Egy friss kutatásból kiderült, hogy a vásárlók több mint egyharmada 10 százalékkal többet is hajlandó fizetni egy termékért, ha az Magyarországon készült. A járvány ideje alatt megugrott azoknak a száma, akik több magyar árut vesznek. A fogyasztókat a hazai áruk kiválasztásában leginkább a védjegyek segítik. Ezek közül a Magyar Terméket tanúsító védjegyet nevezte meg a legtöbb megkérdezett a magyar eredetet mutató jelölések közül. Segítenek a védjegyek Az idén év elején készült, reprezentatív online felmérés szerint a válaszadók 32,2 százaléka több magyar terméket vásárolt a járvány alatt, mint korábban. Emellett pozitív…
Tovább olvasomCímke: gazdaság
Kína figyelmeztetett: Az országok egy kis csoportja már nem fogja megmondani nekik, mit tehetnek és mit nem
A kis csoport ebben az esetben a G7-et jelenti. Kína ezzel világosan kimondta, hogy teljesen megváltozott a világ és innentől a távol-kelet diktál? „Már rég elmúltak azok az idők, amikor a globális döntéseket egy kis országcsoport diktálhatta” – figyelmeztette a kínai kormányzat a G7 országcsoport vezetőit Kína londoni nagykövetén keresztül. „Mi mindig úgy tartottuk, hogy minden ország egyenlő, legyen akár kicsi vagy nagy, erős vagy gyenge, szegény vagy gazdag, és a világ dolgait az összes országot bevonó konzultációval kell rendezni.” A kínaiak arra reagáltak, hogy a G7-országok (Egyesült Királyság, Franciaország,…
Tovább olvasomTizenháromezer magyar havi nyugdíja nem éri el az ötvenezer forintot sem
Összesen 2 023 527 öregségi nyugdíjas élt 2021. februárban Magyarországon – írta az Mfor a Magyar Államkincstár adatai alapján. Ebből 39 282-en vannak, akik nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot, 66 százalékuk viszont kap külföldről ellátást. 13 ezer nyugdíjasnak viszont nincs más bevételi forrása. A legtöbben, 777 495-en 100 ezer és 150 ezer forint között kapnak nyugdíjat, 428 595-en pedig 150 ezer és 200 ezer forint között. Az átlagnyugdíj 148 ezer, a nettó átlagkereset 279 ezer forint. 100-120 ezer olyan nyugdíjas van, aki a nettó átlagkeresetnél többet kap az államtól a ledolgozott…
Tovább olvasomA kormány engedélyezte a 12-15 évesek oltását, jön az újabb nemzeti konzultáció
Váratlanul Orbán Viktor is megjelent a szokásos csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely mellett. A kormányfő elsődlegesen a járványról és az ezzel összefüggő döntésekről tájékoztatott. Orbán szerint az oltás állami feladat, de egyéni felelősség, ezért mindenkit arra kér, hogy éljenek az oltás lehetőségével – tudósított a HVG.hu. A járvány csak azok számára ért véget, akik beoltatták magukat – hangsúlyozta Orbán. Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatta a kormányt szerdán arról is, hogy mennyi vakcina van még. A még érkezőkkel együtt 17 millió nyugati vakcinánk lesz, vagyis Pfizerből 6,1 millió, Modernából 1 millió, AstraZenecából 5…
Tovább olvasomOrbán: Kétszer annyi munkahelyet kell teremteni, mint amennyit a járvány elvett; csak hosszú távon cél a 200 ezres minimálbér
A ma délutáni kormányülésen arról dönthetnek, hogy ha sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést, akkor a gyereket nevelő szülőknek 2022 január-februárjában visszaadják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót, legalábbis az átlagjövedelem szintjéig – közölte Orbán Viktor a HVG tudósítása szerint. Hiába kéri az MNB a kormányt arra, hogy gyorsan csökkentsék a költségvetési hiányt 3 százalék környékére, ez nem így fog történni. 5,9-et terveztünk 2022-re, innen visszamenni a 3-ra egy lépésben olyan megrázkódtatás lenne a magyar gazdaság és a háztartások számára, amit egyben nem bírnának ki – mondta a miniszterelnök a Világgazdaság…
Tovább olvasomMilliárdokat nyert a Paksi Atomerőmű az árfolyamváltozáson
16,5 milliárd forint adózott eredményt ért el a Paksi Atomerőmű Zrt. 2020-ban – olvasható a cég most leadott éves beszámolójában. Ez csak minimális csökkenés az egy évvel korábbi 16,7 milliárd forinthoz képest. Az eredményt az utolsó fillérig kifizetik osztalékként az MVM-nek. A cég 185 milliárd forint bevételt szerzett, 2019-hez képest mindössze 400 millió forinttal, de csökkent a belföldi értékesítésből származó árbevétel. Az üzemi tevékenység eredménye 28-ről 25 milliárd forintra csökkent, amit elsősorban az magyaráz, hogy az igénybe vett szolgáltatásokért épp 3 milliárd forinttal többet fizettek ki, mint egy évvel korábban.…
Tovább olvasomAkár 20 százalékos drágulás is várható a magyar turizmusban
Az idei nyári szezon legelején kiderült, hogy a tavalyi szobaárak nem tarthatóak, írja a portfolio.hu. A lap számításai szerint idén a belföldi turizmus főszezonjában 15-20 százalékos áremelkedés jöhet. Elemzésük szerint ehhez többek között az élelmiszerárak és a karbantartási szolgáltatások drágulása vezethet el, de számít az is, hogy az új alkalmazottakat már csak magasabb bérrel lehet elcsábítani a turizmusba. A lapnak nyilatkozott Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke, aki elmondta, hogy a megugró költségek miatt egy 15-20 százalékos emelést nem fognak tudni elkerülni a hazai szálláshelyek. A lap megkereste a szallas.hu-t,…
Tovább olvasomMészáros egri hotelje több támogatást kapott, mint Eger
Az egri Hotel Flóra felújítására 2,8 milliárd támogatás érkezett, amíg Eger a 2 – 2,5 milliárd forintos kiesését 825 millióval kompenzálta a kormányt – írta az Egri ügyek. A járvány kitörése óta a kormány több olyan elvonással súlytotta az önkormányzatokat, amely az idei működést gyakorlatilag már az alapellátások terén is veszélyeztette. Egernek ez csaknem 2,5 milliárd forintos kiesést jelentett. A kormány az ilyen kiesések miatt mondták, hogy kompenzálnak majd, de egyedi elbírálás alapján. Így kapott Eger 825 millió forintot. Innentől pedig ismerős lehet a történet mindenkinek, hogy ezekből a kompenzációkból leginkább…
Tovább olvasomRengeteg család bajba kerülhet a hitelmoratórium megszünése
A hitelmoratórium megszűnésének várható hatásairól készített felmérést a GKI Gazdaságkutató Intézet. Az adatok alapján a moratóriumban résztvevő családok 15-20 százalékának hitele lehet problémás a hitelmoratórium megszüntetése után – írta a Blikk. A GKI Gazdaságkutató Zrt. egy ezer fős, reprezentatív mintán végzett közvélemény-kutatásban vizsgálta a lakossági hitelmoratórium megszűntetésének hatásait a háztartásokra. A hitelmoratóriumot a koronavírus járvány okozta gazdasági visszaesés mérséklése érdekében vezették be 2020-ban, és 2021. június 30-ig hosszabbították meg. A háztartási hitelállomány 57%-a volt moratóriumban 2020 végén. A megkérdezett háztartások 11%-ának volt moratóriumban lévő hitele idén áprilisban, a moratóriumban lévő hitelek…
Tovább olvasomAz Ózdról távozó gyár hiába kérte évekig az utak korszerűsítését
Az Ózd környéki úthálózat bővítési, fejlesztési lehetőségeinek vizsgálatát kérte a kormánytól a városban lévő gyárát bezáró Johnson Electric – derült ki annak a stratégiai megállapodásnak a részleteiből, amelyet a kormány 2015-ben kötött a céggel. Azonban az igényelt fejlesztésekből az eltelt hat évben semmi nem valósult meg. A kormány és az autóipari alkatrészeket gyártó vállalat közötti stratégiai szerződése szerint „A kormány a társaság kérésére megvizsgálja a 23-25. számú út Bátonyterenye–Kisterenye–Ózd közötti szakasza kétszer kétsávossá történő megtervezésének, illetve Ózd városának Miskolc irányából történő bekötésének lehetőségét.” Az azóta eltelt hat év alatt azonban a Miskolc…
Tovább olvasom