miskolciak körében, amikor a korábbi Holding-vezér már a 2019 októberi önkormányzati választást követő napokban azonnali hatállyal felmondott, és – kihasználva az átadás-átvétel közötti interregnumot – nettó 33 millió forinttal távozott. A cégcsoport új felügyelőbizottsága többször is tárgyalta ezt a lépést,…

Tovább olvasom

Hoppá! Tíz évre eltiltották és 15 hónap börtönre ítélték a csaló játékvezetőt – videó

Amióta fogadni lehet a sporteseményekre, sajnos természetes velejárója a csalás és a bunda. Ez a szerb játékvezető azonban annyira borzalmasan csalt (legalább) egy mérkőzésen, hogy gyorsan fényt derítettek az egyértelmű fogadási csalásra. Jutalma 15 hónap börtön. Tizenöt hónap börtönre ítéltek egy játékvezetőt Szerbiában, sőt, Szrdjan Obradovicsra még 10 év eltiltást is vár egy hihetetlen büntető miatt – írja a Nemzetisport.hu. Az eset még 2018-ban történt a szerb bajnokságban, az FK Szpartak Zlatibor Voda–Radnicski Nis meccsén. Egy lemondás miatt erre a találkozóra Szrdjan Obradovics lett az utolsó pillanatban kijelölve bírónak, és…

Tovább olvasom

Brutálisan végzett újszülött kisbabájával a felsőzsolcai „édesanya”

A felháborító és semmivel nem magyarázható kegyetlenség jutalma 16 év fegyház. A Miskolci Törvényszék tizenhat év fegyházbüntetésre ítélte – nem jogerősen – azt a nőt, aki megölte újszülött gyermekét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán – közölte a bíróság a verdikt után kedden az MTI-vel. A közlemény szerint különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövettet emberölés bűntettében találták bűnösnek a nőt. A tényállás szerint a nő családjával együtt élt felsőzsolcai otthonukban, ahol élettársával közösen nevelték négy kiskorú gyermeküket; 2018-ban a vádlott ismét teherbe esett, azonban titkolta terhességét, nem…

Tovább olvasom

Félmilliárdos miskolci pénzmosás – elítéltek négy embert

A pénz sikkasztásból származhatott. A Miskolci Törvényszék pénzmosás miatt 1 év 10 hónap és 4 év 3 hónap közötti szabadságvesztésre ítélt négy embert nem jogerősen. A vádlottak sikkasztásból származó 500 millió forintot próbáltak legalizálni. A bíróság közölte: a négy vádlott közel 500 millió forint elrejtését vállalta egy Thaiföldre szökött ismerősük kérésére. Az összeget egy pénzszállító cégtől sikkasztották el, és ezt minden vádlott tudta. Mivel azt is tudták, hogy ekkora összeget nem egyszerű tisztára mosni, a bankjegyeket műanyag hordókban elásták az egyik vádlott ingatlanának közelében. A pénz egy részéből később sporteseményekre…

Tovább olvasom

Már a látszatra sem figyelnek – a Navalnij elleni tárgyaláson a bíró telefonon várta az utasítást

Ezt ráadásul olyan nagyon nem is titkolta. Elképesztő, ami az orosz ellenzéki politikus meghurcolása közben zajlik az országban, a magyar kormány pedig továbbra is hallgat. Nem sokkal azután, hogy a moszkvai bíróság Alekszej Navalnij felfüggesztett ítéletét letöltendőre változtatta, az ellenzéki politikusnak ismét meg kellett jelennie a bíróságon. Ezúttal egy világháborús veterán rágalmazásáért kell felelnie a perben, amelyen az újságírók megjelenhettek ugyan, de felvételt nem készíthettek – írta a Newsru.com. A leiratokból így is hasonlóan abszurd jelenetek rajzolódtak ki, ahogyan a keddi perben – amely alatt és után több mint 1400 tüntetőt vettek…

Tovább olvasom

Szabad mosolyogni – a Kúria szerint az MTVA kiegyensúlyozott

Igaz, vegyük figyelembe, hogy az M1 híradójában leadott riport is tartalmazott egy óriási ferdítést és általánosítást, de így sem akármi, amilyen ítéletet hozott a Kúria. Hadházy Ákos kommentálta Facebookon a fantasztikus hírt: „Persze az államtévé megint hazudik, mert a Kúria nem azt mondta, hogy az MTVA kiegyensúlyozott, hanem csak egyetlen konkrét “riportról” volt szó. A Kúria ítélete persze így is bicskanyitogató. A műsorban két talpnyaló jogász gyalázta komoly képpel az ellenzéket az MTVA székháznál történtek miatt. De mivel a “riporter” utalt rá, hogy vannak más vélemények is, a Kúria szerint…

Tovább olvasom

Négy és fél évet kapott a pedofíliával vádolt exrendőr

A Gyulai Járásbíróság négy év hat hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte azt a kötegyáni 70 éves férfit, akit azzal vádoltak, hogy gyerekeket csalt az udvarára azért, hogy molesztálhassa őket – írja a Telex. A férfi korábban rendőrként dolgozott. A bíróság egészen pontosan „12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette, valamint 5 rendbeli züllött életmód folytatására rábírásával elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt” találta bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, a lap szerint a vádlott és a védője felmentésért fellebbeztek. A sajtóértesülések szerint a férfi, miután állítólag…

Tovább olvasom