Egyszeri melegétkezést biztosítanak a rászoruló gyerekeknek Kazincbarcikán

A gyerekek napi egy meleg ebédet kapnak a téli szünet alatt, vagyis december 22. és január 6. között, Kazincbarcika Város Önkormányzata jóvoltából – tudtuk meg a Kolorline Facebook oldaláról. Azoknak a kiskorúaknak ingyenes a 11 napnyi étkezés, akik hátrányos/halmozottan hátrányos helyzetűek vagy rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek. Továbbá csak a 18 év alatti, kazincbarcikai iskolások, óvodások és bölcsődések vehetik igénybe a szolgáltatást. Fontos, hogy bár az óvodások és a bölcsődések is ugyanazt a szolgáltatást vehetik igénybe, mint az iskolások, ezekben az intézményekben csak akkor lehet ebédet igényelni, amikor zárva tartanak. Az…

Tovább olvasom

Így alakul a gyermekétkeztetés a nyári szünetben Miskolcon

Közleményt adott ki a témában Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának sajtóosztálya a legfrissebb és hivatalos információkkal. A települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére, a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosítja. Fentiekre tekintettel Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021/2022. tanévben, a nyári szünidei gyermekétkeztetést – a hatályos jogszabályoknak megfelelően – 2022. június 16. napjától 2022. augusztus 15. napjáig, összesen: 43 munkanapra tervezi az alábbi kiosztási helyszíneken: 1.         Belvárosi Konyha (volt központi…

Tovább olvasom

Így zajlik majd Miskolcon a gyermekétkeztetés a téli szünet során

A miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya közleményben tájékoztatott a tudnivalókról, az alábbiakban ezt idézzük. A települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére ingyenesen biztosítja a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére. Az étkeztetést az Önkormányzat az őszi, téli és tavaszi szünetben a tanév rendjéhez igazodóan szünetenként az adott tanítási szünet időtartamára eső, valamennyi munkanapon megszervezi. Így Miskolcon a téli szünidei gyermekétkeztetést 2021. december 22. napjától 2021. december 31. napjáig, összesen: 7 munkanap (2021. december 22.,…

Tovább olvasom

Az őszi szünetben sem lesz probléma a gyermekétkeztetéssel Miskolcon

A benyújtott kérelmek alapján az önkormányzat az őszi szünet alatt is biztosítja az étkezést a gyermekeknek. Az őszi szünetben is ingyenesen biztosítja az önkormányzat déli meleg főétkezést azon gyermekek számára, akiknek szülei, törvényes képviselői kérik ezt – közölte a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.  A közlemény úgy fogalmaz: a települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére, a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosítja. Az étkeztetést a helyhatóság az őszi, téli és tavaszi szünetben a…

Tovább olvasom

Az iskolai felügyeleti időszakban is biztosítják a napi háromszori étkezést Miskolcon

A köznevelési intézmények működését érintő egyes további veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló 24/2021.(VI.02.) EMMI határozat rendelkezik arról, hogy 2021. június 16-tól 2021. június 29-ig az iskolák 1-8. évfolyamán a tanulók felzárkóztatása és a családok helyzetének segítése céljából kötelező azon tanulók felügyeletének megszervezése, akik számára a törvényes képviselők ezt előzetesen kérik – írja a miskolci önkormányzat sajtóközleményében. A 2021. június 16-29. közötti iskolai gyermekfelügyelet biztosítását előírja ugyan az EMMI határozat, de nem rendelkezik az intézményi gyermekétkeztetés ezen időszakban történő biztosításáról, így a Magyar Államkincstár nem is finanszírozza azt. Nem minden önkormányzat tudja ezt…

Tovább olvasom

Így alakul a nyári szünetben a gyermekétkeztetés Miskolcon

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala közleményben számolt be a részletekről. Mint írják: a települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére, a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosítja. Fentiekre tekintettel Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2020/2021. tanévben, a nyári szünidei gyermekétkeztetést 2021. június 16. napjától 2021. augusztus 13. napjáig, összesen: 43 munkanapra tervezi az alábbi kiosztási helyszíneken: Belvárosi Konyha (volt központi leánykollégium) 3525 Miskolc, Palóczy u. 1. Könyves Kálmán Általános Iskola 3534…

Tovább olvasom

Záros a határidő, ismét leadhatjuk rendelésünket a miskolci gyermekétkeztetésre

Március 8-án bezártak a köznevelési intézmények, de hamarosan ismét jön a nyitás és már a 19-i étkezési igényt is napokkal korábban szükséges jelezni. A Miskolci Közintézmény-működtető Központ (MKMK) azt kéri, hogy aki április 19-ére már szeretné megrendelni gyermekének a szolgáltatást, az legkésőbb április 16. (péntek) reggelig jelezze azt feléjük. Ismert, hogy a koronavírus-járvány miatt március 8-án bezártak a köznevelési intézmények is, a kormány pedig úgy döntött, hogy központilag felfüggesztik a gyermekétkeztetést. Ebédet külön igény bejelentésére lehetett kapni az MKMK-tól. Minden megrendelt ebédet dobozolt formában szállítottak ki a kijelölt átadási pontokra. Sőt, később…

Tovább olvasom

Házhoz viszik az ételt a gyermekeknek a tavaszi szünetben Miskolcon

A miskolci önkormányzat közleménye: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére, ingyenes, déli meleg főétkezést biztosít a hátrányos helyzetű gyermekek és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére a tavaszi szünet időtartamára eső 2 munkanapra. A Kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel, a korona vírus fertőzés továbbterjedésének elkerülése céljából az Önkormányzat a tavaszi szünidei gyermekétkeztetést előrecsomagolt ételadagok házhoz való kiszállításával kívánja megoldani azok részére, akiknek jogosultsága a benyújtott kérelmük alapján megállapításra került. Fentiekre tekintettel a tavaszi szünidőre eső 2 munkanapon – 2021.…

Tovább olvasom