A miskolci önkormányzat képviselő-testülete csütörtöki rendkívüli ülésen 70 ezer forintra emelte a polgármesteri hivatalnál és a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél (MiÖR) dolgozó köztisztviselők havi illetményalapját.
A lépés különösen figyelemreméltó az országos helyzethez képest, ahol a törvényi illetményalap minimumszintje még mindig a 2008-as szinten, 38 650 forinton stagnál, bár nagyon sok helyen eltérnek ettől felfelé.
A miskolci önkormányzat az elmúlt években következetesen emelte dolgozói bérét. Az illetményalap 2020-ban még csak 42 ezer forint volt, ami 2021-re 47 ezer forintra, majd 2022-ben 51 ezer forint fölé emelkedett. Bár 2023-ban az energiaválság miatti önkormányzati forráselvonások miatt megtorpant az emelések sora, 2024 elején már 56 ezer forintra növelték az összeget, amit most további jelentős emeléssel 70 ezer forintra módosítottak a rendészeti és a hivatali köztisztviselőknél..
A béremelés jogi hátterét a költségvetési törvény biztosítja, amely lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy saját forrásaikból a törvényi minimumnál magasabb illetményalapot határozzanak meg. Az illetményalap kulcsfontosságú a köztisztviselők fizetésének meghatározásában, mivel ezt szorozzák a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározott szorzószámokkal, amelyek a végzettségtől és a szolgálati időtől függnek.
A döntés széleskörű támogatottságot élvezett a képviselőtestületben. A csütörtöki ülésen egyetlen hiányzó képviselő – a lábadozó Lehoczki-Spider László nem tudott részt venni az ülésen – mellett csak egy tartózkodás volt, Fekete Zoltán Józsefné részéről. A többi képviselő egyhangúlag támogatta az emelést.
A rendkívüli ülés napirendjén szerepelt még a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. új ügyvezetőjének megválasztása is, amit zárt ülésen tárgyaltak. Erről a városháza sajtóosztálya később ígért részletes tájékoztatást.
Forrás: Minap.hu Fotó: Osztie Tibor
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!