Folytatódik a Zsarnai fejlesztése – lefedik a kőasztalokat

Árus- és vásárlóbarát megoldásokkal igyekeznek komfortosabb körülményeket teremteni a piactéren, hiszen a kényelmi faktorral egyenes arányban nő a látogatói forgalom is. Mint arról már korábban is beszámoltunk, komplex fejlesztés alatt áll a Zsarnai piac infrastruktúrája. Jelenleg a kőasztalok lefedésén dolgoznak, a munkák lassan a végéhez közelednek – erről Kovács Imre István, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. szolgáltatási vezetője beszélt. Mint elmondta, nagyon tudatosan történik a piac fejlesztése. – Folyamatosan kapcsolatot tartunk az árusokkal és a vevőkkel egyaránt. Mivel sokan vannak, akik igényt tartottak a lefedett asztalsorokra, egyértelmű volt, hogy megvalósítjuk a…

Tovább olvasom

“Miskolc fényévekre van attól, amilyen lehetne” – Szabó-Tóth Kinga szociológus

Szabó-Tóth Kinga, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója és elkötelezett lokálpatrióta. Születése óta itt él, eddig csak egy éven át, diákként élt máshol. Ötleteit, szervezőkészségét, kompetenciáját már sok éve kamatoztatja a város érdekében, a napokban pedig a kultura.hu készített vele interjút.

Tovább olvasom

Erre figyeljen a hosszú hétvégén – parkolás, piac

Parkolás Április 7-én, nagypénteken, valamint április 10-én, húsvéthétfőn a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizető várakozási területeken és a Régiposta utcai parkolóházban díjmentes a parkolás. Április 8-án, szombaton díjfizetési kötelezettség csak az alábbi kiemelt kereskedelmi és idegenforgalmi területeken lesz, 8:00-tól 13:00-ig: Kiemelt közlekedési terület a Tiszai pályaudvar környéke, ahol nagypéntek és húsvéthétfő kivételével 8 órától 18 óráig kell fizetni a parkolásért. Az Európa téri, Patak utcai, illetve Hősök terei mélygarázsokban az általános rend szerint kell fizetni az igénybevételért. Piacok Április 7-én, nagypénteken a Búza téri őstermelői piac és…

Tovább olvasom

Korszerű piac nyílt Sajószentpéteren

Az egykori virágzó mezőgazdaságból nem maradt meg más, mint néhány őstermelő, és még mutatóban egy-egy fóliasátor – felvevő piac nélkül. A termelő és a vásárló különböző csatornákon ugyan – ha nem is az arra éppen legalkalmasabb közterületen – azért mindig egymásra talált. A település hivatalos Facebook-oldalán közölte a részleteket. “A városvezetés megoldandó feladatai között szerepelt egy kulturált körülmények között működő helyi piac létrehozása. Néhány évvel ezelőtt (több átmeneti megoldás után) végre lehetőség nyílt egy – a forgalmas városközpontban elhelyezkedő – korszerű városi piac kialakítására. A Sajószentpéter Városi Önkormányzat 2019-ben erre…

Tovább olvasom

Információk az ünnepekre – parkolás, állatkert, piacok, ügyfélszolgálat

Parkolás: A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizetős várakozási területeken és a Régiposta utcai parkolóházban 2022. december 23. 18:00 órától 2023. január 02. 08:00 óráig díjmentes a parkolás. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Parkolási Ügyfélszolgálati irodája (Széchenyi I. utca. 20.) ezúton is értesíti ügyfeleit, hogy 2022. december 24–26. között, valamint december 31-én zárva tart. A többi napon, december 27-30. között az általános rend szerint lesz a nyitvatartás. Miskolci Állatkert: A Miskolci Állatkert az ünnepek alatt is szeretettel várja látogatóit. A nyitvatartás az alábbiak szerint alakul: December 24-én 9-től…

Tovább olvasom

Csökkentik a díjat a Zsarnain

A Zsarnai piacot üzemeltető Városgazda áttekintette a piac helyzetét. A cég vezetése a piac munkatársaival együtt új díjstruktúrát alakított ki, melynek lényege, hogy a piacon standokat alakítanak ki, melyek fix helyen, fix területtel, fix díjtétellel rendelkeznek. 2023. január 1-től, a bérléssel rendelkezőknek havonta csak egyszer lesz fizetési kötelezettségük és a 3-as kapunál a belépőkód használatával akadálymentesen behajthatnak, a napijeggyel árusítóknak a 4-es kapunál bejövetelkor kell a terület díját kifizetni. A díjtételekről az alábbi linken tájékozódhatnak. Az új konstrukcióval elkerülhetőek azok a viták, melyek a terület nagyságával függtek össze és konfliktusokat…

Tovább olvasom

Nem tartott sokáig a forint erősödése, megint 410 fölé emelkedett egy euró

A múlt héten egy rövid időre még 400 alá is benézett nemzeti fizetőeszközünk, de pünkösdi királyságnak bizonyult. A hét első napján ugyanis ismét zuhanni kezdett a forint az euróval és a dollárral szemben is, de a svájci frankkal szemben sem szerepeltünk jól. Egész napos fokozatos gyengüléssel délutánra 410 fölé emelkedett az euró árfolyama a forinttal szemben hétfőn. A magyar fizetőeszköz két hete nem volt ilyen gyenge, késő délután 410,4 forintot kellett fizetni egy euróért a nemzetközi devizapiacon. A forint a dollárral szemben sem muzsikált fényesen, az euróval szemben eleve gyengülő…

Tovább olvasom

Parkolási, piaci és állatkerti információk a hosszú hétvégére

Parkolás: A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizetős várakozási területeken október 31-én, hétfőn a szombati napra vonatkozó parkolási rend lesz érvényben, azaz a díjfizetési kötelezettség 8:00-tól 13:00 óráig tart az alábbi területeken: ·       Búza tér, Görögkatolikus templom, északi és keleti oldali parkoló, Búza téri piac nagyparkoló, ·       Zsolcai kapu páratlan oldal, az Ady Endre utca kereszteződéstől a Hatvanötösök útja kereszteződésig, Zsolcai kapu 1. előtti parkoló – Szendrei utca és Zsolcai kapu között található összekötő utca, ·       Szendrei utca, ·       Szeles utca, Huszár utca – Lehel utca közötti szakasza, ·       Hatvanötösök útja, Zsolcai kapu – Szeles…

Tovább olvasom