Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja Miskolcon járt, ami alatt videóinterjút is közölt. Ebben felszólítja a kormányt, hogy az egészségügyisek mellett a szociális dolgozóknak is meg kellene adni az egyszeri 500 ezer forintos juttatást a pandémiás helyzetre való tekintettel, ugyanis amellett, hogy a vírus frontvonalán dolgoznak, jelentős többségük csak a bérminimumot kapja meg akkor is, ha felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Az interjút mi is feltöltöttük külön, alább megtekinthetik:
Tovább olvasomCímke: interjú
Interjú Veres Pállal, hatodik rész: Az Y híd – videó
Veres Pál, Miskolc polgármestere a kérésünkre kamera elé állt és válaszolt a kérdéseinkre. A sorozat 6. részében arról kérdeztük Miskolc polgármesterét, hogy mire számíthatunk az Y híd építése alatt, illetve mit várhatunk magától a beruházástól. Ha lemaradt volna valamelyik videónkról, akkor azt könnyen megtalálja a most indult Youtube csatornánkon IDE kattintva! Az első részt pedig ITT érheti el.
Tovább olvasomBogárból készült ételeket kóstoltak Miskolcon
A Miskolci Állatkert és Vadaspark Halloweenhez méltó programokkal készült a hétvégére. Az ilyenkor szokásosnak mondható arcfestés és bátorságpróba mellett külön állatetetéseket is meg lehetett tekinteni, de ami igazán felcsigázta a látogatóközönséget, az a bogárevés volt, amit BugFood Alapítvány biztosított. A rovarkóstoláson bárki részt vehetett, aminek a vezetője egy fiatal lány volt az alapítványtól, aki több éve foglalkozik a „bogaras” gasztronómiával. Fő céljuk hogy népszerűsítsék hazánkban is a bogárevést, mivel elmondásuk szerint rendkívül gazdaságos és környezettudatos dolog. Persze nincs könnyű dolguk, hiszen kultúránktól teljesen idegen dolog a különböző rovarok elfogyasztása. Nagyon…
Tovább olvasomOrbán: Hétfőtől új világ kezdődik Magyarországon – eddig volt a türelmi idő
A kormányfő szerint most már erőből kell betartatni a szabályokat, a türelmi idő lejárt. A hatóságok sokkal erélyesebben lépnek fel, de Orbán azt is megígérte, áprilisra mindannyian megszabadulunk majd a járványtól. Nem a szabályok szaporításában, hanem a meglévő szabályok betartatásában hiszek – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. A miniszterelnök hangsúlyozta: a kulcs a maszkviselésben van, a hatóságok pedig hosszú ideig voltak megértőek, segítőkészek. A helyzet arra kényszerített bennünket, hogy tekintsük lezártnak a beszoktatást, ahogyan az óvodákban mondják. Mindenkinek hozzá kellett szokni a jelenlegi helyzethez, hétfőtől az…
Tovább olvasomPanelházak tövében közösségi biogazdaság – Így működik az Avasi Paradicsomkert
Van egy hely az Avasi lakótelepen, ahol a közelben élők maguk termeszthetik a zöldségeiket vagy gyümölcseiket. Ez az Avasi Paradicsom Közösségi Kert, aminek tagjai egymástól tanulják a növénygondozás fortélyait és közösen döntenek a kertet érintő ügyekről. A csináld magad biogazdaság már 2016 óta működik rendületlenül, de azóta nem született több hasonló kezdeményezés. Ezért utánajártunk a Paradicsomkert koordinátoránál, mi a hosszútávú siker titka: Interjú Csere Áronnal, a Dialóg Egyesület munkatársával. – Hogyan, milyen célból és milyen ötlet mentén jött létre a kert? Mik voltak a kezdeti nehézségek? A Dialóg Egyesület az…
Tovább olvasomOlcsó használtcikk a tömegtermelés helyett – videó
Egy évvel ezelőtt 2019. október 25-én nyitotta meg kapuit a Miskolci Újrahasználati Központ azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a hulladékmegelőzés fontosságára, és megismertessék a lakossággal a már használt, de még használható termékek értékét. Az elmúlt egy évben az Újrahasználati Központban több mint 15 ezer tárgy kapott újabb esélyt az új otthonra találáshoz, melynek 95%-a kisdarabos, fennmaradó része nagydarabos használati tárgy, jellemzően bútorok voltak. A tárgyak újrahasználatával sikerült hozzájárulni a lerakóra kerülő hulladékok mennyiségének csökkentéséhez. A boltban két vásárló nyilatkozott nekünk, hogy ők miért választották a MÚK boltját, mit érdemes keresni…
Tovább olvasomFekete-Győr: „Nem egyszerű kormányváltásról van szó, rendszert, korszakot fogunk váltani”
A Momentum elnök nem zárja ki, hogy a Fidesz bedől egy nagyarányú választási vereség nyomán, és „Orbán Viktor elutazik örökre keletre”. Fekete-Győr András a Szabad Európának adott podcast-interjújában kijelentette, hogy az ellenzéknek „meglesznek azok az eszközei, melyekkel fideszteleníteni tudja a magyar gazdaságot és a magyar államot”. Erről részleteket csak jövőre, az előválasztások idején akar elárulni, de hangsúlyozta, hogy ha egyszerű többséggel hatalomra kerül az ellenzék, akkor „nem fog majd malmozni”. Röviden beszélt az ügyészség jövőjéről: szerinte mivel a legfőbb ügyész „alkotmányellenes tevékenységet végez”, és vele szemben eljárások indulnak majd. Ha pedig Polt…
Tovább olvasomInterjú Veres Pállal, ötödik rész: A Diósgyőri vár fejlesztése – videó
Veres Pál, Miskolc polgármestere a kérésünkre kamera elé állt és válaszolt a kérdéseinkre. A sorozat 5. részében arról kérdeztük Miskolc polgármesterét, hogyan áll a Diósgyőri vár és a várfürdő fejlesztése, milyen pénzügyi és politikai nehézségeket kellett áthidalni, hogy megvalósítható legyen, és miért fontos a beruházás folytatása. A sorozat következő részében az Y hídról lesz szó! Ha lemaradt volna valamelyik videónkról, akkor azt könnyen megtalálja a most indult Youtube csatornánkon IDE kattintva! Az első részt pedig ITT érheti el.
Tovább olvasomInterjú Veres Pállal, negyedik rész: Gazdasági nehézségek és megoldásuk – videó
Veres Pál, Miskolc polgármestere a kérésünkre kamera elé állt és válaszolt a kérdéseinkre. A sorozat 4. részében arról kérdeztük Miskolc polgármesterét, hogy az örökölt adósság és a koronavírus okozta korlátozások sora mennyire rontotta a város gazdasági helyzetét, milyen intézkedéseket eeszközöltek és hogy közel áll-e a város a csőd széléhez. A sorozat következő részében a Diósgyőri Vár fejlesztéséről esik majd szó! Ha lemaradt volna valamelyik videónkról, akkor azt könnyen megtalálja a most indult Youtube csatornánkon IDE kattintva! Az első részt pedig ITT érheti el.
Tovább olvasomFekete-Győr a 444-nek: Többször volt már itt láncszavazás vagy buszoztatás – videó
2018-ban, a parlamenti választás után több visszásságra, jogsértésre is fény derült, főleg olyan szavazókörökben, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámláló. Ezért a borsodi időközin a jobbikos Biró László mögött összeállt ellenzék komoly energiát fektetett abba, hogy minden szavazókörben legyenek delegáltjaik. A mezőzombori iskolában Fekete-Győr András, a Momentum elnöke az egyik szavazatszámláló, és tapasztalt is gyanús dolgokat. A 444 kérdezte meg a politikust:
Tovább olvasom