Letartóztatták a taktakenézi emberölés gyanúsítottját

Elrendelte a Miskolci Járásbíróság a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint brutális kegyetlenséggel végzett a felettesével a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Taktakenézen. A helyi közmunkásként dolgozó elkövető egy 11,5 centiméteres filézőkéssel támadt rá a feladatokat koordináló irányítójára, aki a helyszínen életét vesztette.

Tovább olvasom

Jogos védelem vagy emberölés? Újra bíróság elé kerül a 16 éves fiú halálával végződött kisavasi késelés

Pótmagánvádas eljárásban folytatódik a 2024 őszén történt kisavasi tragédia ügye. A nyomozó hatóság korábban arra jutott, hogy a halálos szúrást leadó fiatalember jogos védelmi helyzetben cselekedett, ezért megszüntették vele szemben az eljárást. Az elhunyt 16 éves fiú családja azonban nem fogadta el ezt a döntést, így most a Miskolci Törvényszék előtt próbálják elérni a férfi büntetőjogi felelősségre vonását.

Tovább olvasom

Különös kegyetlenség Borsodban – ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék

Nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a férfit, aki 2024 szeptemberében megölte nagyanyját a Borsod megyei Girincsen. A bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját harminc évben határozta meg.

Tovább olvasom

15 perc alatt elfogták az elkövetőt, beismerte a miskolci halálos késelést

késelés

Új részletek derültek ki a január 4-i miskolci halálos késelésről, amelyben egy 17 éves fiatal vesztette életét. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Dobi Tamás megerősítette: az áldozat egy ongai illetőségű fiú volt, aki a Vörösmarty utcai játszótéren történt támadás után még néhány lépést tudott megtenni, majd összeesett. A környéken tartózkodók azonnal értesítették a segélyhívót, az életét azonban már nem tudták megmenteni.

Tovább olvasom