„Nem benyomások alapján akarunk ítélni” – interjú a Miskolci Egyetem fenntartó alapítványának új kuratóriumi elnökével

Alig néhány hete vezeti a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumát dr. Zerényi Endre. Az új elnök a Borsod24-nek adott interjújában arról beszélt, hogy az új testület egyik legfontosabb feladata a korábbi működés pénzügyi áttekintése lesz, és külső szakértő bevonásával átfogó vizsgálatot is terveznek. Beszélt az alapítványi egyetemi modell problémáiról és előnyeiről, a kuratórium és az egyetem közötti határokról, a kollégiumi férőhelyek bővítéséről, és arról is, miért vállalta el a tisztséget.

Tovább olvasom

Több mint 200 millió forintot kaptak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állatvédők az 1 százalékokból

Jelentős összeget ajánlottak fel idén a személyi jövedelemadójuk egy százalékából a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állatvédő szervezeteknek. A 2026. szeptember 15-én közzétett NAV-adatok alapján a megye húsz legtöbb támogatást kapó civil szervezete között legalább tíz olyan található, amely kifejezetten állatmentéssel vagy állatvédelemmel foglalkozik. Ezek együtt több mint 203 millió forintot kaptak. Az összeg különösen érdekes annak fényében, hogy közben országos felmérés és átvilágítás indul a hazai állatmenhelyeken, és az örökbefogadás szabályainak átalakítása is napirenden van.

Tovább olvasom

Közoktatás: A miniszter megtalálta a Klebelsberg Központ új vezetőjét

Új Hajnal virradt csütörtökön, a közoktatási miniszter asszony kinevezte a korábbi vezető utódját, aki közvetlenül felel majd a tankerületek megfelelő működéséért. Nem lesz számára teljesen új a feladat, mivel éppen ő koordinálta az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumban a tankerületek és a Klebelsberg Központ átvilágítását. Megérkezett Sinka Edit.

Tovább olvasom

Átvilágítás után újjáépítés: kétlépcsős terv a közmédiáról

média

Két lépésben alakítja át a kormány a közmédiát, és a folyamat részeként társadalmi egyeztetést is indít arról, hogy az emberek szerint mi a közszolgálati média feladata – erről beszélt Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Michael McGrath-tal, az Európai Bizottság demokráciáért, jogállamiságért és igazságügyért felelős biztosával.

Tovább olvasom

Bayer Zsolt felesége távozik az Országos Vérellátó Szolgálat éléről

Távozik az Országos Vérellátó Szolgálat éléről Bayerné dr. Matusovits Andrea. A főigazgató lemondását Hegedűs Zsolt jelentette be közösségi oldalán, miután elfogadta azt.

Tovább olvasom

Beindul a tiszás gőzhenger, rengeteg döntés született az új kormány részéről, íme a részletek

Számos halaszthatatlan ügyben vágja nagy fába a fejszéjét Magyar Péter és frissen felesküdött kormánya. Már meg is kezdődik a teljes közmédia szigorú átvilágítása, vége a vármegyéknek, Lázár János minden döntését külön átnézik, kedden a kormány honlapján nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy hivatalos dokumentumait és még sok fontos határozat.

Tovább olvasom

Tudtuk? A Fidesz korábban még jobban korlátozta a bizottsági beszédidőket – máris összeszólalkozott Tuzson és Ruff

Már a bizottsági meghallgatások kapcsán is újra előjött a kettős mérce a Fidesztől. Szerintük a demokrácia eltiprása, hogy négy perces időkorlátot szabtak meg a tiszások képviselőnként. Ismét csak egy gond van, hogy ez közel sem páratlan esemény, a fideszes kormányok megalakulásakor több ízben is ennél sokkal jobban lekorlátozták a kérdezőket.

Tovább olvasom

Ijesztő: ilyen a „kifogástalan életvitel ellenőrzése” a gyermekvédelemben dolgozóknál

Ezek után alighanem senki nem csodálkozik többet amiatt, hogy ilyen jelentősen és hirtelen megcsappant az elmúlt napokban-hetekben a gyermekvédelemben dolgozók létszáma, mindig ki tud találni a kormány újabb és újabb megalázó tortúrákat. Vannak, akik maradtak. Most átvilágították őket. Most ŐKET világították át…

Tovább olvasom