289 millió forint kompenzációt kapott Mészáros Lőrinc szállodalánca, ami a lillafüredi Hotel Palotát is üzemelteti

A kormány még novemberben döntött arról, hogy a szállodák visszaigényelhetik a november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80 százalékát – írja a HVG. Ennek feltétele volt, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) arról számolt be, hogy mintegy 3 milliárd forintra érkezett támogatási igény a szállodáktól, panzióktól, üdülőháztelepektől, közösségi szálláshelyektől és kempingektől. A 24.hu megtalálta a szálláshelyek a listáját, amelyek az elmaradt foglalásaik után állami támogatásban részesültek. Ebből kiderült, hogy a Mészáros Lőrinc-féle Hunguest Hotels szállodáinak komoly kompenzáció…

Tovább olvasom

Matolcsy szerint nincs elég állami beruházás Magyarországon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a járvány elleni harc sikeres volt 2020-ban, a gazdasági hadviselés azonban vegyes eredményt hozott. Matolcsy György úgy véli, az állami beruházások növelésével jobban is teljesíthetett volna a magyar gazdaság. Elmaradt a bravúr, nem tudtunk kanyarban előzni a múlt évben. A magyar gazdaság visszaesése a végleges adatok szerint az európai középmezőnyben lesz – fogalmazott a jegybank elnöke a növekedés.hu portálon hétfőn megjelent legújabb írásában. Szerinte a németek, lengyelek, románok – jobbak voltak a beruházások, az építés, a közösségi fogyasztás fenntartása terén. Véleménye szerint elérhettünk…

Tovább olvasom

Az új állami biológia-tankönyv szerint „bizonyos szellemi képességekben” is különböznek a fiúk és a lányok

Tudta, hogy a matematikában a fiúk ügyesebbek? Nem? Akkor olvasson bele a 6. osztályosoknak készült állami természetismeret könyvbe, és jegyezze meg, hogy ez a helyzet! Persze a matek csak egy példa a sok közül, “hiszen a fiúk és lányok bizonyos testi adottságokban és szellemi képességekben különbözőek.” Vannak példák is, hogy a gyerekek nehogy úgy érezzék, hogy a könyvben mindenféle alap nélkül írnak le ostobaságokat. Így például kiderül, hogy a fiúk jobbak bizonyos sportokban, a lányok viszont kézügyesebbek, a lányok állítólag (tényleg oda van írva a könyvben, hogy állítólag) könnyebben tanulnak…

Tovább olvasom

A szociális tüzelő program keretében rossz minőségű szenet osztanak a rászorulóknak – Leisztinger is a képben

Úgy látszik, változatlanul vannak, akik a legszegényebbeken akarnak meggazdagodni. Rengetegen panaszkodnak a tüzelő igen silány minősége miatt, amely még az egészségre is veszélyes lehet. Már félmilliárd forint értékben vásárolnak barnakőszenet az önkormányzatok a kormány szociális tüzelő programja keretében, a tűzifa helyett szenet választók száma hat év alatt a triplájára nőtt. Pedig a lakosság, és több önkormányzat is panaszkodik a minőségre, sőt, egy vizsgálat szerint rákkeltő anyagokban dús lignit is juthat a legszegényebbeknek. Utánajártunk, mi állhat a jelenség háttérben, és közben egy ismerős milliárdosba is belefutottunk. A kormány 2011-ben, az 59/2011. (XII.…

Tovább olvasom