A Mészáros Lőrinccel történt beszélgetés egy kamuinterjú? Rengeteg a furcsaság, leginkább a nyelvezet

Akik nem a kormánypártok szekerét tolják, igencsak felhúzták a szemöldöküket Mészáros Lőrinc legfrissebb interjújának láttán. Már ha valóban ő mondta ezeket a szavakat. Több helyen vérzik ugyanis az egész, van, aki szerint éppen az ilyen cikkek miatt kellett Orbánnak mindenáron megszereznie az Index felett az irányítást. Sokak szerint ezek egyszerűen nem lehetnek Mészáros Lőrinc saját mondatai. A 444.hu kicsit jobban beleásott az interjúba és percről percre valószínűbbnek tartja, hogy ez egy megjátszott interjú az elfideszesített Indexszel. Íme az ellenzéki portál véleménye, amivel nehéz vitatkoznunk: Sok év nyomásgyakorlás után közel egy…

Tovább olvasom

A klímabarát Balaton-parti település, amely élen jár környezetvédelemben

Gyenesdiás, a kellemes hangulatú, gyönyörű Balaton-parti település nemrég elnyerte a községek kategóriájában a klímabarát díjat, amely nemcsak a fizikai, kézzel fogható beruházásoknak, hanem a közösség szintjén is megvalósuló előremutató és jövőépítő kezdeményezéseknek is köszönhető. A Jövő TV erről készített átfogó interjút Gyenesdiás polgármesterével, Gál Lajossal, aki mesélt nekünk a lokális és közösségi akciókról, amelyek segítik a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a természeti kincsek megőrzésének folyamatát. Jövő TV: Az 1990-es években Gyenesdiás az elsők között fogalmazott meg települési környezetvédelmi programot. Pontosan mi állt ebben a programban és mi az, amit sikerült belőle…

Tovább olvasom

Nagy balhé: Kiderült, hogy a brit riporter hazugsággal vette rá Diana hercegnőt, hogy a híres interjúban Károly herceg hűtlenségéről valljon

A BBC újságírója annak idején hamis dokumentumokat használt a hercegnő megtévesztésére, hogy megnyíljon és mindent elmondjon. Egy független vizsgálat arra jutott, hogy Martin Bashir „megtévesztő módszerekkel” győzte meg Diana hercegnét arról, hogy 1995-ben interjút adjon a BBC Panorama című műsorában. Kiderült, hogy az újságíró hamis dokumentumokat használt arra, hogy Diana bizalmába férkőzzön, és meggyőzze arról, hogy beszéljen. A BBC nyilvánosan elnézést kért a hercegné családjától, és azt állítja, ma már nem történhetne ilyesmi, mert sokat változott a gyakorlatuk. Bashir még múlt héten mondott fel a BBC-nél egészségügyi okokra hivatkozva. A vizsgálatot tavaly indította…

Tovább olvasom

Rusvai Miklós: Szerintem nem lesz negyedik hullám, legalábbis idén nyáron semmiképpen

Rusvai Miklóst kérdezte a JövőTV a negyedik hullámról, arról, hogy milyen nyárnak nézünk elébe, a nyájimmunitásról és a vakcinákkal kapcsolatos kérdésekről. Vendéginterjú. Ön szerint várható-e negyedik hullám, illetve összekapcsolható-e az oltási program lassulásával? Rusvai Miklós: Szerintem nem lesz negyedik hullám, most tavasszal, illetve nyáron legalábbis semmiképpen. Bár most ez éppen a mai napon nem látszik, de a száraz, meleg idő a légzőszervi vírusoknak nem kedvez. Ugyanúgy, mint tavaly nyáron, idén is felfüggesztődik a koronavírus-járvány a következő hónapokban. A visszatérése legfeljebb ősszel várható a légzőszervi betegségek szezonjában, de igazi járványhullámra én…

Tovább olvasom

Nem kapta meg az állást, mert tahó volt a recepcióssal – csak éppen nem tudott valami fontosat

Egyébként se legyünk ennyire pokrócok valakivel, azért, mert „csak egy recepciós”. De emberünk nem tudta, kivel is áll szemben valójában. Úgyhogy repült is az álláshely számára. Az interneten terjed az a történet, aminek az a tanulsága, hogy ha állásinterjúra megy az ember, akkor különösen figyeljen oda arra, hogy ne legyen bunkó már a bejáratnál sem.  HABÁR, EZ NÉHÁNY NAPOT ELTEKINTVE, AZÉRT ELVÁRHATÓ MINDENKITŐL, MINDEN HELYZETBEN.  De, ahogy a felhasználó a Redditen megosztott történetben írja, ez nem mindenkinek alapvetés. Az ominózus állásinterjúra érkező férfi  olyan szinten vette semmibe az őt fogadó és…

Tovább olvasom

Szilágyi Szabolcs: Mi mind egyet akarunk, a fideszes rablókorszak leváltását

A borsod megyei előválasztás egyik jelöltjének célja, hogy hamarosan ő is kulcsfigurája lehessen azoknak, akik a Fidesz-uralomnak véget vetnek megyénkben. A nagy dolgok mindig összefogással kezdődnek, és itt az ideje, hogy a betonházak között is várhassanak ránk csodák. A jobbikos Szilágyi Szabolcs Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es számú választókerületében méretteti meg magát az ellenzéki előválasztáson azzal a céllal, hogy végül ő győzhesse le egyéniben a Fideszt. Interjú. Közeleg az ellenzéki előválasztás, utána pedig 2022-ben korábban nem látott formában szoríthatják sarokba a kormánypártokat. Nagy dolgok előtt állunk? Magyarország történelmében nagy pillanatok mindig akkor…

Tovább olvasom

„A félelem légkörét jelentette” – 35 éves a csernobili atomkatasztrófa – videó

35 éve ezen a napon történt a csernobili atomkatasztrófa. A Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű balesete – az 1957-es majaki Kistim-tragédia után – a legsúlyosabb katasztrófa volt.  A baleset következtében radioaktív felhő lepte el Európát Dr. Kóbor József Biofizikus és sugárvédelmi szakértő a csernobili atomkatasztrófa 35-ik évfordulójának alkalmából adott interjút a JövőTV adásában vasárnap. Szó esett a katasztrófa mai napra gyakorolt hatásairó, illetve felvetődött a koronavírus járvánnyal való összehasonlítás kérdéséről is. 

Tovább olvasom

Rusvai Miklós: „A koronavírus nagy valószínűséggel örökre velünk marad” – videó

A Jövő TV mai vendége Rusvai Miklós virológus volt akivel többi között a hétvégi enyhítésekről, a vakcinákról és a koronavírus variánsairól is beszélgettek. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, mivel szombatig elérjük a 3,5 millió beoltottat – amelyet már el is értünk – ezért hétvégétől kinyithatnak a bárok és kocsmák teraszai a vendégek előtt. Ennek csak örülni lehet, viszont aggasztó, hogy lakosságarányosan Magyarország világelső lett a koronavírus miatti elhalálozások számában. Rusvai Miklós közölte, hogy a járványtani mutatók annyira kedvezőek az enyhítéshez, a tendencia viszont igen. A kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen levők és…

Tovább olvasom

Ellenzéki reakciók az Orbán-interjúra: „Mi ilyen vicces, miniszterelnök úr?”

Szokás szerint most péntek reggel is interjút adott a Kossuth Rádióban Orbán Viktor, aki a járványügyi helyzetről és a nyitás következő lépéseiről beszélt elsősorban. Ahogy az pedig lenni szokott, az ellenzéki pártok és politikusok is reagáltak a kormányfő „beszédére” – ezekből készített a Telex.hu egy gyűjtést, amiből kiderül: elsősorban a miniszterelnök jó hangulatát kifogásolták. „Mi ilyen vicces, miniszterelnök úr? Hogy nálunk halnak meg lakosságarányosan a legtöbben az egész világon? Hogy ma reggelre 207-en elhunytak koronavírusban? Hogy több ezren elvesztették a munkájukat a vírus miatt?” – írta Gyurcsány. A Momentum miniszterelnök-jelöltje,…

Tovább olvasom

„Itt sz*rni is csengőre mennek a dolgozók” – egy magyar autóipari munkás őszinte beszámolója

Gyorsan rájön az ember, hogy miért mondják sokan, hogy „csak gyere el egy gyárba dolgozni munkásnak és megtudod…” – interjú egy autóipari multi dolgozójával. „Egy német autóipari multinál dolgozom vidéken. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a meló miatt jöttem el a szülővárosomból ide. Mindent hátrahagytam emiatt: a családot, a haverokat, hobbit, szenvedélyt. Itt sehogy nem találtam a helyem azóta sem. Szóval emiatt lett negatív ez az egész »levél«”. Ezt a levelet kapta a Tett szerkesztősége Nagy E. Róberttől, a Nagy E. Róbert név álnév, amellyel – közösen hozott döntéssel – az interjúalanyunkat védjük.…

Tovább olvasom