A kormánymédia mindent megtehet – ilyen kérdés elhangozhatott adásban a Pesti TV-n

Mindig van lejjebb, ezt eddig is tudtuk, különösen, amikor a kormányzati propagandagépezetről beszélünk. De egy élő beszélgetés közben egy riportertől a “milyen érzés Gyurcsány Ferenc hátsó feléből kilógni” kérdés alighanem igencsak a legalja már a médiának. A média nincs túl jó állapotban Magyarországon 2021-ben. Ezt mondja az Európa Tanács, az Európai Parlament, nagyjából az összes szakmai világszervezet és még jópár olyan testület, amelynek 15-20 éve még volt szava, ma már az egyik létező buboréknak számítanak csak. Minden baj csúcsán a közmédia áll, erről Plankó Gergő immár kétéves videóját érdemes megnézni. Ami a rendszerszintű problémák alatt…

Tovább olvasom

Vége a Pesti TV-nek? Tiltakozik a szerkesztőség

Már korábban beszámoltak a hír a Média1 portálon, hogy a Pesti TV szerződést bontott a legnagyobb tartalomgyártójával, a Huth Gergely tulajdonában álló Gerilla Press Kft-vel. A szerkesztőség most nyílt levélben tiltakozik. „Két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítjük a Pesti TV tartalmait. Idáig tudtunk hátrálni, mögöttünk már a szakadék tátong”  – írják nyílt levelükben a szerkesztőség képviselői. Mint írják, szerintük hitelesen képviseljük a normalitásforradalmát és követelik és felerősítik a patrióták nemzetközi hangadóit, küzdenek, keményen kérdeznek és odafigyelnek a polgárok gondjaira, bajaira. Mint a PestiSrácok.hu és a Pesti TV szerkesztőségét…

Tovább olvasom

A kormánypárti szimpatizáns riporter szerint a nyugati országok azért szenvednek az árvizektől, mert ez Isten jelzése a szivárványos dolgaik miatt

Még egy ilyen halálos áldozatokkal járó természeti katasztrófát is fel lehet használni politikai célok mantrázására. A Pesti TV riportere a mostani áradásokról mondta el véleményét. Nem tudjuk, mi a rosszabb, ha komolyan gondolja, vagy ha csak politikailag szeretne megfelelni Orbánnak és csapatának. „Azt hiszem, a szivárvány átértelmezése, a jelkép eredeti jelentésének meggyalázása nem várt következményekkel jár a haladó nyugati országok számára. Itt halkan jegyezném meg, hogy Isten nem csak egy szelíd, jóságos öregúr, mint ahogyan a haladó liberálisok elképzelik, hanem Júda oroszlánjaként is említi a Biblia. Nem igazán jó döntés…

Tovább olvasom

Vezető szerkesztő lett a Pesti TV-nél a Fidesz egyik kedvenc migrációs szakértője

Nyilván semmi összefüggés nincs a kettő között, csak meghökkentő véletlen, hogy a migrációról mindig Georg Spöttle véleményét kérdezik, ami valamiért mindig tökéletesen alátámasztja a Fidesz-KDNP aktuális álláspontját. Georg Spöttle vezető szerkesztő lett a Pesti TV-nél – írja a Media1. A portálnak a tavaly indult tévécsatorna programigazgatója, Huth Gergely a kinevezés kapcsán azt mondta, hogy „elsősorban kreatív tudása és nemzetközi kapcsolatai miatt esett Spöttle-re a Pesti TV választása”, hozzátette, hogy a kinevezéstől is azt remélik, hogy a Pesti TV „ígéretesen alakuló nézettségét” tovább tudják növelni. A Media1 emlékeztet, hogy Spöttle korábban a Pesti TV vendégeként arról…

Tovább olvasom

Szinte senki nem nézi már a Hír TV-t, a csatorna maga mondta fel a szerződését a szolgáltatónál – de azért betolt egy másik adót maga helyett

A Hír TV helyét a még náluk is szélsőségesebben kormánypárti szócsőnek, a propagandagépezet élesebb nyelvű tagjának televíziója, a Pesti TV veszi át. Sok jóra ne számítsunk innentől a jogállamiságot tekintve. “Tekintettel arra, hogy a csatorna népszerűsége és teljesítménye az utóbbi időben nem érte el a korábbi szintet, a műsor szolgáltatója maga kezdeményezte a szerződésbontást,” aminek értelmében kikerül az UPC Direct alapcsomagjából a HírTV. Helyét a Pesti TV kapja meg, amit a szolgáltató közleménye úgy jellemez, mint az ország és Európa első influenszer- és hírtelevíziója. A csatornán több ismerős arc is…

Tovább olvasom

Otthonában zaklatta a Pesti TV stábja Miskolc polgármesterét

Előbb a Városházán jelentek meg, majd miután ott Veres Pál nem tudta fogadni őket, a saját házába is becsengettek. Veres Pál a Facebook-oldalán osztotta meg a történetet, miszerint a kormánykézben lévő Pesti TV a minap előzetes bejelentkezés megjelent a Városházán. Miután ott a zsúfolt programja nem tudta fogadni őket, a stáb a miskolci polgármester otthonába is becsöngetett úgy, hogy közben forgott a kamera. Az alább mutatjuk Veres Pál teljes bejegyzését a történtekről:

Tovább olvasom