Miért titkolja ennyire látványosan a Főügyészség, kit is takar a vesztegetési botrányban Tóni, Barbara és Ádám?

Hadházy Ákos a lelkét kiteszi, a Központi Nyomozó (?) Főügyészség azonban ül az ügyön, véletlenül sem mer semmilyen információt kiadni a feljelentőnek, azaz éppen a független képviselőnek. Szinte minden lépésük törvénybe ütköző, teljesen egyértelmű, hogy rettentően rejtegetik azt is, egyáltalán nyomoznak-e utánuk. Nagyjából sejthető, hogy a végtelenségig elhúzzák majd „odafent” az ügyet, a vége pedig az lesz, hogy nem sikerült semmit megállapítani. Íme Hadházy Ákos véleménye az ügyészség semmittevéséről. „Ajjaj, a Központi „Nyomozó” Főügyészség közleményt adott ki, miszerint én félreértettem őket, és a most érkezett „tájékoztatásuk” nem is Schadl-Rogán-ügyre vonatkozik.…

Tovább olvasom

Remek hír: mérhetően emelkedik a Balaton és a Velencei-tó vízszintje

Az aszályosabb időszakokban már jó ideje komoly problémát okoz a két nagy tavunkban tapasztalható vízhiány. Most viszont az esős idő kifejezetten kedvez a természetes feltöltődésnek, de ennél még mindig több kellene. Jól látható a vízszint-emelkedés mind a Balatonon, mind a Velencei-tavon – nyilatkozta az InfoRádiónak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Siklósi Gabriella szerint a két tó vízszintje tavaly szeptember óta 20 centiméterrel magasabb, mint a minimális vízállások idején volt. Ez annak köszönhető, hogy novemberben és decemberben már nem volt annyira száraz az időjárás a vízgyűjtőiken, és a lehulló csapadék le tudott folyni…

Tovább olvasom

A közmédia 30 millióért szerződtet bértapsolókat

Szó szerint közbeszerzést írtak ki a dologra, a közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett »tapsoló« feladatok ellátása. December elején ismét tapsoló közönség biztosítására írt ki közbeszerzést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – adta hírül a Média1. A győztes a Casting Office Kft. lett, mely nettó 29 millió 760 ezer forintos ajánlati árral nyert. A leírás szerint az MTVA a szolgáltatást jellemzően a Kunigunda útján található székhelyén működő stúdiókban, illetve más külső helyszínen veszi igénybe – derül ki az rtl.hu írásából. „A közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett »tapsoló« feladatok…

Tovább olvasom

Rendelet ide vagy oda, még mindig hiány van egyes boltokban az árstopos termékekből

Az RTL Híradó arról számolt be, hogy a nézőik üres polcokról küldenek felvételeket, pedig múlt csütörtök óta kétszer annyi árstopos terméket kell tartaniuk a boltoknak. A Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elmondta: szerinte nem egyértelmű a rendelet, és ezért egyelőre nem duplázták meg a készleteket az üzletek. Az agrárminiszter az Indexnek kedden azt mondta, hatósági árak nélkül 30 százalékkal többet költenének élelmiszerre a legszegényebbek. A GKI szerint a miniszter téved. Az RTL Híradó riportja:

Tovább olvasom

A Fidesz lefújta a projektet, semmi nem változik a Nyugati pályaudvarnál

Hatalmas, nagyratörő, ultramodern tervek és 1,1 milliárdos, már kifizetett EU-s támogatás volt már a tarsolyban. Lázár János azonban kimondta, minden sztornó és még a támogatást is visszafizetik az Uniónak. Így marad a felüljáró is, az ígéretek elszálltak, de ez nem az első és nem is az utolsó alkalom nálunk. Felmondta a kormány Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára a Nyugati pályauadvar tavaszi tervpályázata kapcsán a továbbtervezésre már elnyert uniós támogatási szerződést – silabizálta ki a friss Magyar Közlönyből a Telex. A keddi Magyar Közlönyben megjelent, hogy milyen projektekkel indul…

Tovább olvasom

Nagycsaládos és 2,5 milliós támogatást kapott autóvásárlásra? Lehet, hogy vissza kell fizetnie

Valójában pár tízezres köztartozások miatt lépett az államkincstár és követeli vissza a támogatást a nagycsaládosoktól. Olyan esetekben is, amikor az érintettek egyébként gyorsan rendezték fennálló tartozásukat. Péter nem tudta, hogy tartozik a NAV-nak. Edina pedig már 2020-ban rendezte is a tartozását, ám most tőle és Pétertől is visszaköveteli az állam azt a 2,5 millió forintos támogatást, amit nagycsaládosként vettek fel hét vagy több személyes autó vásárlására, írja a Telex. Cikkük szerint a 2019-ben indult autóvásárlási program feltételei között szerepelt a tartozásmentesség, Péter esetében azzal is érveltek 2022. október 12-i keltezésű felszólításukban,…

Tovább olvasom

Recsken nyithat bányát az a cég, ami Kósa Lajos ügyvédjéhez köthető

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk, hogy egy debreceni székhelyű – Kósa Lajos fiának az ügyvédi érdekeltségébe tartozó – cég bányászati tevékenységet kezdett a község határában. Recsken a lakosság megkérdezése nélkül, a lakott területtől 250 méterre nyithat bányát egy kormányközeli vállalkozás, ezt elfogadhatatlannak tartja az LMP. A munkagépek zaja hívta fel a mátrai falu lakosságának figyelmét, hogy bányát nyitnak a falu mellett, mondta Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke keddi sajtótájékoztatóján. A bánya miatt összehívott falufórumon „elég forró volt a hangulat”, mert kiderült, hogy a polgármester már 2020-ban engedélyezte a bányanyitást, amit most…

Tovább olvasom

Jócskán lefogyhatott Mészáros Lőrinc, aki a Puskás Akadémia spanyolországi edzőmeccsén járt

Üzletemberek gyűrűjében tekintette meg a mérkőzést a milliárdos, aki szemlátomást komoly kilóktól szabadult meg. Mészáros Lőrinc barátai és üzletfelei kíséretében vett részt vasárnap a Puskás Akadémia idei második felkészülési meccsén Spanyolországban – írta meg a 444.hu a Puskás Akadémia oldalára feltöltött fotók alapján. A felcsúti csapat Marbellában edzőtáborozik, vasárnap a német másodosztályban a 13. helyen álló Karlsruhe ellen játszottak edzőmérkőzést, és 1-0-ra nyertek. A meccsen ott volt többek között a képek tanúsága szerint: A Blikk azt is kiszúrta, hogy Mészáros Lőrincet a meccsről készült némelyik fotón nem könnyű egyből felismerni, szemlátomást ugyanis mintha további…

Tovább olvasom

Több mint hétmilliárd forintot költött a legutóbbi nemzeti konzultációra a kormány

A tényleges végösszeg ráadásul valószínűleg még ennél is magasabb. Nyilvánosságra hozta a kormány a Miniszterelnöki Kabinetiroda által 2022 őszén kötött szerződéseket – írja a HVG.hu. Ezek közül kétségtelenül a legfontosabb az a két kontraktus, amit a kormány a Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media Kft.-vel és a Lounge Design Kft.-vel kötött. Ezek alapján Rogán hivatala októberben nettó 3,417 milliárd forintot, míg decemberben nettó 1,26 milliárd forintot költött az „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok”…

Tovább olvasom

Drasztikus áramelés jön márciustól az egyik szolgáltatónál

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján emelik meg a szolgáltatásaik árát. Március 1-től 14,5 százalékos inflációkövető díjkorrekciót hajt végre a Magyar Telekom – közölte a vállalat kedden reggel a HVG.hu cikke szerint. A cég szerint az áremelésre az energiaárak és beszállítói költségek drasztikus növekedése miatt van szükség. A Telekom ügyfelei a 2022 júliusában kiküldött számlamellékletükből értesültek a várható díjkorrekcióról. Az erről szóló rendelkezés 2022. szeptember 1-jei hatálybalépéssel került be az Általános Szerződési Feltételek közé, amely alapján a havi előfizetési díjak a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett, megelőző üzleti év éves…

Tovább olvasom