Érdekesre sikeredett a nyolcadik „Miskolci Bagolyles”

A szombati napon a gyönyörű madarak váltak főszereplővé Miskolcon. Az egyetem főépülete és parkja várta az érdeklődőket. A rendezők a családi ismeretterjesztő esemény jelmondatával („a velünk élő vadvilág”) szerették volna felhívni a figyelmet a körülöttünk, így akár a városi környezetben is látható élőlényekre – rámutatva a természeti környezet sérülékenységére, megőrzésének fontosságára. A részletekről a Minap számolt be. A rendezvény keretét egy pontgyűjtő játék adta, ahol a kiállítók az év fajait (egyebek mellett az év madara, az év lepkéje, az év gombája) feldolgozva kérdőíveket készítettek. A kiállítók bemutathatták, népszerűsíthették tevékenységüket –…

Tovább olvasom

Már semmi sem szent: egyesek a miskolci temetőbe hordják a szemetüket

Sosem lesz vége? – ezzel a felütéssel kezdte Facebook-bejegyzését egy elkeseredett miskolci nő, aki a Ruzsini és Wesselényi utca találkozásánál, illetve a temető szélén található hatalmas szemétkupacokra szeretné felhívni a figyelmet. A bejegyzés szerint már 15 éve küzdenek a helyiek ezzel a látvánnyal és az illegális hulladékkal járó bűzzel és közegészségügyi kockázatokkal. „Bizonyos alakok idehozzák a szemetüket és az utcára engedik a szennyvizüket! A rendészek nem végzik a munkájukat csak mismásolnak! A kamerát ígérgetik már másfél éve!” A temető szemétdomb, senki nem tesz semmit, mindenki csak a másikra mutogat, olvasható…

Tovább olvasom

Végre rendbehozhatják a Búza téri aluljárót

Ismét össztűz zúdult a kormánypropaganda helyi zászlóshajójától nemrégiben a miskolci városvezetésre: ezúttal a Búza téri aluljáró állapota miatt támadták Veres Pált. Az önkormányzattól származó információink szerint a polgármester tisztában van a gyalogos közlekedési csomópont méltatlan helyzetével, és várható, hogy még idén megoldás születik a problémára. A Búza téri aluljáró Mokrai Mihály városatya területéhez tartozik, és miután már több miskolci is jelezte neki az ottani állapotokat, a balesetveszélyes lépcsőket és a rossz világítást, tavaly májusban sürgette a városvezetést a gondok megoldására és a felújítására. Veres Pál polgármester néhány héttel később diplomatikus…

Tovább olvasom

Rácz András Miskolcon: Oroszország biztosan nem fogja megnyerni a háborút

Óriási pusztítást hagy majd maga után a megszálló orosz hadsereg Ukrajnában, de közben ő maga is hatalmas veszteségeket szenved, ráadásul egyre biztosabb, hogy ezt a háborút nem fogja megnyerni – így lehetne összefoglalni az ország legelismertebb szakértőjének a véleményét a szomszédunkban zajló konfliktusról. A szakember immáron másodszor járt Miskolcon a Momentum helyi szervezetésenk vendégeként, és a háború kirobbanásnak évfordulójához közeledve ezúttal az aktuális kérdésekről beszélt a mintegy harminc fő hallgatóságnak. Mondandóját ismét különlegessé tette, hogy temérdek háttérinformációval rendelkezik, és nagy összefüggéseiben látja a háborús helyzetet. Emellett személyes tapasztalatairól is beszámolt,…

Tovább olvasom

Csoportajánló: Miskolc Lyukóbánya

Legújabb hétvégi rovatunkban a BAZ megye múltjával, jelenével, vagy jövőjével foglalkozó Facebook-oldalakból, vagy csoportokból ajánlunk olvasóinknak olyan tartalmakat, amelyek sokak számára szép emlékeket, hasznos információkat hordozhatnak. Elsőre a Miskolc Lyukóbánya privát közösséget mutatjuk be, amely elsősorban Miskolc ismert bányász városrészének elfeledett emlékeivel, képeivel foglalkozik. Néhány évtizeddel ezelőtt Lyukóbánya még nem a mellette fekvő völgyben eleterülő szegregátumról volt országszerte híres, hanem a településen zajló bányászatáról – és az azzal járó viszonylagos jólétről. A tárnákat aztán három évtizeddel ezelőtt bezárták, és egy nagyon szomorú korszak követekezett Lyukóbánya életében, amelyen azóta sem tudott…

Tovább olvasom

Vonzó a város: a Bosch 70 milliárdos fejlesztést hoz Miskolcra

Jó hír a borsodiaknak, hogy a cég óriásberuházást végez Miskolcon, a 70 milliárdból tízet az állam áll, a többit a vállalat. Összesen csaknem 70 milliárd forint értékű beruházást valósít meg a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon. A vállalat a folyamatosan növekvő raktározási és elosztási igények miatt több mint 54 milliárd forintból logisztikai és disztribúciós központot hoz létre Miskolcon, emellett pedig több mint 15,7 milliárd forintot fordít gyártási kapacitásának bővítésére. A két beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés alapján összesen nagyjából 10,2 milliárd forint utófinanszírozás keretében nyújtható, vissza nem térítendő készpénz…

Tovább olvasom

Mesekönyv Miskolcról és száz macskáról

A nemrégiben megjelent, Elveszettnek hitt mesék Fényesvölgyből című mesekönyv helyszíne Miskolc. A gyermekeknek szóló könyv szerzője, Darázs Richárd, akinek fordulatos és kedves történeteit Török Eszter grafikái teszik vizuálisan is izgalmassá gyermeknek és szülőnek egyaránt. A Miskolcon élő szerző öt mesével örvendezteti meg a kicsiket és nagyobbakat egyaránt, a történetek helyszíne pedig a borsodi megyeszékhely, és annak, a szerző számára is kedves nevezetességei. A könyv ajánlója szerint Fényesvölgy „terebélyes tölgyfái és hórihorgas bükkfái között” újabb izgalmas kalandozásoknak lehetünk tanúi Tündérek, varázsigék, titkos recept, rejtélyes küldemény és száz macska, no meg egy elveszett mese… Gyerekszereplőink…

Tovább olvasom

Videó: Újabb tujázók Miskolcon

Az úgynevezett tujázás nem egy új hóbort, a közlekedés fejlődésével párhuzamosan alakult ki, főképpen a városi villamosokon. Az így közlekedők felállnak a jármű ütközőjére és így utaznak, de nem teljesen veszélytelen ez a módszer. Az ötvenes években a villamosokon fürtökben lógó emberek látványa hozzátartozott az utcaképhez, de hamar kiderült, hogy az így közlekedők saját testi épségüket veszélyeztetik, sok szörnyű baleset is történt. Ezért 1960-ban városszerte plakátokat ragasztottak ki, hogy egyszer s mindenkorra elejét vegyék a villamosra ugrálásnak. Miskolcon visszatért a régi-új szokás, a helyiek szerint az utóbbi években egyre gyakrabban látni tujázó…

Tovább olvasom

„Nagyon nehéz napokon vagyunk túl” – videóinterjú és eddig nem látott felvételek Törökországból

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a Borsod24 munkatársai interjút készítettek Lehoczki Lászlóval és Binda Nikolettával, a Spider Mentőcsoport tagjaival a miskolci Városházán. Miután Veres Pál polgármester egy emlékplakett kíséretében gratulált a Törökországból hazatért miskolci önkénteseknek, interjút adtak a sajtó képviselőinek. Lehoczki László, Binda Nikoletta, és dr. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány elnöke, illetve négylábú társaik, Hope, Nózi és Trafy készséggel állt az újságírók rendelkezésére. Lehoczki László a Borsod24-nek adott interjújában többek között arról is beszámol, hogy igazán kemény napokon vannak túl és bár az elmúlt…

Tovább olvasom

„Menteni bármi áron” – Hét embert sikerült kimenteniük a romok alól a Baptistáknak

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, szerdán a miskolci városvezetés emlékplakettet adott át azoknak a helyi kötődésű önkénteseknek, akik részt vettek a törökországi földrengés által sújtott területek mentési munkálataiban. Lehoczki László és Binda Nikoletta, a Spider Mentőcsoport tagjai mellett kitüntetésben részesült dr. Mezősi Tamás, a miskolci Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány elnöke is, aki hű társával, Trafyval járta meg a katasztrófa helyszínét. Jelen írásunkban róluk kívánunk szólni néhány mondatban. Dr. Mezősi Tamás rendkívül sokrétű embernek számít, ugyanis Debrecenben tanári, Miskolcon jogász és közgazdász diplomát szerzett, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen…

Tovább olvasom