A Mentsük meg a Bükköt! civil szerveződés hirdetett tüntetést péntek délutánra Miskolc belvárosába, a Szinva teraszra. Mint írták, szervezetüket komoly aggodalommal tölti el az augusztus 5-én hatályba lépett, fakitermelésre vonatkozó engedményeket tartalmazó kormányrendelet. Elmondásuk szerint ezért is döntöttek úgy, hogy a budapesti demonstrációval párhuzamosan, Miskolcra is szerveznek egy békés tüntetést. A rendezvény pártpolitikától mentes. A tüntetés 17 óra 15 perckor kezdődik a Szinva teraszon, majd a Deák téren át, a Szemere kertig vonulnak a demonstrálók. Az esemény Facebook linkje itt érhető el. A szervezet minden jóérzésű, erdőt féltő embert arra…
Tovább olvasomKategória: Miskolc
A miskolctapolcai csónakázó tó is a folyamatos kiszáradás jeleit mutatja
Egész Európa az elmúlt évek legsúlyosabb aszályát éli meg idén, a Kárpát-medence, valamint annak keleti része pedig különösen érintett. Miskolcnál sem jobb a helyzet és ezt az egyébként a város egyik ékességének számító csónakázó tó is megsínylette. Ami most a csónakázó tónál van, az maga a borzalom. A csapadékhiány a tavat is sújtotta. A vízszint jelentősen leapadt. A tó közepén lévő szökőkút nem működik. Az eredetileg a víz alá merülő szerkezete magasan kiáll, a rozsdás, lerakódásokkal teli csövek látványa elriasztó. Csak a vadkacsák találják méltónak, hogy megpihenjenek rajta – írja…
Tovább olvasomHétfőtől utcalezárásra számítsunk Miskolcon, javítják a távhővezetéket
A Dankó Pista utcában folyó munkálatok vélhetően két héten át fognak tartani. Távhővezeték javítás lesz félpályás útlezárás augusztus 15 és várhatóan augusztus 29. között a Dankó Pista utca – Mádai Lajos utca kereszteződésben a Király utca irányába (a temető felőli sávban) – írja közleményében a MIHŐ. Mint fogalmaznak, emiatt a belváros keleti részében a jövő hét folyamán szünetelni fog egy ideig melegvíz-szolgáltatás is. Ennek pontos időtartamáról a hibahely feltárását követően tud tájékoztatást adni a cég. A MIHŐ az érintett fogyasztók és az autóval közlekedők megértését is kéri. Ha szeretne tájékozott…
Tovább olvasomMiskolc döntött, nem engedélyezi saját erdőinek kivágását
Az ellenzéki városvezetés szerint a Fidesz és egyben Orbán erdőirtást lehetővé tevő rendelete szűklátókörű, természetet súlyosan károsító. Ezen kívül veszélybe kerülne Miskolc ivóvíz-ellátása, levegőtisztulása, nem beszélve egy esetleges árvíz sokkal súlyosabb következményeiről is. Augusztus 5-én lépett életbe a kormánynak az a rendelete, amely az energetikai válságra hivatkozva megkönnyíti a fakitermelést, ezzel lehetővé téve olyat erdőségek kivágását is, amelyek korábban védettnek számítottak. Az ellenzők szerint az intézkedés visszafordíthatatlan természeti károkat okozna Magyarországnak- írja a Minap.hu. A miskolci önkormányzat a Bükk közelsége miatt hatványozottan érintett a kérdésben. Csütörtök délután Varga Andrea alpolgármester sajtótájékoztatón ismertette,…
Tovább olvasomMiskolci tűzijáték: Ha választani kell a kenyér és a cirkusz között, a helyes döntés a kenyér – videó
Amikor ekkora válságot él át Magyarország, mind pénzügyileg, mind morálisan, akkor a miskolci városvezetés szerint egyszerűen vétek felesleges rakétázásba ölni a milliókat, mert most minden forint számít. Ezt a kormány még nem így érzi, Miskolc igen. Nem lesz augusztus 20-án tűzijáték Miskolcon. Erről és az ünnepi programokról beszélt Badány Lajos alpolgármester a Miskolc Tv kilátó című műsorában.A teljes felvétel itt tekinthető meg: „Amikor egy ország odáig jut, hogy választania kell a kenyér és a cirkusz között, akkor dönt helyesen, ha a kenyeret választja. Természetesen gondoltunk a környezet-, és állatvédelmi szempontokra…
Tovább olvasomMiskolc és környékének ivóvíz-ellátásában is furcsaságok adódhatnak a hőhullámok és a szárazság miatt
A vezetékes ivóvíz-ellátás sajátosságai nem mindig pozitívak ebben az időszakban. A víz állaga szemmel láthatóan megváltozhat, de ettől még ugyanúgy fogyasztható. A hőségriasztásokkal, rendkívüli szárazsággal együtt járó nyári kánikula idején az ivóvíz ellátásban érzékelhető, sajátságos jelenségekre hívja fel a MIVÍZ Kft. a lakosság figyelmét. A talajrétegek kiszáradása és felmelegedése hatással van az ivóvizes ellátó rendszerre is. Ezzel összefüggésben kétféle jelenségről adnak tájékoztatást, amit a Városháza közleményéből tudhattunk meg. Egyrészről a kiszáradás hatására a talajban keletkező kedvezőtlen hatásokról érdemes beszélni. A mélyebb rétegeket is elérő kiszáradás a talajrétegek zsugorodását, kúszó mozgásait…
Tovább olvasomSebe-Gazdig Judit már le is adta az összegyűjtött ajánlásokat
Az induláshoz szükséges aláírás többszörösét gyűjtötte össze alig pár óra alatt a Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület jelöltje. Sebe-Gazdig Judit hétfő délután adta le az íveket a Helyi Választási Iroda vezetőjének. – Nagyon örülök és hálás vagyok azért, hogy a hőség ellenére alig pár óra alatt a szükséges aláírás többszörösét gyűjtöttük össze – nyilatkozta a Minapnak Sebe-Gazdig Judit. – Rengeteg meghívást kaptam csoportoktól, baráti társaságoktól az elmúlt egy hónapban, ahol csupaszív emberekkel találkoztam, és rengeteg biztatást kaptam tőlük, hogy együtt valósítsuk meg az elképzeléseket. Sokakat érdekel a közélet és a környezetük,…
Tovább olvasomÁtadták az Avalon irodaházát
Egy új miskolci üzleti negyed központja lehet az East Gate Office (EGO), vagyis az Avalon Centers Kft. beruházásában megvalósult több épületből álló irodaház-komplexum. Az évtizedek óta elhanyagolt egykori Északterv Irodaházat tizenegy hónapos munkával építette teljesen újjá a cégcsoport, a megújult épületegyüttest hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között adták át. Az eseményen először Tóth Róbert, a beruházó Avalon Center Kft. ügyvezető igazgatója szólt, aki úgy fogalmazott: számukra Miskolc az első, éppen ezért minden fejlesztésük arra irányul, hogy a város és környéke vonzó legyen a nemzetközi cégek számára is. Ilyen volt a nemzetközileg elismert…
Tovább olvasomKertibútor-választási és gondozási kisokos
A jól megválasztott, stílusos kerti bútorok otthonossá, hangulatossá varázsolják a kültereket, teraszokat és kerteket, és megfelelő választás esetén szezonokon át megőrzik eredeti szépségüket, funkciójukat. A kerti bútorok kiválasztása körültekintést igényel mind az anyagok, mind a stílus tekintetében. Az anyaggal kapcsolatban mérlegelés tárgyát képezi a tartósság, a karbantartási igény. A hagyományos kerti bútor alapanyagok mellett megjelentek olyan, a modern kornak megfelelő gondozásmentes alapanyagok, amelyek élvezetes és hosszan tartó használatot tesznek lehetővé. Hogyan válasszon kerti bútort? Kerti bútorok széles anyagválasztékban és különböző minőségben, árkategóriákban állnak rendelkezésre, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet.…
Tovább olvasomA hétvégén újra bolhapiac lesz az Avason
Júliusban is ezt olvashattuk és akkora sikere lett az eseménynek, hogy ezen a szombaton máris jöhet a folytatás. Akkora sikere volt a júliusi bolhapiacnak, hogy a kezdeményezés folytatásért kiáltott. Az első alkalom tapasztalataiból tanulva minimális változtatásokkal, de szombaton újból megrendezik az Avasi Közösségi Kávézó előtt az Avasi Bolhapiacot – hogy a kacat újra hasznossá váljon – írja a Minap.hu. Már júliusban, az első Avasi Bolhapiac előtt látszódott, hogy az emberek vevők az ötletre: az árusító helyek villámgyorsan beteltek. Persze ilyenkor mindig fennáll a veszély, hogy mindenki meg akar szabadulni az otthoni…
Tovább olvasom