Így biztosít a TEK: Macron, Orbán és mások közelébe juthatott minden engedély nélkül a képviselő

A fényképek egyértelmű tanúsága szerint alig néhány méterre járhatott-kelhetett a világ egyik legvédettebb politikusa közelében, miközben Orbán Viktor és több más európai ország miniszterelnöke is ott volt a közelében. Amennyiben a képviselő egy merénylő lett volna, mindannyian közvetlen életveszélyben lettek volna. Minden további nélkül besétált a TEK által biztosított V4-csúcsra Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő, aki még Macron közelében is készített minderről egy szelfit. Szabó Bálint képviselő még decemberben osztott meg több fotót a Facebookon, ahol azon a V4-es csúcson látható, amelynek Emmanuel Macron francia elnök is a vendége volt. A találkozót a TEK biztosította, és a Belügyminisztérium utólag azt közölte, hogy nem…

Tovább olvasom

Kína figyelmeztetett: Az országok egy kis csoportja már nem fogja megmondani nekik, mit tehetnek és mit nem

A kis csoport ebben az esetben a G7-et jelenti. Kína ezzel világosan kimondta, hogy teljesen megváltozott a világ és innentől a távol-kelet diktál? „Már rég elmúltak azok az idők, amikor a globális döntéseket egy kis országcsoport diktálhatta” – figyelmeztette a kínai kormányzat a G7 országcsoport vezetőit Kína londoni nagykövetén keresztül. „Mi mindig úgy tartottuk, hogy minden ország egyenlő, legyen akár kicsi vagy nagy, erős vagy gyenge, szegény vagy gazdag, és a világ dolgait az összes országot bevonó konzultációval kell rendezni.” A kínaiak arra reagáltak, hogy a G7-országok (Egyesült Királyság, Franciaország,…

Tovább olvasom