A műtrágya, az üzemanyag, a gáz és az áram drágulása, valamint az emelkedő kamatok idén is negatív hatással lesznek a friss piaci termékekre – mondta el Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke a vállalat sajtóeseményén, amit a HVG ismertetett. Hozzátette: az idei szezon jól indult, hiszen már húsvét előtt megjelent a polcokon a hazai paprika, ennek ellenére számos kihívással néznek szembe a termelők. Tavaly nyár vége óta a fentebb felsoroltak meééett a legtöbb termeléshez szükséges inputanyag ára is elszállt, például a műtrágyák ára három-ötszörösére nőtt. A karton ára a duplájára emelkedett, és…
Tovább olvasomCímke: zöldség
Itthon napi 15 ezer forintért is nehezen találnak munkaerőt a kertészetek
Évente 50-80 milliárd forint bevételkiesést okoz a munkaerőhiány, illetve a munkaerő minősége a zöldség-gyümölcs ágazatnak, miközben a szektor termelési értéke 300 milliárd forint mondta a vg.hu-nak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke. Az ágazatban 140 ezren dolgoznak főállásúként, a szezonmunkásokkal együtt 200-250 ezer embernek ad munkát. Az azonban problémát jelent, hogy képzett munkaerő helyett 80-90 százalékban betanított munkásokkal kell dolgozniuk, illetve az is, hogy az alkalmazottak zöme 50 év feletti. A cikk szerint míg egy napszámos az északkeleti országrészben napi 8-10 ezer forint körül keres, addig az ország…
Tovább olvasomAz importált zöldségnek kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a helyi húsnak
A fenntarthatóbb élelmezésre törekvő irodalomban gyakran hangzik el, hogy minél közelebbről származik az élelmiszer, annál jobb, és hogy törekedjünk arra, hogy helyi élelmiszert fogyasszunk. Ez azonban nem mindig van így – állítja Tamas Lestar, a Winchester Egyetem kutatója a The Conversation.com-on megjelent írásában. A helyi élelmiszerek melletti leggyakoribb érvek, hogy mivel legfeljebb rövid távon szállítják, jóval kevesebb az üvegházhatású gázkibocsátás, másfelől a tápértékük is magasabb. Lestar azonban arra mutat rá, hogy más szempontok is vannak, amiket figyelembe kell venni, így összességében nem minden esetben fenntarthatóbb egy helyi élelmiszer az importáltnál. Az egyik fontos…
Tovább olvasomEgyünk hazait – Alkalmazás segít a szezonális zöldség és gyümölcs kiválasztásában
Az EUFIC szervezet célja, hogy inspirálják és megerősítsék az egészségesebb és fenntarthatóbb étrendeket és életstílusokat az európai polgárok körében – írja a JövőTV. Az Európai Élelmiszer-információs Bizottság egy újfajta, igen hasznos és környezetbarát alkalmazással rukkolt elő: A mobilos programmal láthatjuk az Európai országok időjárási és éghajlati viszonyait, mely segít tájékozódni abban, hogy aktuálisan éppen milyen zöldségek vagy gyümölcsök elérhetőek évszaknak megelégelően. De miért fontos a szezonalitás? A hazai idénynövények jobb minőségűek, frissebbek és magasabb a tápanyagtartalmuk is abból kifolyólag, hogy nem tesznek meg olyan nagy távolságot a termőföldtől a fogyasztásig. Továbbá a környezetre is jobb hatással…
Tovább olvasomÍgy javítják a kertben termelt zöldségek a gyermekek egészségét
Az otthon termesztett zöldségeknek és gyümölcsöknek számos pozitív hatásuk van az életünkre és az egészségünkre. Ezt egy nemrég publikált kutatás is alátámasztja. A Kelet-Angliai Egyetem (UEA) kutatása az alacsony és közepes jövedelmű országok háztartásait vizsgálta. A vizsgálatok során kimutatták, hogy a saját élelmiszer termesztése segíti a szülőket abban, hogy megakadályozzák az alultápláltság vagy a vitaminhiányos betegségek kialakulását. A tanulmány részleteiről A vizsgálatot az afrikai és ázsiai országokban, köztük Nigériában, Ghánában, Indiában, Kambodzsában, Mozambikban, Ugandában, Kenyában és Burkina Fasóban végezték. Megismertették a nőket az otthoni gazdálkodással, majd vizsgálták ennek gyermekekre gyakorolt…
Tovább olvasomA zöldség és a gyümölcs közel 16 százalékkal lett drágább
Tizenkét hónap alatt, 2019. októberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 6,5 százalékkal nőtt, ezen belül Az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 15,7, a párizsi, kolbászé 13,4, a cukoré 11,6, a liszté 11,0, a munkahelyi étkezésé 9,3 százalékkal lett magasabb – írja jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,1, ezen belül a dohányáruk 9,3 százalékkal drágultak. A szolgáltatásokért 2,4 százalékkal többet, a járműüzemanyagokért 5,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. 1 hónap alatt, 2020. szeptemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek.
Tovább olvasomPanelházak tövében közösségi biogazdaság – Így működik az Avasi Paradicsomkert
Van egy hely az Avasi lakótelepen, ahol a közelben élők maguk termeszthetik a zöldségeiket vagy gyümölcseiket. Ez az Avasi Paradicsom Közösségi Kert, aminek tagjai egymástól tanulják a növénygondozás fortélyait és közösen döntenek a kertet érintő ügyekről. A csináld magad biogazdaság már 2016 óta működik rendületlenül, de azóta nem született több hasonló kezdeményezés. Ezért utánajártunk a Paradicsomkert koordinátoránál, mi a hosszútávú siker titka: Interjú Csere Áronnal, a Dialóg Egyesület munkatársával. – Hogyan, milyen célból és milyen ötlet mentén jött létre a kert? Mik voltak a kezdeti nehézségek? A Dialóg Egyesület az…
Tovább olvasom