Tízmilliárdból készülhet el az Y-híd folytatása

Megépülhet az Y-híd folytatása, megszületett ugyanis az ezzel kapcsolatos politikai döntés, ami a meglévő úthálózatok kétszer kétsávra bővítéséről és új útszakaszok megépítéséről szól – jelentette be hétfőn délután Csöbör Katalin (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője és Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) vezérigazgató-helyettese, amiről a Minap is beszámolt.  Amennyiben ez a folyamat sikerrel zárul, a bonyolult, sok egyeztetéssel járó tervezési munka 2022 tavaszán indulhat, a kivitelezési munkák pedig várhatóan 2025-ben kezdődhetnek meg. Csöbör Katalin kijelentette, a döntésnek és a majdan megvalósuló infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően gyökeresen megújul a keleti városrész, ami egyben számtalan gazdasági…

Tovább olvasom

Y-híd sztori: Ön bevállalna a gyalogos kerülőn egy sétát? – videó

Az Y-híd második ütemének bontása után, pár hónapon belül a Miskolcra igyekvő martinkertvárosi autósoknak a Csokonai utca felé kell kerülni, a gyalogosoknak pedig egy labirintusszerű, félelmetes hangulatot árasztó aluljárót kell használniuk, ha időt spórolnának. Ha akad, aki bevállal egy ilyen átkelést, a vasútállomás és a sorompó között húzódó Pfaff Ferenc utcáról a nemrégiben 900 millió forintért felújított MVSC sporttelepre jut, majd onnan folytathatja útját Martinkertváros központja felé.

Tovább olvasom

Az Y-híd fejlesztésének második üteme előtt megépítik a kerülőutat

Veres Pál a Facebook oldalán adott hírt arról, hogy sikeresen egyeztetett az Y-híd építésének beruházójával (NIF Zrt.) és annak kivitelezőjével (HE-DO Kft.). A megbeszélésen részt vett továbbá Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is.  Miskolc polgármestere közölte, hogy ígéretet kapott, hogy az Y-híd fejlesztésének második üteme megkezdése előtt meghosszabbítják a Csokonai utcát a Fonoda utca irányába, így biztosítva áthaladást a híd építésének idejére is. A szakemberek mindent megvizsgálva ezt az egyetlen megoldást találták járható (kerülő)útnak a lakók életének megkönnyítése érdekében. Az ott élők nyugalmául szolgálhat, hogy a teherforgalom erről az útszakaszról teljesen ki…

Tovább olvasom

Csöbör Katalin a saját nevét írta rá az Y híd látványterveire

A fideszes képviselő a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy a minap újabb egyeztetéseket tartottak a miskolci Városházán az Y híd fejlesztései kapcsán. A bejegyzésben mellékelt fotókra pedig már a saját nevét is ráírta – ez pedig több kommentelőnek is szúrta már a szemét: „Nem néz ki rosszul, csak bírjuk ki(várni)… Viszont hogy mi a búbánatos rossz nyavalyáért kellett oda írnia, hogy Csöbör, mintha ő készítette volna a látványtervet…” – írta az egyik kommentelő, míg egy másik hozzászóló is felteszi a kérdést: „Mint tervező jegyzi?” Arról nem is beszélve, hogy nem…

Tovább olvasom

Interjú Veres Pállal, hatodik rész: Az Y híd – videó

Veres Pál, Miskolc polgármestere a kérésünkre kamera elé állt és válaszolt a kérdéseinkre. A sorozat 6. részében arról kérdeztük Miskolc polgármesterét, hogy mire számíthatunk az Y híd építése alatt, illetve mit várhatunk magától a beruházástól. Ha lemaradt volna valamelyik videónkról, akkor azt könnyen megtalálja a most indult Youtube csatornánkon IDE kattintva! Az első részt pedig ITT érheti el.

Tovább olvasom

Lázadás az Y-híd ellen: a hatóságokhoz fordult a Zöld Kapcsolat Egyesület

Az Egyesület szerint „a beruházás nincs összhangban a hatályos Miskolci Szabályozási tervvel és közlekedési koncepcióval, hibás közlekedési koncepción alapul, következményei közérdeket sértőek és károsak.” Zajlik az Y híd építése, ez azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését. A Zöld Kapcsolat Egyesület a minap kiadott egy közleményt arról, hogy ők, valamint az Út a városba (Y-híd) Érdekvédelmi Csoport egy magánszemély tagja a pénteki napon az építési és közlekedési hatóságokhoz fordult. Elmondásuk szerint „a beruházás nincs összhangban a hatályos Miskolci Szabályozási tervvel és közlekedési koncepcióval, hibás közlekedési koncepción alapul, következményei közérdeket sértőek…

Tovább olvasom

Megkezdődött a miskolci Y híd építése, lezárják a forgalmat a Vörösmarty irányába

Lezárják az Y-híd (Vörösmarty utcai felüljáró) Vörösmarty utca felé vezető ágát szeptember 13-án, vasárnaptól az új Y-híd építési munkálatainak megkezdése miatt – erről a kivitelező HE-DO Kft. tájékoztatta Miskolc MJV Önkormányzatát, derül ki a sajtótájékoztatóból. A lezárásra a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásával megvalósuló fejlesztés előrehaladása, a meglévő felüljáró bontási, valamint az új Y-híd cölöpalapozási munkálatai miatt van szükség. A munkálatok idejére a beruházó és a kivitelező cég fokozott odafigyelést és óvatosságot kér a környéken közlekedő autósoktól. A lezárás miatt Martinkertvárost és Szirmát a Baross Gábor utca-Kandó Kálmán tér, azaz…

Tovább olvasom

Így haladnak a munkálatok az Y híddal kapcsolatban

A térség önkormányzati képviselője, Cseléné Figula Edina tájékoztatta a lakosságot a Facebookon, az alábbiakban az ő bejegyzését idézzük. “Kedves Mindenki! Ma megtartotta közös egyeztetését az Y híddal kapcsolatban a kivitelező cég. A találkozón több érdekvédelmi képviselet is jelen volt. Továbbá a körzet országgyűlési képviselője, a főépítész úr és az érintett önkormányzati képviselők. Itt elhangzott, hogy a munkálatok szeptember 13.-án egy útlezárással folytatódnak, így a Vörösmarty felé innentől nem lehet közlekedni. A forgalom a Tiszai felé lesz terelve. Erre járnak a buszok is, de a 3A jelzésű járat továbbra is érinti…

Tovább olvasom