Kivonják a forgalomból a Strepfen egyik tablettáját

Leállítja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a Strepfen egyik szopogató tablettájának forgalmazását – vette észre a hatóság honlapján megjelent közleményt a Napi.hu. A szóban forgó tabletta a cukormentes, 8,75 mg-os, 24-es kiszerelésben árult gyógyszer, MH521 gyártási számmal. Az indokolás szerint ugyanis a tabletta külalakja és íze nem felel meg a betegtájékoztatóban leírtaknak. Az OGYÉI kivizsgálta az esetet, és közölték: a tabletta küllemét és ízét is érintő gyártási módosításokat még nem tartalmazó betegtájékoztató került a dobozba, így viszont a gyógyszer nem felel meg a forgalomba hozatali engedélyben foglalt követelményeknek. Az OGYÉI ugyanakkor…

Tovább olvasom

Az OGYÉI főigazgatója szerint a küszöbön áll a negyedik hullám

Magyarországon túl vagyunk a járvány nehezén, az oltásokkal radikálisan visszaszorítottuk a betegszámot – mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója a Magyar Nemzetnek. Szentiványi Mátyás hangsúlyozta: a harmadik oltás beadása elsősorban az időseknek, a legyengült immunrendszerű betegeknek ajánlott, nekik is csak négy-hat hónap elteltével – írja az Index. “A negyedik hullám a küszöbön áll, senki sem gondolhatja, hogy Hegyeshalomnál megáll majd a vírus, így erre fel kell készülnünk. A legjobb felkészülés pedig az oltás! Aki még nem oltatta be magát egyáltalán, mindenképpen tegye meg, ne a többi ember…

Tovább olvasom

OGYÉI: Erre kell figyelni az AstraZeneca-oltást követően

Tájékoztatót adott ki az orvosok számára az AstraZeneca-oltásról az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) – számolt be róla a HVG. Az Európai Gyógyszerügynökséggel (EMA) közösen összeállított dokumentum az elmúlt hetek eseményeit foglalja össze, amely során több tromboembóliás esetet, köztük halálesetet is jelentettek az oxfordi vakcina alkalmazása után, az EMA vizsgálata azonban megerősítette a vakcina biztonságosságát. Nagyon ritka esetekben azonban kapcsolat lehet az oltás és az alacsony vérlemezkeszám mellett kialakuló vérrögképződés között – áll az OGYÉI tájékoztatójában –, ezért az orvosoknak és az egészségügyi szakszemélyzetnek figyelmeztetnie kell az oltottakat: Azonnal…

Tovább olvasom

Ez már nagyon gáz! Az Országos Gyógyszerészeti Intézet a járványhelyzet miatt visszamondott egy online (!) konferenciát

Ma tartaná az intézet azt a fizetős (25 ezer Ft-os) konferenciát, ahol lehetett volna kérdezni a szakembereket a vakcinákról és a vírusról. Teljesen váratlanul az utolsó pillanatban azonban “a járványvédelmi okokból” lemondták a konferenciát. Ennyire rettegnek, hogy valódi szakmai kérdésekkel találják magukat szembe? A hírt Hadházy Ákos tette közzé saját Facebook-oldalán és egyértelműen politikai okot sejt a hirtelen lemondás mögött. “Az ORSZÁGOS GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZET MÉG PÉNZÉRT SEM MER KIÁLLNI A SZAKMA KÉPVISELŐI ELÉ, annyira félhet a vakcinák engedélyezésére vonatkozó kérdésektől. Szerdán tartotta volna azt a fizetős (részvételi díj:25000 ft) ONLINE…

Tovább olvasom

Hadházy hozzájutott a kínai vakcina engedélyeztetési határozatát: „Utalás sincs arra, hogy vizsgálati eredményeket kaptak volna”

Kétségtelen tény, hogy a kínai SinoPharm vakcina beszerzése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az uniós országok élmezőnyébe tartozik Magyarország az átoltottság terén. Az oltóanyag engedélyeztetésének körülményeiről azonban vajmi keveset lehetett tudni, ráadásul éppen akkor született egy a folyamatokat megkönnyítő kormányrendelet, amikor a kínai vakcináról kellett dönteni – mutatott rá a 444.hu cikke. Hadházy Ákos képviselő most megkapta az OGYÉI-től a kínai vakcina engedélyéről szóló határozatot, ezt pedig meg is osztotta Facebookon. Mint ahogy a politikus fogalmaz: ez “még az oroszénál is botrányosabb fecni”, ugyanis elmondása szerint “utalás sincs arra, hogy a…

Tovább olvasom

Nyilvánosságra került, kiknek nem ajánlják az orosz vakcinát – szép hosszú a sor

Egészen biztos, hogy erre és a kínai vakcinára kellene építeni az oltási tervünket? Rengeteg ember beletartozik abba a körbe, akiknek az OGYÉI nem javasolja a koronavírus elleni orosz oltóanyag beadását. Többször azt érezhetjük, hogy a kormány egyenesen hazárdjátékot játszik az egészségünkkel. A koronavírus elleni oltóanyag alkalmazási előírása szerint a mellékhatások enyhék vagy közepesek, és általában három napon belül elmúlnak – számolt be erről a Hvg.hu. Megjelent az orvosoknak szóló alkalmazási előírás a Szputnyik V orosz vakcina használatához az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján. Azt már Müller Cecília országos tiszti főorvos…

Tovább olvasom

Már a jövő héten megkezdődhet az oltás a „megbízható” orosz vakcinával

Az orosz vakcina megbízható és biztonságos, egy kisebb adaggal már akár a jövő héten meg tudja kezdeni vele Magyarország az oltást – mondta el az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója a közszolgálati televízió szombat reggeli adásában, amelyet az Index szemlézett. Szentiványi Mátyás elmondta: a brit orvosi szaklap, a Lancet által is biztonságosnak és mintegy 92 százalékos hatékonyságúnak tartott oltóanyaggal kapcsolatban a magyar hatóságok a szer biztonságosságát, hatékonyságát és minőségét vizsgálják. Azt is elmondta, hogy a mellékhatásai nem okoznak nagyobb problémát. A FŐIGAZGATÓ HANGSÚLYOZTA: A SZPUTNYIK V VAKCINA UGYANOLYAN…

Tovább olvasom

Az OGYÉI még a tömeges oltások előtt nyilvánosságra hozza a kínai és az orosz vakcina dokumentumait

Válaszolt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a  Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének, Kincses Gyulának az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm vakcina ügyében írt levelére. A MOK elnöksége azt kérte, hogy az OGYÉI hozza nyilvánosságra a Szputnyik-V és kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának engedélyezésével kapcsolatos dokumentumokat, különös tekintettel az alkalmazási előiratra. “A dokumentumokat természetesen ilyen körülmények között is haladéktalanul nyilvánosságra hozzuk, még mielőtt a tömeges oltások az fenti két vakcinával elkezdődnének, tehát jóval mielőtt az orvos kollégáknak arra szüksége lenne” – írja Szentiványi Máytás, az OGYÉI főigazgatója.…

Tovább olvasom

OGYÉI: 90 százalék feletti hatékonyságú a Szputnyik V vakcina

Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója az M1 vasárnap reggeli műsorában beszélt erről – tudósított a HVG. A szakember azt is elmondta, hogy az egyes korcsoportokban nem voltak különbségek a hatékonyságban. Az orosz vakcinának – amelyet az idősebb korosztályt érintően is vizsgáltak –, csak alsó korhatára van és 18 év felett mindenkinek beadható. Azt is mondta, hogy a Szputnyik V magyarországi engedélyezési folyamata november közepén kezdődött. Ennek során az OGYÉI-nél áttekintették a dokumentációt, szakértőket vontak be, megtekintették az oroszországi gyártóhelyet, és kérdéseket tettek fel a gyártónak.…

Tovább olvasom

Nem tapasztaltak nem várt mellékhatásokat az orosz vakcinánál

Előbb-utóbb az európai színtéren is megjelenik a Szputnyik V vakcina – jelentette ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója az M1 szombat esti műsorában. A HVG által idézett Szentiványi Mátyás úgy fogalmazott: a felelős politikusok látják a vakcinaszűkösséget, és a német kancellár is támogatásáról biztosítja a Szputnyik V vakcinát. A magyar engedélyeztetési folyamatról elmondta: az OGYÉI feladata a vakcina dokumentációjának átvizsgálása, kiértékelése, magát az oltóanyagot a Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálja laboratóriumban, és mindkettő szükséges az engedélyeztetéshez. Hozzátette: munkatársaik többször jártak Oroszországban áttekinteni a gyártási folyamatokat, és maga is…

Tovább olvasom