Hivatalos: nem épül meg a kínai vállalat üzeme Szolnok és Abony között

Hivatalosan is bejelentette a kínai KunlunChem, hogy eláll a Szolnok és Abony határába tervezett beruházásától, és nem építi meg az elektrolitgyártó üzemét a térségben. A vállalat közleménye szerint tiszteletben tartják a helyi lakosság és a város döntését, ezzel pedig lezárult a térség elmúlt éveinek egyik leghevesebb közéleti és környezetvédelmi vitája.

Tovább olvasom

Miskolcról Sanghajba: magyar filmhetet rendezhetnek a Cinefest közreműködésével

A Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál delegációja hivatalosan meghívta Bíró Tibor Cinefest-igazgatót és munkatársait a következő sanghaji fesztiválra. A tervek szerint magyar filmhetet is rendeznének. A két fesztivál 2017 óta működik együtt, de ez már kézzelfogható nemzetközi eredmény lehet: a sanghaji rendezvény évente több mint négyszáz filmet és körülbelül félmillió nézőt jelent.

Tovább olvasom

Blanka bronzérmes a bajnokságon – a magyar páros Kínában bizonyított

Kujjangban az öttusázók kínai világbajnokságán vegyes váltóban szerzett bronzérmet a Guzi Blanka – Tárkányi Zsombor páros kedden. A DVTK öttusázója nemrég az Európa-bajnokságon is kiemelkedő teljesítménnyel örvendeztette meg a sportközösséget.

Tovább olvasom

Kínai fórumon mondott nyitóbeszédet Bazin Levente

Néhány héttel azután, hogy Miskolcon tárgyalt vele a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, Bazin Levente immár Kínában kapott szerepet egy nemzetközi politikai fórumon. A politikus a külügyminisztérium meghívására utazott Sanghajba, ahol a Kína és Közép- és Kelet-Európa Fiatal Politikusok Fórumának megnyitóján mondott nyitóbeszédet.

Tovább olvasom

A TikTok állami ellenőrzésű médiává címkézte a Boon-t, valamint többek között a Mandinert és az Origót

Gyakorlatilag a Fidesz kormánypárti narratíváját harsogó támadómédiás gépezet közel minden fontos eleméről véleményt mondott a rendkívül népszerű TikTok platform. Nem Brüsszel, hanem a kínai főváros a központja. Kihangsúlyozzák, hogy ezek az oldalak nem függetlenek, hanem kormányzati irányítás alatt állnak.

Tovább olvasom

Hihetetlen: sikerként igyekszik eladni miniszterünk, hogy újabb 230 milliárdos kínai hitellel „gazdagodtunk”

Nagy Márton eddigi ténykedése nemzetgazdasági miniszterként távol áll attól, hogy sikeresnek nevezhessük. Most újabb adósságba verik éppen Magyarországot egy 230 milliárdos kínai hitellel és mindezt sikerként igyekszik tálalni a miniszter.

Tovább olvasom

Megünnepelte a Fidesz David Pressman távozását, erre utódja ugyanolyan kritikus nyilatkozatot tett

Valószínűleg nem erre számított Orbán Viktor és a kormány, amikor végre megszabadultak David Pressmantől. Márciusban kinevezték az utódját, aki alaposan megrótta jelenlegi illiberális államrendünket. Nincs rendben az ukránellenesség, a pekingi és moszkvai függés sem.

Tovább olvasom

Újabb kínai gyár érkezik Miskolcra, ezt érdekes molinókkal tudatták a tulajdonosok

Alig pár hónappal azután, hogy egy debreceni székhelyű ingatlanfejlesztő 2,5 milliárdos csarnokot húzott fel Miskolc déli ipari parkjában, máris megtalálták a bérlőt a telephelyre: információink szerint egy kínai vállalat kezdi majd meg a működését 2024 tavaszán a komplexumban. Az épület átvétele után hatalmas vörös feliratok kerültek ki a homlokzatra, de a különleges molinók hamar eltűntek a csarnokról. Ami jó hír: autóipari beruházás érkezik, de nem akkumulátorok készülnek majd.

Tovább olvasom