Semjén: A magyar állam nem támogatja az egyházat, hiszen ez jár neki

Megosztás

A KDNP elnöke szerint ami jó az egyháznak, az jó az államnak is. Mi is így látjuk az Orbán-kormány idején.

„Az Orbán-kormány soha nem volt az egyház és az állam szembeállítása mellett, mert az egyháznak társadalmi küldetése van. E szolgálat támogatása ölt testet abban a segítségben, mely lehetővé teszi az egyház által átvállalt intézmények finanszírozását, valamint azt, hogy megújuljanak az egyházi épületek és műemlékek.” – mondta Semjén Zsolt a kormányzati támogatással megújított Stella Egyházi Üdülő hétfői átadásán, Mátraszentimre-Bagolyirtáson. Az MTI beszámolója szerint a miniszterelnök-helyettes kijelentette:

„A kormány elkötelezett az egyházi épületek megújítása mellett, hiszen Szent István óta a magyar történelem egyik fontos tanulsága: ami jó az egyháznak, az jó az országnak, és ami jó az országnak, az jó az egyháznak.”

A KDNP elnöke arról beszélt, hogy mindez “a szó szoros értelmében nem támogatás, vagy kegy az állam részéről, hanem jár az intézményeknek, mivel ezekben az iskolákban és szociális otthonokban is magyar állampolgárokat tanítanak, illetve gondoznak.” Semjén közölte: büszke arra, hogy az elmúlt 10 év alatt Kárpát-medence-szerte több mint 3000 templomlom újult meg és mintegy 150 új templom épült kormányzati támogatással. Ez szerinte lelkileg és szellemileg olyan erőt ad a nemzet egészének, amely a megmaradás és az előrelépés reményét nyújtja.

„Ezzel szemben tanúi lehetünk Európában, hogy ha a keresztény gyökerek meglazulnak, azokat relativizálják, és a keresztény civilizáció megkérdőjeleződik, annak súlyos következményei vannak a társadalom egészére, azaz hívőre és nem hívőre egyaránt”

– tette hozzá. (444.hu)

Related posts