LMP: Azonnali béremelést a szociális szférában dolgozóknak!

A szociális dolgozók béremelését szorgalmazza az LMP; az ellenzéki párt szerint a kormánynak azonnal 45 százalékos fizetésemelést kellene biztosítania – közölte az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten. Kanász-Nagy Máté elmondta, a szociális és a közszolgálati dolgozók keresete messze elmarad az átlagkeresettől, bruttó 500 ezer forint alatt keresnek. Ennek az az oka, hogy a közalkalmazotti bértábla, “gyakorlatilag három cella kivételével”, teljesen megegyezik a minimálbérrel, illetve a garantált bérminimummal. Továbbá az infláció miatt, ami decemberben megközelítette a 25 százalékot, a fizetések negyede “megy a levesbe” – fogalmazott. A politikus ugyanakkor rámutatott arra, hogy…

Tovább olvasom

LMP: a kormány védje meg a szociális ellátórendszert

Hohn Krisztina az LMP népjóléti és családügyi szakszóvívője, valamint Meleg Sándor a Szociális Munkások Egyesületének az elnöke, illetve Kemény András a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagja tartottak szerdán sajtótájékoztatót az energiaárak   szociális szektort sújtó módosításáról. Meleg Sándor négy pontban mondta el, hogy miért is probléma az, ami most jelen pillanatban Magyarországon a szociális ágazatot érinti.  Százezer ember dolgozik az ágazatban, és körülbelül egymillió az ellátottak száma. Nagyon nagy szolgáltatásról beszélünk, amibe beletartoznak az alapszolgáltatások, a bentlakásos szolgáltatások, a gyermekvédelem illetve gyermekjóléti szolgáltatások, összességében több ezer intézményről beszélünk. –…

Tovább olvasom

Minden önkormányzati intézmény dolgozói év végi jutalmat kapnak Miskolcon

Egyszeri, nettó 50 ezer forintos év végi jutalmat kapnak a miskolci önkormányzat és a fenntartásában működő valamennyi intézmény munkatársai, óvónők, szociális munkások, az idősgondozás területén dolgozó szakemberek. Ezt rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Veres Pál polgármester csütörtök reggel a miskolci városházán – derül ki a polgármesteri hivatal közleményéből. Veres Pál úgy fogalmazott: Miskolc láthatatlan hősei, azok, akik egy világjárvány idején is rendíthetetlenül teszik a dolgukat sokszor a frontvonalban helytállva, megérdemlik, hogy az év végéhez közeledve megköszönjék, elismerjék a munkájukat. Éppen ezért döntött úgy a városvezetés, hogy ha kell, erőn felül teljesítve,…

Tovább olvasom

Újabb nyolc szociális intézményt adnak ingyenesen egyházi tulajdonba

A kormányhatározat „az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről” tavaly hozott törvényre hivatkozva mondja ki, hogy az „állami vagyonba tartozó, a fenntartóváltozással érintett engedélyes feladatellátáshoz kifejezetten és nevesítetten kapcsolódó ingatlanokat, valamint ingó vagyont és vagyoni értékű jogokat ingyenesen” adják át. A katolikus Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet, amely pár hónapja egy luxusüdültetéssel kapcsolatban került be a hírekbe, három tordasi és két budapesti ingatlant kap meg, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület pedig egyet-egyet Csongrádon, Egerben és Acsádon. Ungár Péter reagált a kormány intézkedésére: Ha megnézzük azt látjuk, hogy az…

Tovább olvasom

Miskolc alpolgármestere soron kívüli oltást kért a szociális dolgozóknak

Levélben kérte Varga Andrea Klára, Miskolc alpolgármestere Dr. Kásler Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét, hogy az egészségügyben és a bentlakásos szociális intézményekben dolgozó, valamint az oktatási-nevelési Intézmények munkatársai után kampányszerűen, soron kívül oltsák be a szociális alapellátásban dolgozókat is, mivel ők is a koronavírus elleni védekezés frontvonalában dolgoznak nap mint nap, kockáztatva saját és gondozottjaik életét egyaránt. Az alpolgármester úgy fogalmazott, sajnálatosnak érzi, hogy a szociális és gyermekjóléti alapellátás területén dolgozó szakembereknek eddig csupán egy kisebb csoportja, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményt tekintve például kizárólag az…

Tovább olvasom

Jellemzően alulfizetett, túlterhelt nők gondozzák a rászorulókat

Felmérés készült az időseket, gyerekeket és fogyatékos személyeket ellátó szociális dolgozók helyzetéről: az adatok arról árulkodnak, hogy sokan kényszerből maradnak a pályán, hiába alulfizetettek és túlterheltek, nem tudnak váltani – írja a Telex. Főleg a nők vannak kiszolgáltatott helyzetben, mivel a férfiak aránya mindössze 8 százalék a szakmában. Szintén gond, hogy egyre inkább elöregedőben van az ágazat, az utánpótlás pedig hiányzik, ami hosszú távon komoly fennakadásokat okozhat az ellátásban. A kiszolgáltatottság és az állammal szembeni bizalmatlanság miatt az oltást is jobban elutasítják, mint az átlag. A Központi Statisztikai Hivatal évek…

Tovább olvasom

Három nap alatt 1845 szociális intézménybe juttatják el a vakcinákat feszített tempóban

Országosan 1845 szociális intézménybe jut el a koronavírus elleni vakcina a következő három napban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára Budapesten, a II. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonban pénteken, ahol reggel elkezdődött az intézmény gondozottjainak és dolgozóinak beoltása. Fülöp Attila hozzátette: az oltóanyag idősotthonokba, fogyatékos otthonokba, pszichiátriai- és szenvedélybeteg-otthonokba jut el, és az előzetes jelentkezések alapján 60 ezer embert fognak beoltani vele. Eddig ezekben az intézményekben a védőeszközt alapvetően a maszk, az overáll jelentette, most viszont a leghatékonyabb védelem, a vakcina érkezik – mondta. Megfogalmazása…

Tovább olvasom

Félmillió forintos bérkiegészítést követel a szociális szférában dolgozóknak az LMP

Erről a párt országgyűlési képviselője, Ungár Péter beszélt egy miskolci sajtótájékoztató keretében. “A legrosszabbul fizetett állami alkalmazottak Magyarországon a szociális területen dolgozók, több mint 75 százalékuk a garantált bérminimummal megegyező fizetést, tehát 178 ezer forintot kap, úgy is, hogy sokan közülük 20 éves munkaviszonnyal, felsőfokú végzettséggel rendelkeznek” – mondta el Ungár Péter, akit a Minap.hu tudósítása idéz. A Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője érthetetlennek nevezte, hogy az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan ők miért nem kapták meg az egyszeri, ötszázezer forintos bérkiegészítést. Holott szerinte a szociális dolgozók is a frontvonalban harcolnak…

Tovább olvasom

Szinte semmilyen megbecsültsége nincs a szociális ágazat dolgozóinak, pedig egész létünket veszélyezteti

Nem csupán az orvosokat kellene megbecsülni, hanem más fontos ágazatok munkavállalóit is. A rövidfilmben azt vizsgálta meg az LMP, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha a szociális ágazat dolgozói abbahagyják a munkát. Márpedig ha ezt el szeretnénk kerülni, sürgősen lépni kell! Egy az érdekesebb kommentek közül: Elengedhetetlen a béremelés! Ha a kormány nem becsüli meg a különböző gondviselő és ápoló szakmák dolgozóit, az egyenes út a társadalmi összeomlás felé. Youtube

Tovább olvasom