Miskolcé a legjobb előadás és a legjobb férfi főszereplő díja a Városmajori Színházi Szemlén

A revizort és Görög Lászlót díjazták a Miskolci Nemzeti Színház közleménye szerint. A Miskolci Nemzeti Színház a Városmajori Színházi Szemle keretében augusztus 31-én mutatta be a fővárosi közönségnek A revizor című előadást Béres Attila rendezésében – áll a közleményben. Szeptember 16-án a Városmajori Szabadtéri Színpad évadzáróján kiosztották a 10. Városmajori Színházi Szemle díjait, melyen kihirdették: a Miskolci Nemzeti Színház A revizor című előadását választották a Szemle legjobb előadásának, Görög László pedig a legjobb férfi főszereplő díját nyerte el. Az előadás telt házas volt, a budapesti közönség hosszú percekig tartó vastapssal…

Tovább olvasom

Híres színészek és közszereplők is kiálltak a Herman felmentett igazgatóhelyettese mellett

Több ismert színész, köztük a Borbély Alexandra-Nagy Ervin házaspár, Lengyel Tamás, valamint a noÁr Mozgalmat vezető Molnár Áron is támogatásáról biztosította Dezsőfi Györgyöt. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, komoly tiltakozást és tüntetési hullámot váltott ki, hogy felmentették a Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt. A felmentés indoklása során a korábbi polgári engedetlenségi akciót nevezték meg. Emiatt hétfőn több iskolánál is élőláncot alkottak a tiltakozók, illetve az iskola egy újabb akciót is bejelentett a gyermekek világnapjára. Ekkor egy közös éneklésre várnak mindenkit, akik szolidárisak Dezsőfi Györggyel és a magyar pedagógusokkal. A rendezvény részleteiről itt írtunk bővebben.…

Tovább olvasom

Nem fogadta el Bartha György meghívását a vitára Hollósy András

Néhány órával a tervezett élő tévés vita előtt utasította vissza a lehetőséget a Fidesz-KDNP képviselője. Mint arról mi is írtunk, a múlt héten invitálta Bartha György, a Velünk a Város frakció képviselője élő vitára a Fidesz-KDNP frakció tagját, Hollósy Andrást, hogy Miskolc közösségi közlekedéséről beszélgessenek a Miskolc Televízióban. Hollósy András aztán néhány órával a vita tervezett időpontja előtt visszautasította a lehetőséget. A Miskolc Televízió szerdánként 18:25-kor kezdődő Kilátó című magazinműsorának így Bartha György volt az egyedüli vendége, az adásban az eredeti témának megfelelően Miskolc közösségi közlekedéséről beszélgettek: via Minap.hu

Tovább olvasom

Miskolc együtt áll ki a pedagógusokért és a diákokért – újabb megmozdulást szerveznek

A Herman Ottó Gimnázium szeptember 20-án, a gyermekek világnapján újabb figyelemfelkeltő akciót szervez. Közös éneklésre invitálják a miskolciakat, hogy így fejezhessék ki szolidaritásukat Dezsőfi Györggyel, az iskola leváltott igazgatóhelyettesével és minden pedagógussal, illetve diákkal, akik kénytelenek elszenvedni a kormány elnyomását és megfélemlítését. Az Együtt énekel a város a gyermekekért, a pedagógusokért, az oktatásért elnevezésű megmozdulásra mindenkit várnak, aki támogatja törekvéseiket, egy szabadabb és modernebb oktatási rendszert: „az óvodásokat, általános- és középiskolásokat, szakképzésbe járókat, egyetemistákat, pedagógusokat, szülőket, nagyszülőket, családokat, egészségügyi dolgozókat, közalkalmazottakat, köztisztviselőket, vállalkozókat, a városban működő kulturális intézmények, boltok, cégek dolgozóit, munkavállalói…

Tovább olvasom

Ismét Termelői Napot szerveznek Miskolcon, a tematika ezúttal a film lesz

Szokás szerint helyi és környékbeli termelők portékái, kézműves termékei közül válogathatunk, illetve kóstolhatunk majd ezen a remélhetőleg esőtlen vasárnapon 9 és 13 óra között. Az erzsébet téri program kiegészítéseként Mesehős-színezős kézműves gyerekfoglalkozások várják majd a kicsiket, és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint még a filmezés mellé roppant hasznos, nassolható finomságok is lesznek. Azonban a leglátványosabb kísérőprogramnak az Anima vonósnégyes fellépése ígérkezik 11 órai kezdettel. A kilátogatók filmzenei klasszikusokat hallgathatnak majd, miközben a termelői csodákat böngészik. (Minap) Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a…

Tovább olvasom

Ismét mozgolódnak a Diósgyőri Várfürdő ügyében

Vajon milyennek képzelik el a miskolciak a Diósgyőri Várfürdőt? Ezeket a gondolatokat fogalmazhatták meg a résztvevők. Egyelőre semmi garancia arra, hogy ezeket konkrét fejlesztések is követik majd, de teljesen kizárni sem lehet. Egyértelműen van érdeklődés a témában. Egy kérdőívet állítottak össze az első miskolci Városi Est szervezői: a válaszokból kiderül, hogy milyennek képzelik el a kitöltők a Diósgyőri Várfürdőt, milyen a „közérzetük” egy esetleges fejlesztéssel kapcsolatban – írja a Minap.hu. Az est előkészítő fázisának részeként most egy kérdőívet állítottak össze a szervezők, ami ide kattintva érhető el. Sélley Andrea, a szakmai lebonyolításért…

Tovább olvasom

Kutyaszépségverseny az Avason

Avas Szépe néven szervez kutyaszépségversenyt a Dialóg Egyesület Miskolcon. A szervezet szeptember 17-én szombaton, 9 és 12 óra között várja vendégeit az Áfonyás utca és Középszer utca közötti füves területen. A szépségversenyre ezidáig több mint 40 kiskedvencet neveztek be gazdáik, és bár szívünk szerint a világ összes kutyájának lehetőséget biztosítanánk, hogy bevonuljon a történelembe, a szakavatott zsűri túl nem terhelése miatt 60 nevezésnél szabtuk meg a limitet. A program várhatóan a következők szerint alakul: 9:00 – 9:30: Tiszántúli Mentőkutyás Egyesület bemutatója 10:00 – 12:00: Kutyaszépségverseny keverék és fajtatiszta kutyák számára 9:00 – 12:00: A program egész ideje alatt…

Tovább olvasom

Közel öt év börtönre ítélték a közterület-felügyelőt megtámadó miskolci férfit

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2020 szeptemberében Miskolc sétálóutcáján a vele szemben intézkedő közterület-felügyelőt meglökte és próbálta megütni, illetve a szolgálati kutya szájkosarára rácsapott, majd bele is rúgott az állatba. A férfi másik alkalommal, 2021 májusában egy miskolci hajléktalanszálló dolgozójával kötekedett, valamint egy alkalommal ököllel arcon is ütötte, melynek következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A bíróság a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, könnyű testi sértés vétsége és hatósági eljárás megzavarása vétsége miatt 4 év 10 hónap szabadságvesztésre és…

Tovább olvasom

Gondoskodó Miskolc: a város segít a nehéz gazdasági helyzetben

Egy komplex támogatási csomagot jelentettek be ma délelőtt Miskolc vezetői. Ezzel kívánnak segíteni a gazdasági- és energiaválság miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülő családoknak. Az elszabadult energiaárak okozta többletköltségek, a kiszámíthatatlan gazdasági környezet Miskolc önkormányzatának költségvetését is drasztikusan érinti. Ennek ellenére a város vezetése fontosnak tartja, hogy a miskolci családokat segítse, terheiket csökkentse. Erről szól a Gondoskodó Miskolc program, aminek részleteit szerdán, sajtótájékoztató keretében ismertettek a város vezetői a Szent István téren. A program most bejelentett elemei: – ingyenes LED-csereprogramot indított el a város – folytatódik a szociális tűzifaosztás, már arról is egyeztet…

Tovább olvasom

Ismét életre hívják a korábbi hagyományt, a Görömbölyi Őszt

A hétvégén remek programokban lehet részük a görömbölyieknek, nem fogunk unatkozni, amennyiben az időjárás is kegyes lesz. A Görömbölyi Pince Piknik nagy sikerén felbuzdulva a Görömbölyi Kulturális Egyesület úgy döntött, hogy régi hagyományt felelevenítve, szeptember 16-án és 17-én újra életre hívja a Görömbölyi Őszt. A tavaszi pince piknikhez hasonlóan, a programok célja ezúttal is a közösségépítés lesz a városrész művelődési házában és a helyi általános iskola sportpályáján. A kétnapos rendezvény pénteken délután családi kerékpáros kirándulással kezdődik, amely a Görömbölyi Általános Iskola előtti sportpályától indul 17 órakor. Szeptember 17-én, szombaton is mozgással indul a nap:…

Tovább olvasom