Rendkívül szigorú adatvédelmi törvényt fogadtak el, de a kínai állam és állampárt mindent láthat

Megosztás

Senki semmit nem tudhat meg, kivéve az állami szerveket, akik folyamatosan mindent látnak. Bár ilyen téren ezelőtt sem lehettek illúzióik a kínaiaknak, a nagy testvér mindent lát. Nem költenek Pegasusra, törvénybe foglalják, egyszerű ez.

A világ egyik legszigorúbb adatvédelmi törvényét fogadták el Kínában, de a korlátozások csak a szolgáltatókra vonatkoznak, az államra és az állampártra nem.

A magánélet védelme, úgy látszik, Kínában is fontossá vált, de az új törvény csak az internetes és technológiai cégeket akadályozná meg abban, hogy visszaéljenek a netre felkerülő személyes adatokkal. A jogszabály értelmében a kínai cégeknek vissza kell fogniuk magukat az állampolgárok személyes adatainak a gyűjtését illetően, és állandó jelleggel ki kell kérniük a beleegyezésüket.

A törvény november 1-jén lép életbe, de a teljes, végleges szövegét még nem közölték. A magánélet és a személyes adatok védelméről szóló első kínai törvény hasonlít az EU GDPR-jogszabályára, de politikai elemzők szerint óriási különbség, hogy igen nagy valószínűséggel nem szab gátat az állami megfigyelésnek.

A nyugati gyakorlattól eltérően ugyanis a kínai törvény nem korlátozza a kormány személyes adatokhoz való hozzáférését. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek