A KSH statisztikái szerint az almánál semmi nem drágult többet 10 év alatt, és a cigaretta, a mozi és múzeum belépők ára is jócskán megnőtt. Bár az infláció teljesen normális, egészséges velejárója egy jól működő piacgazdaságnak, de azért egy évtized alatt is vannak olyan termékek, szolgáltatások amik arányosan bődületes mértékben drágulnak – írja a Pénzcentrum. A KSH statisztikája szerint olyan is van köztük, aminek az ára több mint a kétszeresére emelkedett 2010-2020. között. Az évtized legjobban dráguló termékének a címét az alma vitte el. A magyarok kedvenc gyümölcse 2020-ban majd 2,5-szer…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Szinte senki nem nézi már a Hír TV-t, a csatorna maga mondta fel a szerződését a szolgáltatónál – de azért betolt egy másik adót maga helyett
A Hír TV helyét a még náluk is szélsőségesebben kormánypárti szócsőnek, a propagandagépezet élesebb nyelvű tagjának televíziója, a Pesti TV veszi át. Sok jóra ne számítsunk innentől a jogállamiságot tekintve. „Tekintettel arra, hogy a csatorna népszerűsége és teljesítménye az utóbbi időben nem érte el a korábbi szintet, a műsor szolgáltatója maga kezdeményezte a szerződésbontást,” aminek értelmében kikerül az UPC Direct alapcsomagjából a HírTV. Helyét a Pesti TV kapja meg, amit a szolgáltató közleménye úgy jellemez, mint az ország és Európa első influenszer- és hírtelevíziója. A csatornán több ismerős arc is…
Tovább olvasomNem lesz munkaszüneti nap december 24-e, az államtitkár indoklása a Fidesz-KDNP-től megszokott hangnemű
Egy ellenzéki képviselő érdeklődött arról, mikor lesz végre munkaszüneti nap december 24-e. Az államtitkár szemrebbenés nélkül annyit válaszolt, hogy az ártana a gazdaságnak, valamint Jézus születését egyébként is 25-én ünnepeljük. Pont. Mikor nyilvánítják munkaszünetté december 24. napját? Erről adott be írásbeli kérdést az MSZP-s Gurmai Zita – vette észre a 444. A kormány nevében Schanda Tamás államtitkár válaszolt, aki azt írta: „A jelenleg is érvényben lévő munkaszüneti napok számának növelése gyengítené a versenyképességet és GDP kiesést is okozna, érzékenyen érintené a nemzetgazdaság teljesítményét és a költségvetés bevételeit is”. Arra is emlékeztetett, hogy…
Tovább olvasomMár majdnem 600 ezren regisztráltak a koronavírus elleni oltásra
598 ezerre emelkedett azoknak a száma, akik regisztráltak a koronavírus elleni oltásra – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a közösségi oldalán kedden. Dömötör Csaba azt írta, hogy a vakcinainfo.gov.hu oldalon 462 ezren jelezték igényüket, 136 ezren pedig postai úton küldték vissza a regisztrációs lapot. Az államtitkár szerint a jelentkezésre azért van szükség, hogy a hatóságok tudják, kik szeretnének élni a lehetőséggel, így fel tudják venni velük a kapcsolatot, illetve hogy a regisztrálók rendszeres tájékoztatást kaphassanak az oltási program fejleményeiről. A regisztráció annak ellenére sikeres, hogy egyáltalán nem kötelező kitölteni az oltás igényléséhez, ráadásul adódtak kétségek is ezzel…
Tovább olvasomA Központi Nyomozó Főügyészség Szájer József ügyét vizsgálja
A „drog volt Szájer József hátizsákjában” címmel megjelent beszámolóhoz kapcsolódó – „beadványát a szükséges intézkedés megtétele végett a Központi Nyomozó Főügyészségre továbbítottam” – tájékoztatta a Legfőbb Ügyészség Tényi Istvánt, az ország legnagyobb feljelentőjét, aki kábítószer-birtoklás gyanúja miatt tett bejelentést. A brüsszeli ügyészség közlése szerint miután több mint húsz embert találtak az ominózus házibulin, egy járókelő jelezte a rendőröknek, hogy látott valakit az ereszcsatornán leereszkedni. A járókelő azonosította a férfit, akinek véres volt a keze, feltehetőleg megsérült. A férfi hátizsákjából kábítószer került elő, és nem volt nála semmiféle személyazonosító irat. A rendőrség elkísérte a…
Tovább olvasomMég egyszer utoljára összeült az egykori Heti Hetes – videó
A Partizán egy rendkívüli évadzáró adásban a hajdanán az ország egyik legnépszerűbb műsorának, a Heti Hetesnek a tagjai egy részét látta vendégül. Név szerint Gálvölgyi Jánost, Hernádi Juditot, Hajós Andrást, Havas Henriket és Kéri Lászlót, illetve Ónodi Györgyöt, a műsor főszerkesztőjét is. A középső pódiumban ezúttal a Partizán műsorvezetője, Gulyás Márton foglalt helyet, aki igyekezett összegyűjteni a műsor legemlékezetesebb, legvitatottabb ügyeit. „Elnézték neki, hogy ennyire hülye” – mondta Ónodi György Csiszár Jenőről, a Heti Hetes első műsorvezetőjéről. Havas szerint Csiszár azért tudott működni, mert nem „műhülye” volt, hanem ő „biológiailag…
Tovább olvasom„Pénzelvonásokkal teszik tönkre az ellenzéki önkormányzatokat” – megjelent a Nyomtass te is! legújabb száma!
A koronavírus-járvány idején is egyértelművé vált, hogy a leghatékonyabban az önkormányzatok képesek segíteni a bajba jutott embereken. Ausztriában például éppen ezért rengeteg pluszforrást kaptak az ottani önkormányzatok. Nálunk éppen az ellenkezője történt. Elvették a településektől a gépjárműadót, decemberben pedig arról döntött a kormány, hogy a kis és közepes vállalkozásoknak ezentúl csak az iparűzési adó felét kell befizetniük – derül ki a Nyomtass Te is! legújabb számából. Karácsony Gergely főpolgármester így reagált a történtekre: „Orbán Viktor bejelentette a magyar önkormányzatiság kivégzését. Az iparűzési adó ugyanis harminc évig volt az önkormányzatok által végzett…
Tovább olvasomCsütörtök estig jelentkezhetnek az óvodai és iskolai dolgozók az ingyenes Covid-tesztre
Meghosszabbították a jelentkezési határidőt, szerda dél helyett csütörtök 20 óráig van lehetőségük online időpontot foglalni az óvodai és általános iskolai dolgozóknak az iskolakezdés előtti, január eleji gyorstesztelésekre – közölte a Miniszterelnökség kedden. A gyorstesztelések célja az, hogy továbbra is biztosítsák az óvodák és iskolák zavartalan működését – írták a közleményben. Az önkéntes és ingyenes vizsgálatokat országszerte 99 mintavevő ponton végzik majd január 2-án szombaton és 3-án vasárnap 7-19 óra között.
Tovább olvasomAz Unióban a magyar háztartások nagyon rosszul élnek még az átlaghoz képest is
Hét uniós tagállamban nőtt az élelmiszerek és az alkoholmentes italok súlya a háztartások összkiadásán belül 2009 és 2019 között – írja a hvg.hu az Eurostat tegnapi közleményét szemlézve. Magyarország eszerint dobogós helyezést ért el, 0,5 százalékponttal nőtt az élelmiszerkiadások szelete a háztartások kiadási tortájában. Csehországban ez a szelet 1,3 százalékponttal hízott, Szlovákiában pedig 1,1-gyel. A magyar háztartások uniós összehasonlításban sokat költenek élelmiszerekre – a kiadásaik nagy részét, 17,3 százalékát az élelmiszerek teszik ki. Az uniós átlag csak 13 százalék, az élen járó Írországban pedig mindössze a lakosság kiadásainak 8,6 százaléka…
Tovább olvasomSzijjártó: 6000 adag orosz vakcina érkezett Magyarországra
6000 ampullányi orosz vakcina érkezett Magyarországra – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán. Hozzátette, a korábbi megállapodás alapján folytatódik az együttműködés Oroszországgal. A miniszter nem nevezte meg, de vélhetően a Szputnyik V jelű vakcináról van szó. Korábban Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere közölte erről, hogy magyarok is részt vehetnek a tesztelésében: a „nagyvonalúan felkínált” lehetőséggel élve három–ötezer magyar állampolgár juthatna a védőoltáshoz. A hétfőn érkezett szállítmányt a Nemzeti Népegészségügyi Központba viszik, ahol a magyar szakembereknek Szijjártó szerint „újabb lehetősége nyílik arra, hogy döntést hozzanak az oltóanyag felhasználásának módjáról”. Ugyanakkor – mint arról a…
Tovább olvasom