Földrengés Horvátországban: Várható-e Magyarországon utórengés?

Horvátország déli részén Split közelében 4,9-es erősségű földrengés volt 22 óra előtt 3 perccel. Boszniában is érezni lehetett a rengéseket. Jelenleg károkról és személyi sérülésről nem tudnak – számolt be a JövőTV és a Bahír is. Magyarországon az előzetes információk szerint nem lehetett érezni, azonban az elképzelhető, hogy lesznek még utórengések, melyet Baranyában is lehet majd érezni. 2021. augusztus 17-én hajnalban 2 óra előtt pontosan 2 perccel rázta meg Horvátországot egy hasonló erősségű, 4,7-es földrengés. „Pontosan ugyanott, ahol tavaly is és ezt bizony Magyarországon, így Pécsen is érezni lehetett.” –…

Tovább olvasom

Orbán a római katolikus találkozón való részvételéért még fizetett is

Egyre kellemetlenebb az ügy a miniszterelnök számára, az kezd teljesen világosan kikristályosodni, hogy a méregdrága óradíjú honvédségi gépet magáncélra használják Orbánék… már nem először és nem másodszor. A hvg.hu a rendezvény szervezőitől megtudta, hogy részvételi díjat kellett fizetniük azoknak, akik részt vettek a „katolikus törvényhozók nemzetközi találkozóján” Rómában, így Orbán Viktornak és a többi magyar vendégnek is. „Non-profit szervezet vagyunk, a díjat csak arra használjuk, hogy a rendezvény költségeit álljuk” – írta az ICLN, ami nem állja a vendégek vagy családtagjaik költségeit, kivéve a felszólalókét, de idén nem volt köztük magyar.…

Tovább olvasom

Ha tervez még Horvátországba utazni, jól gondolja meg, már súlyosan fertőző kategóriába kerül a sok népszerű, tengerparti üdülőhely

Napokon belül narancssárgáról piros besorolásúvá változik dél-nyugati szomszédunk teljes területe, köztük a tengerparti üdülőhelyek. Jövő héttől akár a hazautazással is gondok lehetnek, sorra mondják le az előfoglalásokat a turisták. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) csütörtöki jelentése szerint a horvát tengermellék továbbra is kockázatos, narancssárga besorolás alá esik, de a növekvő esetszámok miatt a jövő héttől várhatóan Zágrábbal együtt átkerül a piros jelzésű, azaz a súlyosan fertőzött régiók listájára. Ez különösen rossz hír az idegenforgalomból élőknek. Sajtóhírek szerint ugyanis a turisták már elkezdték lemondani szeptemberi előfoglalásaikat, írja az MTI.…

Tovább olvasom

Lesodródott az autópályáról és felborult ma hajnalban egy busz, legalább tízen életüket vesztették

A súlyos baleset Horvátországban történt Zágráb és a szerb határ között. Lesodródott az autópályáról, majd felborult egy busz vasárnap hajnalban Horvátországban, a balesetben tíz ember meghalt és legalább harmincan megsérültek – közölte a rendőrség. Az eset a Zágrábtól a szerb határig vezető autópályán történt a kelet-horvátországi Slavonski Brod közelében. Amíg a tűzoltók és a mentők a helyszínen dolgoztak, leállították a forgalmat az autópályán. A busz koszovói rendszámmal közlekedett és Németországból tartott a koszovói főváros, Pristina felé. A sérülteket a Slavonski Brod-i kórházba szállították. (Hvg.hu)

Tovább olvasom

Figyeljünk a horvát nyaralásoknál, mert hazafelé bizony kérik a védettségi igazolványt

Ahogy mi is megírtuk, már védettségi igazolvány se kell a horvátországi utazáshoz, azaz a járvány előtti időszakhoz hasonlóan, a magyarok szabadon beutazhatnak az országba. A helyzet azonban ennyire nem egyszerű, a hazajutáshoz ugyanis továbbra is szükség van a védettség igazolására, ennek hiányában 10 napos karantén vár a hazaérkezőkre – mutatott rá riportjában az ATV Híradó. Mint írják: annak ellenére, hogy a horvátok eltörölték a védettségi kártya használatát a beutazásnál, a hatóságok azt javasolják, hogy ha lehetőségünk van, regisztráljunk a horvát konzulátus honlapján, ha déli szomszédainknál nyaralnánk. Az ATV Híradó felhívta…

Tovább olvasom

A horvátok már védettségi igazolványt sem kérnek – vagy mégis?

Két, egymásnak teljesen ellentmondó információ jelent meg, de végül a külügyminisztérium arra az álláspontra helyezkedett, hogy Horvátországba már egy sima személyi igazolvánnyal is eljuthatunk, semmi mást nem kérnek a beutazáshoz. A nyaralás az nyaralás… Június 17-től a járvány előtti időszakhoz hasonlóan, szabadon lehet beutazni Magyarországról Horvátországba – írja az Utazás-nyaralás.info. Az Index megkeresésére ezt a Külgazdasági és Külügyminisztérium is megerősítette. A portál a horvát kormányzati tájékoztatásra hivatkozva azt írja, hogy csütörtöktől azoknak az utasoknak, akik közvetlenül az Európai Unió országaiból és/vagy régióiból érkeznek, azaz a schengeni térség országaiból és/vagy régióiból és…

Tovább olvasom

Szijjártó idén nem megy magánügyileg az oligarcha haver horvátországi jachtjára nyaralni? – videó

Csak kiteszik a térképet és választanak azon helyek közül, ahova egyáltalán szabad utazni. Keményen felkérdezte a külügyminisztert a kormánybarát HírTV Európai Híradó című műsorának riportere. Déri Stefi a félórás exkluzív, semmi új információt nem tartalmazó beszélgetés legvégén tette fel a kérdést Szijjártó Péternek: “Miniszter úr nagyon elfoglalt, de biztosan lesz idő a pihenésre idén nyáron is. Merrefelé megy a család?” Szijjártó Péter, aki mind a mai napig nem tudta megmagyarázni tavalyi lebukását, hogy milyen körülmények között nyaralt Szij László milliárdos adriai jachtján, azt válaszolta, hogy “addig még igyekszem jó néhány megállapodást megkötni,…

Tovább olvasom

Horvátországban tesztelik a vírus terjedését a védettek körében

Próbaprojektek keretében tesztelik a koronavírus terjedését Horvátországban azok körében, akik már megkapták mindkét oltást, vagy átestek a fertőzésen – írta a Jutarnji List című napilap kedden. A digitális zöldigazolvány június 1-jétől belépőként szolgálhat különböző koncertekre, klubokba és olyan szórakozóhelyekre, ahol nem kell majd betartani a járványügyi intézkedéseket – közölte a lap egy, az országos válságstábhoz közeli forrásra hivatkozva. Ezen a héten egy zágrábi étteremben száz olyan ember részvételével tartanak fogadást, akik már megkapták mindkét oltást, és a második dózis felvételétől legalább két hét telt el. A rendezvényen nem kell majd…

Tovább olvasom

Áprilistól egyik szomszédunkhoz már szabadon be lehet utazni oltási igazolással

Horvátország április 1-jétől módosít határátlépési feltételein, és felmenti a karanténkötelezettség alól azokat, akik rendelkeznek oltási igazolással, vagy átestek már a koronavírus-fertőzésen – számolt be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a koronavírus-válságstáb vezetője bejelentéséről az Index. A határt eddig – néhány kivétellel – csak negatív PCR-teszttel lehetett átlépni. Gyerekeknek hétéves korig nem lesz szükségük semmilyen igazolásra – mondta a tárcavezető. Az országban az elmúlt napon 1802 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 264 111-et. Az elmúlt 24 órában 16-an haltak bele a Covid–19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel…

Tovább olvasom

Hoppá! Lehet nyerni a devizahiteleseknek a bankok ellen – itt a követendő példa?

Végre valahol hivatalosan kimondta az alkotmánybíróság, hogy a pénzintézetek tisztességtelenül jártak el, amikor egyoldalúan emelték a kamatot. A helyszín Horvátország. Vajon az ítélet precedens értékű lehetne itt is? A horvát alkotmánybíróság elutasította hét horvátországi bank keresetét a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében, és helyben hagyta a legfelsőbb bíróság döntését, miszerint a pénzintézetek tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamzáradékot, és egyoldalúan megváltoztatták a kamatokat, aminek következtében megnőtt a hitelfelvevők törlesztőrészlete – írja az Euronews. A horvát frankhitelesek még 2012-ben indítottak csoportos keresetet a bankok ellen. Képviselőjük (Franak Egyesület) szerint „akik már átváltották hiteleiket, azoknak…

Tovább olvasom