Több panasz is érkezett a megváltozott ügyeleti rendszer miatt

Megosztás

Emiatt figyelmeztető levelet küldött szét a mentők regionális igazgatója.

A panaszok alapján hibát követtek el az ügyeleten.

Az elmúlt napokban több panaszt is kapott a debreceni felnőtt ügyeleti ambulancia működésével kapcsolatban az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója, Korcsmáros Ferenc, aki emiatt figyelmeztető levelet küldött körbe „tisztelt Bajtársak” címzéssel – tudta meg a hvg.hu.

A levelet információink szerint a megyei háziorvosok közül is többen megkapták. Tudomásunk szerint a regionális igazgató két konkrét esetet ismertetett: az egyik szerint egy, a sürgősségi osztályról átküldött T5 (tehát a legenyhébb) triázs besorolású pácienst visszaküldtek a sürgősségire, a másik esetben pedig az ápoló küldte el a beteget az ügyeletről érdemi vizsgálat nélkül azzal, hogy keresse fel majd a háziorvosát.

Korcsmáros a levélben hangsúlyozta, hogy ezek nem megengedhető, szakmailag valamint jogilag erősen kifogásolható lépések. További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek