“Menteni bármi áron” – Hét embert sikerült kimenteniük a romok alól a Baptistáknak

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, szerdán a miskolci városvezetés emlékplakettet adott át azoknak a helyi kötődésű önkénteseknek, akik részt vettek a törökországi földrengés által sújtott területek mentési munkálataiban. Lehoczki László és Binda Nikoletta, a Spider Mentőcsoport tagjai mellett kitüntetésben részesült dr. Mezősi Tamás, a miskolci Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány elnöke is, aki hű társával, Trafyval járta meg a katasztrófa helyszínét. Jelen írásunkban róluk kívánunk szólni néhány mondatban. Dr. Mezősi Tamás rendkívül sokrétű embernek számít, ugyanis Debrecenben tanári, Miskolcon jogász és közgazdász diplomát szerzett, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen…

Tovább olvasom