Hurrá, március 15-én ismét békemenetre mehetünk – videó

Vannak dolgok, amik elengedhetetlenül szolgálják hazánk javát, ilyen lesz az újabb, márciusi békemenet is. Alig valamivel a választások előtt egy óriási Fidesz-rendezvény? Puszta véletlen lehet az egybeesés. Újévi videót tett közzé az úgynevezett békemenetek szervezéséről ismert Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szóvivője. Csizmadia László bejelentette: 2022. március 15-ére újabb nagyrendezvényt terveznek, amelyen kétszer annyian szeretnének lenni, mint a legutóbbi október 23-án, amikor is szerinte 340 ezer fős tömeg hallgatta Orbán Viktor miniszterelnököt az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében. A szóvivő azt mondta, már most el…

Tovább olvasom

Buszos utazást szervezett a békemenetre a polgármester, azóta tagadja az egészet

Helyesebben, az önkormányzat szervezte az utat, az egyik dolgozó el is ismerte. A nyírkércsi polgármester azonban azt állítja, ők nem szerveztek ilyet. Itt valaki megint hazudik. A tények nem igazán a falu első emberét igazolják. A hatalmas ellentmondásra Hadházy Ákos független képviselő hívta fel a figyelmet a Facebookon. “A nyírkércsi polgármester szerint az önkormányzatuk nem szervezett utazást a “Békemenetre”. Ez azért furcsa, mert a faluban szórólapot szórtak ki a polgi nevében arról, hogy az önkormányzat utazást szervez a “Békemenetre” és ezt az önkormányzat egy alkalmazottja telefonon meg is erősítette. Három…

Tovább olvasom

Így utaztak oltottak és oltatlanok a békemenetre buszokkal – megérte?

A járványügyi adatok folyamatosan romlanak már bő két hónapja, az utóbbi időszakban kifejezetten rossz képet festettek. Ennek ellenére hatalmas tömeget csődítettek össze Orbánék a “békemenetre”, az utazási körülményekről maguk a politikusok posztoltak. Se maszk, se védettségi a csoportosulásoknál. Bő egy héttel később láthatjuk az adatok ugrásszerű romlását. Összefüggés? Sose tudjuk meg. Hadházy Ákos ennél jóval sarkosabban fogalmazta meg a lényeget a Facebookon. “Ezek a képek EGY HETE készültek az Orbán imádatra felrendelt buszokon (tömegközlekedési eszközökön). Maszk SENKIN sincsen. MÁTÓL kötelező a maszk viselése MINDENKINEK a tömegközlekedési eszközökön.Két eset van: 1)…

Tovább olvasom

Külön vicces, hogy uniós támogatásból kapott buszokkal is mentek a brüsszelező Orbánt hallgatni

Valószínűleg, amikor pályáztak az ilyen kisbuszokra az önkormányzatok, ez nem szerepelt a hivatalos pályázati anyagban, hogy ilyen felhasználása is lesz a többször uniós pénzekből vásárolt falubuszoknak. Természetesen a településvezetők itt is mindig megtalálták a legjobb magyarázatokat. „Állami megemlékezés volt a Rákóczi út közelében, szerintem az nagyon helyes, ha a mindenkori kormány állami megemlékezésén való részvételt magyar falubuszok segítik.” Ezt reagálta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón arra a kérdésre, hogy miért voltak láthatóak a Magyar Falu Program keretéből beszerzett önkormányzati buszok is a Békemenetre érkező járművek között. Ott volt például az acsalagi falubusz…

Tovább olvasom

Megölné Gyurcsányt egy fideszes néni, ennyire volt békés a békemenet – videó

Volt, aki azt sem tudta, pontosan ki az, aki ellen tüntet, ám az agilisabbak az ellenzéki Gyurcsány és Márki-Zay életét is kioltanák, ha tehetnék. Csak hogy ne tévedjünk el a “békemenet” kifejezéstől. Igaz, elég volt meglátni Bayer Zsoltot az első sorokban és ismerve a nézeteit azonnal lehettek elképzeléseink, mennyire is a békés együttélésre volt kihegyezve az egész esemény. Orbán Viktor uszító “ünnepi” beszéde pedig még alá is húzta ezt. Több hírportál stábja is elvegyült a menetelők között, hogy megtudják, mit éreznek, hogyan látják a magyar belpolitika helyzetét Orbán Viktor leghűbb…

Tovább olvasom

Hatalmas különbség, ahogy a közmédia a békemenetről és ahogy az ellenzéki gyűlésről tudósított

Annyira nem lepődünk meg, az egyiknél egy igazi, jóérzésű videóklip, aláfestő zenével, csillogó szemű emberekkel, napsütéssel, az ellenzéknél csak a szürkeség, álldogálás, idős emberek, összefüggéstelen mondatok. Mindent bevet a közmédia a Fidesz támogatásának érdekében, nem véletlenül kapja a milliárdokat. Az égbekiáltó különbséget a Telex.hu szúrta ki először, kár, hogy a köztévének ilyen eszközökhöz kell nyúlnia (nem először). A Hirado.hu-ra egyperces különbséggel került fel két videó vasárnap délután, és tanulságos egymás után megnézni őket, mert mindkettő az október 23-i megemlékezésekről szól. Beágyazni sajnos nem lehet a videókat, úgyhogy csak linkelni tudjuk,…

Tovább olvasom

Csöbör Katalin Bayer Zsolt mellett vonult, egy borsodi így odafért az első sorba

Ne feledjük, ez Orbánék számára annyira fontos, hogy a kormánypártiaktól a részvétel gyakorlatilag kötelező… és erről hírt is adni természetesen. Szombaton lezajlott a kormánypártiak által csak Békemenetnek hívott gyűlés a fővárosban. Saját Facebook-oldalán Csöbör Katalin is részt vett rajta és ezt képekkel is hosszasan illusztrálta. A borsodi képviselőnő illusztris társaságban szelfizgetett például a visszafogott, békés stílusáról híres Bayer Zsolttal is. Amit pedig néhány hete Orbán Viktornak kitaláltak (monogram és ’22), valami különös véletlen folytán Csöbörnél is pontosan ugyanilyen formában jelent meg már nagyméretű táblácskákon. Csak hogy nehogy elhiggyük egy pillanatig…

Tovább olvasom

Küszöbön a negyedik hullám, de a kormány hatalmas tömegeket hív össze október 23-án

Miközben egyre többen kerülnek kórházba és lélegeztetőgépre, emelkedik a járvánnyal összefüggésbe hozott halálesetek száma, a kormány négyszáznál is több helyszínen készül tömegrendezvényre október 23-án – figyelt fel a Szabad Európa. Orbán Viktor is egy ilyenen beszél majd, a helyszínválasztással is ráfordulva a választási kampányra. A virológusokkal, szakmai szervezetekkel ellentétben a döntéshozók nem érzik szükségét a járványügyi intézkedések szigorításának. Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs kedden elfogadta a központi rendezvények biztosítási tervét – jelentette be kedden Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Mint mondta, idén nemcsak a…

Tovább olvasom

Kellemetlen: állami telefonnal toboroztak embereket a békemenetre

Nagyon ritkán történt ilyen az elmúlt években, de kivételesen következménye is lett a dolognak… mivel kiderült. Az állami tulajdonú Nemzeti Infokommunikációs (NISZ) Zrt.-hez tartozik a telefonszám, amelyen a Fidesz Tolna megyei szervezete várta a jelentkezéseket az október 23-i békemenet iránt érdeklődőktől. A Fidesz már a korábbi békemeneteken is ingyenes buszjáratokkal hordta Budapestre a támogatóit, olyan viszont még nem volt, hogy állami flottába tartozó számon lehetett volna jelentkezni a buszokra. Miután Hadházy Ákos független parlamenti képviselő felhívta a figyelmet a telefonszámra, az RTL Híradója megkérdezte a dologról a Belügyminisztériumot, ők felügyelik ugyanis a…

Tovább olvasom

Békemenetre készül? Most akciós az Orbán-szett!

Orbán Viktort támogató kiegészítők kaphatók, már nyáron is láthattuk őket, de most a békemenetre akciós árat kaptak. Gyorsan szerezzünk, amíg a készlet tart. Akciós Békemenet-csomagot hirdet az az Orbán Viktor-os kiegészítőket áruló webshop. Az akciós csomagban van OV’22 felirattal ellátott válltáska, baseballsapka és karkötő is, a csomag árát 7179 forintról 5490-re vitték le. Az OV’22-es baseballsapkáról többször is olvashattunk korábban, a ruhadarab akkor robbant be a nyilvánosságba, amikor Novák Katalin augusztus elején kiposztolta, hogy ebben a sapkában indul nyaralni. Azóta feltűnt Szijjártó Péter kezében, Hollik Istvánon, Hidvéghy Balázson, Illés Boglárkán, Rácz Zsófián és…

Tovább olvasom