Ma tartaná az intézet azt a fizetős (25 ezer Ft-os) konferenciát, ahol lehetett volna kérdezni a szakembereket a vakcinákról és a vírusról. Teljesen váratlanul az utolsó pillanatban azonban „a járványvédelmi okokból” lemondták a konferenciát. Ennyire rettegnek, hogy valódi szakmai kérdésekkel találják magukat szembe? A hírt Hadházy Ákos tette közzé saját Facebook-oldalán és egyértelműen politikai okot sejt a hirtelen lemondás mögött. „Az ORSZÁGOS GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZET MÉG PÉNZÉRT SEM MER KIÁLLNI A SZAKMA KÉPVISELŐI ELÉ, annyira félhet a vakcinák engedélyezésére vonatkozó kérdésektől. Szerdán tartotta volna azt a fizetős (részvételi díj:25000 ft) ONLINE…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Független jelentés: Magyarország is durván visszaélt a járványhelyzettel, a demokrácia gyengítésére használta
Az Orbán-kormány a járványhelyzet mögé bújva csak saját hatalmát erősítette, a kritikákat pedig visszaszorította, akár a szabadságjogok durva korlátozásával is. Az Európai Szövetség a Szabadságjogokért jelentése szerint Magyarországon aggasztó a sajtóra gyakorolt nyomás vagy a gyülekezés szabadságának korlátozása. A koronavírus-járvánnyal egy időben Európa-szerte sérült a demokrácia és a jogállamiság – ez derül ki az Európai Szövetség a Szabadságjogokért (Liberties) 2020-ra vonatkozó jelentéséből. A Liberties főtanácsadója, Linda Ravo szerint több tagállam vezetője tett az elmúlt évben a demokráciát veszélyeztető lépéseket. „A járvány kétségkívül szerepet játszott a jogállamiság gyengülésében, de sok országban a…
Tovább olvasomLesz eredménye a híres „felcsúti pernek”, vagy üres ellenzéki ígéret, amiről előre tudni, hogy semmilyen számonkérést nem hoz?
A Momentum sok helyen hangoztatja, hogy márpedig a kormányváltás után a világ legnagyobb számonkérése és elszámoltatása indul meg a korrupt politikusok ügyeinek felgöngyölítése ügyében. De akkor miért csak pártpolitikusok kapnak helyet a bizottságban, valódi szakemberek nélkül? A 444.hu elemzése ráirányítja a figyelmet néhány fontos dologra. Nincs fontosabb feladat a mai Magyarországon, mint a tisztességes és az igazságos közélet megteremtése. A politikai osztály a rendszerváltás óta egyre inkább úgy gondol a választásokra, hogy ott valójában az dől el, hogy kinek a nevére írják Magyarországot, és nem az, hogy kik és milyen…
Tovább olvasomA borsodi szegénység és az orbáni pénzszórás: hírünk külföldön
A német ZDF televízió arról készít műsort Magyarországon, ami nem fér bele az orbáni retorikába – ez utóbbi szerint szárnyal a gazdaság, a németek viszont azt akarják megmutatni, hogy milyen mélyszegénységben élnek nálunk emberek, akikről a kormány rendre megfeledkezik. A riporter ellátogatott a Borsod megyei Körömre és átadott egy segélycsomagot egy ottani családnak. A műsorban bemutatják, hogy ebben a községben van olyan család, ahol 19 fő lakik egy kis házban és napi egy eurónak megfelelő segényből próbálnak megélni, sőt, a riport arra is kitér, hogy Orbán Viktor számára a vidéki…
Tovább olvasomAz étolaj, a gyümölcs, a dohányáruk és a cukor ára is hatalmasat emelkedett
Februárban 3,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az MTI beszámolója szerint az előző három hónapban egyformán 2,7 százalékos volt az éves infláció, tavaly októberben 3,0 százalékos, szeptemberben pedig 3,4 százalékos volt. Februárban az átlagosnál jobban, 3,4 százalékkal nőttek az élelmiszerárak, a dohányáruk 16,5 százalékkal drágultak, az üzemanyagok ára 4,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az élelmiszerek között az étolaj ára 25,1 százalékkal, a cukoré 9,9, a munkahelyi étkezésé 8,0, a liszté 7,1 százalékkal emelkedett. Az…
Tovább olvasomA kormány ajánlása a kivéreztetett ellenzéki városvezetésnek: Vegyenek fel hitelt a város pénzügyi gondjainak orvoslására
Van olyan, aki még esetleg nem értené a kormányzati taktikát? „Összefogás” kell, tehát járványhelyzet címén elveszünk mindent az önkormányzatoktól és csak a kormány számára kedves városoknak osztjuk vissza a pénzeket. Lehetetlenüljenek el az ellenzéki vezetésű települések, vegyenek fel hitelt, amit aztán lehet harsogni, hogy eladósították a várost. Most Szentendre járja meg azt, hogy merészelt Orbán ellen szavazni. Amit pedig a kieső helyi iparűzési adó pótlására kap esetleg, fejlesztésre kell költenie. Szabad felhasználásról szó sem lehet. Májusban dönt a kormány arról, mekkora állami támogatásra számíthat Szentendre a kieső helyi iparűzési adó…
Tovább olvasomMegy a magyarázkodás: Ezért állt le tegnap a digitális oktatáshoz rendelt legfőbb rendszer, a Kréta-DKT
Tisztelettel megkérdezzük, hogy kedves illetékesek, erre a korábbi napokban-hetekben nem készültek fel, nem is sejtették, hogy digitális oktatás során ilyen nagy terhelést kap a rendszer? Nem lett volna célszerű például időnként nagy terhelésnél letesztelni? A lezárás első reggelén összeomlott a KRÉTA, a legtöbb iskolában használt digitális oktatási rendszer. Délután már lábadozott, de egy olvasó azt írta, hogy olyan, „mintha újraindítanák, akkor megy egy darabig, majd krétástól kollaborációs terestől meghal és csak hibakódokat dobál.” Az üzemeltető, az eKRÉTA Informatikai Zrt. hétfő kora este válaszolt kérdéseinkre. Dr. Szabó Balázs vezérigazgató azt írta, hogy…
Tovább olvasomFerenc pápa Magyarországra látogat ősszel
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. A bíboros elmondta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséje, az úgynevezett statio orbis, a városért és a világért bemutatott szentmise a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Ezért „illő”, és úgy is szokás, hogy ha a pápa ellátogat a rendezvénysorozatra, ezen a szentmisén vesz részt. Erdő Péter hozzátette: „a Szentatya látogatása nagy öröm a főegyházmegyének és a teljes püspöki konferenciának, és mindannyiunknak vigaszt és reményt adhat a mostani nehéz időszakban”. Megjegyezte:…
Tovább olvasomEgy millió forintra büntették Gődény Györgyöt
Február utolsó napján Vegyük vissza az életünket! címmel demonstrációt szervezett Gődény György járványszkeptikus gyógyszerész a budapesti Hősök terére. Az eseményre egy-kétezer ember látogatott ki, a tudósítások szerint a többségük nem viselt maszkot. Ahogy akkor megírtuk, egy kisebb csoport a tüntetésről átvonult a Vajdahunyad várához és új gyűlésbe kezdett. A rendőrök mindkét helyszínen intézkedtek, arra hivatkozva, hogy veszélyhelyzet idején tilos rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni. A 24.hu most azt írja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) válaszára hivatkozva, hogy a főszervező Gődényre a demonstráció megszervezése és megtartása miatt 500-500 ezer…
Tovább olvasomMSZP: A kormány adjon tízezer forintot minden nőnek!
Nőnap alkalmából tízezer forintos utalvánnyal köszönje meg a kormány a nőknek azt, amit tesznek az országért – ezt javasolta az MTI szerint az MSZP pártigazgatója hétfőn a nemzetközi nőnapon. Molnár Zsolt elmondta, az utalványt a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban lehetne felhasználni – írja a HVG. Az ellenzéki politikus az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón köszöntötte a nőket és azt mondta, nincs mit ünnepelni, mert Magyarországon nem valósult meg az esélyegyenlőség, a nők ugyanazon munkáért nem kapnak ugyanakkora fizetést, mint a férfiak. Hozzátette: a koronavírus-járvány idején a nők terhei…
Tovább olvasom