Totális ellentmondás az Index főszerkesztőjének vallomása és a tulajdonos tagadása között

Egy titokban rögzített és nemrég nyilvánosságra került hangfelvétel szerint a főszerkesztő elismerte, Mészáros Lőrinc pénzt pumpált az Indexbe, enélkül lehúzhatták volna a rolót. De bele is kellett nyúlni néhány cikkbe. A tulajdonos szerint teljes butaság, amit saját főszerkesztője mond és mindent tagad. Már a fideszesek sem mondanak egyformát. Azt ugyanis a tulajdonos is elismerte, hogy a felvétel valódi, nem manipulált. Orbán Viktor évértékelőjére Vaszily Miklóst is meghívták. A 444 riportere a beszédre érkező Vaszilyt azzal szembesítette, hogy a tulajdonában álló Index főszerkesztője, Fekete-Szalóky Zoltán egy titokban rögzített hangfelvételen azt mondja: „Egyetlen egy…

Tovább olvasom

Miskolc nem vágta le az aranytojást tojó tyúkot, hiába állította az Index

Napokkal ezelőtt jelent meg a szebb napokat is látott híroldal egy cikke, melyben azt állították, hogy Miskolc jelenlegi vezetése “levágta az aranytojást tojó tyúkot”, azaz áron alul eladta a várost geotermikus energiával ellátó cégben lévő tulajdonrészét. A súlyos állítások kapcsán megkerestük a városházát, hiszen ha a ma már kormányzati befolyás alatt álló portál állításai igazak, akkor az komoly hitelességi és erkölcsi problémákat vetne fel a jelenlegi városvezetéssel szemben. A városházától egy igen hosszú választ kaptunk, amelyben oldalakon keresztül sorolják az index cikkében szereplő valótlan állításokat. Mi most a legfontosabbakat fogjuk…

Tovább olvasom

Az Országos Meteorológiai Szolgálat úgy beszólt az Indexnek, hogy a fal adta a másikat

Az Országos Meteorológiai Szolgálat nem tudta ölbe tett kézzel végignézni, hogy az alig két éve “átszervezett”, egykor független híroldal a valósághoz közel sem járó, kattintásvadász címet adott az ő előrejelzésük alapján. Az internetet gyorsan fel is robbantotta az odaszúrás, amivel nehéz vitatkozni. A pénteket és a hétvégét magába foglaló előrejelzést ezzel a címmel tette ki a Facebookra az Index: “Viharos széllel érkezik meg a hidegörvény, jégesőt, intenzív csapadékot hozhat” Azonban ha valaki beleolvas a cikkbe, láthatja, hogy az előrejelzésnek gyakorlatilag alig van köze a címhez, mivel semmiféle intenzív csapadék, jégeső…

Tovább olvasom

Két éve szétverték az Indexet, most ugyanazok, Szombathy és Sztankóczy vezetik majd a 168 órát

Valaha független, témafeldolgozásaiban inkább az ellenzék felé húzó, hiteles oldal volt az Index, ám a 2020-as fordulat során a kormánypárti erők teljesen megszállták és elfoglalták a szerkesztőséget, amelynek tagjai tiltakozásul óriási tömegben felmondtak. A 168 óra is valaha “balos” húrokat pengetett, de pár hónapja láthatjuk már a változást. Most megjelentek az Indexet kicsináló arcok az új helyen is. Trencséni Dávid, a 168 Órát kiadó Telegráf Kft.-t tulajdonló Michaeli, Schwartz & Brit Media hírigazgatója a Media1-nek elárulta: „A 168 óra hetilap kiadója a mai nappal kinevezte Szombathy Pált a lap főszerkesztőjének, Sztankóczy…

Tovább olvasom

Ez is változott egy év alatt: a tavaly “megújult” Index is beszállt a gyűlöletkampányba

Ezért kellett annyira átvenni a hatalmat és a teljes irányítást az egykor szebb napokat látott internetes oldal felett. Valami különös véletlen folytán tökéletesen a kormánymédia álláspontját harsogja az immáron a NER által tulajdonolt és irányított Index is. A téma természetesen ismét a homofób törvénnyel kapcsolatos szexuális felvilágosítás, ahol a legkülönbözőbb “szakértőket” megszólaltatva mind egytől egyig azt bizonyítják, hogy a nyugati országokban minden teljesen félrement és csak a szemét maradt, de természetesen Orbán Viktor és kormányának fantasztikus kiállása éppen ennek ellenkezője, maga a tökéletesség. Teljesen kizártnak tarthatjuk, hogy 13-14 hónappal ezelőtt…

Tovább olvasom

A Mészáros Lőrinccel történt beszélgetés egy kamuinterjú? Rengeteg a furcsaság, leginkább a nyelvezet

Akik nem a kormánypártok szekerét tolják, igencsak felhúzták a szemöldöküket Mészáros Lőrinc legfrissebb interjújának láttán. Már ha valóban ő mondta ezeket a szavakat. Több helyen vérzik ugyanis az egész, van, aki szerint éppen az ilyen cikkek miatt kellett Orbánnak mindenáron megszereznie az Index felett az irányítást. Sokak szerint ezek egyszerűen nem lehetnek Mészáros Lőrinc saját mondatai. A 444.hu kicsit jobban beleásott az interjúba és percről percre valószínűbbnek tartja, hogy ez egy megjátszott interjú az elfideszesített Indexszel. Íme az ellenzéki portál véleménye, amivel nehéz vitatkoznunk: Sok év nyomásgyakorlás után közel egy…

Tovább olvasom

Aggódnak a teraszosok: „Csak két-három hétig leszünk nyitva, ha mindenki ilyen felelőtlenül viselkedik”

Mi is írtunk róla, hogy április 24-én, szombaton, azaz a nyitás legújabb fokozatának első napján elözönlötték az emberek a teraszokat. Az Index ezzel kapcsolatban készített egy riportot, amelyben Hlatky-Schlichter Hubert, a budapesti Erzsébet híd pesti lábánál lévő KIOSK tulajdonosa kijelentette: “Csak két-három hétig leszünk nyitva, ha mindenki ilyen felelőtlenül viselkedik”. A KIOSK tulajdonosa szerint abból semmi jó nem lesz, ahogy egymás nyakán-hátán mászva hömpölygött a tömeg a belvárosban, és abból sem, ha ezután mindenhol utcabálokat fognak tartani. „Aztán majd azon siránkozik a nép, hogy jaj, istenem, be kellett zárni, pedig…

Tovább olvasom

A Blikktől érkezik az Index sokadik főszerkesztő-helyettese

Sajtóértesülések szerint Gedei Norbert a Blikket maga mögött hagyva az Index.hunál lesz a szórakoztató, magazinos tartalmakért felelős főszerkesztő-helyettes. A Media1 tudomása szerint a két lap még kedden bejelenti a hírt. Az Index eddigi főszerkesztő-helyettesei, Kitzinger Szonja és Ilku Miklós megtartják pozíciójukat. Gedei állítólag csak a szórakoztató és magazinos tartalmakért felel majd. Gedei Norbert a kilencvenes évek végén kezdett a Vasárnapi Blikk rovatvezetőjeként, 2009-től 2016 áprilisáig a Blikk főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője volt egészen múlt év augusztusáig.

Tovább olvasom

Ismét lecserélik az Index főszerkesztőjét

Lapértesülések szerint egy céges konfliktus miatt ismét leváltották az Index főszerkesztőjét, a kiadónál történt változások érinthetik Bodolai László igazgatósági elnök pozícióját is. A HVG értesült róla, hogy Szombathy Pált, az Index főszerkesztőjét lecserélik, és erről hamarosan hivatalos megerősítés is nyilvánosságra kerül. Másfél hete Balogh Ákos Gergelyt, a lap egyik főszerkesztő-helyettesét küldték el a próbaideje alatt, így az elbocsátást hivatalosan indokolni sem kellett. Balogh kirúgását Szombathy azzal indokolta, hogy az elmúlt három hónapban kiderült, hogy nem egyformán gondolkodnak az Indexről és az Index-főszerkesztő-helyettesek szerepéről. HVG

Tovább olvasom

Az Index korábbi, veszélyt jelző cikkei elérhetetlenné váltak

Különös véletlen, hogy éppen a nagy változások közben íródott, belső veszélyekre figyelmeztető angol nyelvű cikkeket nem lehetett jó ideig megtalálni az interneten. Vasárnap reggelre több cikk is eltűnt az Index angol nyelvű aloldaláról. Mind az öt cikk az azóta felmondott szerkesztőség álláspontját képviselte a lapvezetéssel szemben. Eközben az angol nyelvű aloldal többi anyaga gond nélkül olvasható volt.  A 444 az ominózus cikkek miatt kérdéssel fordult az Index új vezetéséhez. Bár a levélre nem válaszoltak, de nem sokkal később ötből négy cikk újra elérhetővé vált. Ugyanakkor továbbra sem olvasható az Index is in danger…

Tovább olvasom