Tényleg forró lesz az ősz? Nyílt ülésen hallgatná meg Novák Katalint, Balog Zoltánt és Varga Juditot a kegyelmi ügyet feltáró vizsgálóbizottság elnöke

Könnyen lehet, hogy valóban forró lesz az idei ősz, de nem olyan tekintetben, ahogy azt a Fidesz gondolja. A kegyelmi ügyet továbbra sem feledné a vizsgálóbizottság és nyílt ülésen hallgatná meg Novákot, Balogot és Vargát, a három korábbi NER-tisztségviselőt, akik mind szorosan köthetők a pedofil kegyelmi ügyhöz. Orbán Viktorra is sor kerülhet.

Tovább olvasom

Az aHang nem tágít Balogh Zoltán ügyében – a miskolci aktivisták petíciója már a püspöki irodában

Személyesen adta át petícióját Barna Sándornak, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökének az aHang miskolci közössége, az aPont Miskolc. Az aktivisták a megyeszékhely püspöki irodájában ismertették kezdeményezésük hátterét, valamint azokat a lépéseket, amelyeket az ügyben az elmúlt időszakban tettek.

Tovább olvasom

Balog Zoltán mondjon le – az aHang miskolci aktivistái nyílt levélben üzentek a református püspöknek

A civil szervezet közösségi oldalán közzétett nyílt levélben azt írta, szerintük a kegyelmi ügy és az elmúlt időszakban nyilvánosságra került információk súlyosan megrendítették a püspök erkölcsi hitelességét.

Tovább olvasom

Balog Zoltán: Nem érkezett kormányzati megkeresés a kegyelmi döntés előtt

Nem állt fenn politikai vagy kormányzati nyomás Kónya Endre kegyelmi ügyében, és a döntést megelőző közbenjárás egyéni elhatározás alapján történt – mondta Balog Zoltán. A református püspök az MTI-nek adott telefonos nyilatkozatában arról beszélt, hogy a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének felesége fordult hozzá segítségért.

Tovább olvasom

A püspök elismerte: „A politika mélyen bekerült a református egyházba”

A Fidesz egészen mélyen beágyazta (többnyire kirívó sikerrel) politikáját és gondolkodásmódját a magyarországi egyházközösségekbe. De minden eddiginél jobban bírálta ezt az összefonódást tiszántúli református püspök. És hogy mikor kezdődött a probléma? 1989-ben…

Tovább olvasom

Ózd városa visszavonta Balog Zoltán díszpolgári címét a fideszes pedofilbotrányban játszott szerepe miatt

2014-ben még a Fidesz-KDNP városvezetés szavazta meg a kitüntetést, ám az idei évben nyakig belekeveredett a kormánypárti pedofilbotrányba, az úgynevezett „kegyelmi ügybe”, máig nem teljesen tisztázott, pontosan mi történt, de Balog Zoltánnak bevallottan köze volt hozzá. Janiczak Dávid vezetésével ma megvonták Balogtól a díszpolgári címet.

Tovább olvasom

Pásztor Dániel tiszáninneni püspök válthatja Balog Zoltánt a református egyház élén

A februárban kirobbant kegyelmi ügy szövevényes háttérinformációi alapján tudjuk, hogy a pedofil V. János bűncselekményeit eltussoló nevelő kegyelmét megadó Novák Katalin lemondott köztársasági elnök Balog Zoltán közbenjárása által járhatott el. Hatalmas botrány alakult ki ezáltal a reformátusoknál, ahol Balog dunamelléki püspököt a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöki is egyben. Sajtóhírek szerint Pásztor Dániel tiszáninneni püspök válthatja.

Tovább olvasom

Varga Judit pályaképe, Novák Katalin titkárnősége és nem Budapesten élők véleménye a kegyelmi ügyről  

Hogyan lett Magyarország igazságügyi minisztere egy avasi gimnazista lányból, majd jutott el a kegyelmi botrányig, erről a Borsod24 írt cikket. Öt vidéki független lap foglalkozott összehangoltan, helyi szinten az elmúlt napokban a kegyelmi üggyel. A Szegeder a Tisza-parti városból származó Novák Katalinról és Botka László kijelentéséről írt, míg a Kecsup, a Nyugat és a Szabad Pécs az utca emberének véleményére volt kíváncsi, Pécsen külön cikkben helyi politikusok válaszait is összefoglalták. Ezeket az írásokat és videókat ajánljuk olvasóink figyelmébe. Nemcsak az elmúlt napok, hanem az elmúlt évtized legnagyobb politikai-közéleti ügye lett…

Tovább olvasom