A bíróság szerint ugyanis semmi gond nincs ezzel a beruházással, amely még hatalmasabbra duzzadt, mint eddig valaha. A környezetvédő szervezet most a Kúriához fordul és Udvaros Dorottya is a a természet védelméért áll ki. A Kormányhivatal néhány héttel ezelőtt ismét engedélyt adott a projektre, amit közel 50 százalékkal nagyobb területen engedélyeznek, mint korábban, így még nagyobb sebeket ejtene a természeten, figyelmeztetnek az aktivisták. A Greenpeace már a kereset benyújtása óta az építkezések teljes leállítását követeli. Dr. Rodics Katalin biológus, egyetemi docens, a téma kampányfelelőse így fogalmazott egy tüntetésen 2022 januárjában: „Hosszabb…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
„Tudomásul vettük a konzultáció eredményét és a nagyon alacsony részvételt is” – beszólt az Európai Bizottság
Méghozzá többszörösen odaszúrt a népszavazás mellett az emberekkel való „konzultálásból” is többedszerre viccet csináló Fidesznek. Igen, látják, hogy lett egy hivatalos eredménye a rendkívül alacsony részvétel mellett lezajlott „Nemzeti Konzultációnak”, de egyébként is mindegy, hiszen a tagállamok, köztük Magyarország is, egyhangúlag döntöttek a szankciók támogatásáról. Igen, a Fidesz is mindig mellette szavazott, kivétel nélkül. Reagált az Európai Bizottság a szankciókról szóló nemzeti konzultáció eredményeire, amiben a résztvevők 97 százaléka a szankciók ellen foglalt állást – írja a Hvg.hu. „Tudomásul vettük a magyarországi konzultáció eredményét és a nagyon alacsony részvételt is” – mondta sajtótájékoztatóján…
Tovább olvasomMinden autós rémálma vált valóra Debrecenben
Csütörtökön minden autós rémálma történt meg: egy autó alatt beszakadt az aszfalt a debreceni Rakovszky Dániel utcán. Az eset szerencsétlenül járt főszereplője Vértesi Philip épp napi ügyeit intézte, amikor autója alatt megnyílt a föld. A Dehir.hu-nak első kézből mesélt a nyírmártonfalvai férfi. – Jártam a hétköznapi túrámat, mentem épp a könyvelőhöz és puff… Nem tudom ez történt-e már meg valakivel, egészen abszurd jelenet volt – kezdett történetébe a fiatal vállalkozó. Mint mondta, alapjában véve nem egy vicces sztori, ha valaki alatt beszakad az aszfalt, ám végül jól sült el a dolog. Úgy fogalmazott, a forgalmat addigra már…
Tovább olvasomHiába küzdöttek a 10. emeletről kizuhant fiú életéért
Szörnyű tragédia történt csütörtök este Budapesten, a XVII. kerületi Pesti úton. 8 óra körül a mélybe vetette magát egy tini az egyik panelház tizedik emeletéről. A fiatal összetört testére egy házaspár figyelt fel, akik éppen kutyát sétáltattak a kislányukkal. A járókelők egy óriási puffanásra lettek figyelmesek, majd mikor észrevették a földön fekvő 17 éves fiút, már tudták, hogy nagy a baj. Időközben megjelent a tini édesapja is, aki megpróbált minden tőle telhetőt megtenni. Megpróbáltuk követni a mentősök utasításait, amit telefonban mondtak nekünk, és oldalra fordítottuk a fiút – emelte ki az egyik szemtanú, aki…
Tovább olvasomEz lehet a részben az állam által felvásárolt Vodafone új neve
Az új tulajdonosi körhöz új név is dukál a jelek szerint. Megváltozik a Vodafone Magyarország neve, miután a 4iG-hez tartozó Antenna Hungária és Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. január végéig felvásárolják a szolgáltatót. Egy domainbejegyzés árulkodik arról, mi lehet az új név. One néven folytathatja működését a Vodafone Magyarország az állami felvásárlás után – értesült a 444. Az értesülést alátámasztja a hazai domainregisztrációs adatbázis, amely szerint a one.hu domainnek már a 4iG a birtokosa. A domainregisztrációt legutóbb tavaly november 18-án módosították. Az oldal emlékeztet: a 4iG tulajdonában már két olyan mobilszolgáltató is van, amely…
Tovább olvasomElvitték a hatos lottó főnyereményét, több mint 1,3 milliárd forint ütötte valakinek a markát
Mindössze a 2023-as esztendő második sorsolásáig kellett várni, hogy elvigyék a hatos lottó főnyereményét – írja a Telex. Az MTI idézte a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatását, eszerint Ezeket a számokat kellett beikszelni a több mint 1,3 milliárdhoz: 3, 5, 6, 14, 35, 37.
Tovább olvasomElhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófus, egykori parlamenti képviselő
Életének 75. évében elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró, a demokratikus ellenzék egykori oszlopos tagja, az első szabadon választott parlament képviselője – jelentette be a gyászhírt a Litera. Tamás Gáspár Miklós 1948. november 28-án született Kolozsváron, ahol a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. 1978-ig az Utunk irodalmi folyóirat szerkesztője volt, majd Magyarországra települt. 1980-ig az ELTE Bölcsészkarán tanított a filozófiatörténeti tanszék tudományos munkatársaként, de „ellenzéki magatartása” miatt az állását elvesztette. 1981-ben kiutasították Romániából. Ezután az USA-ban a Yale Egyetemen volt vendégprofesszor, majd angol és francia egyetemeken tanított. A Kádár-korszak…
Tovább olvasomLMP: Azonnali béremelést a szociális szférában dolgozóknak!
A szociális dolgozók béremelését szorgalmazza az LMP; az ellenzéki párt szerint a kormánynak azonnal 45 százalékos fizetésemelést kellene biztosítania – közölte az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten. Kanász-Nagy Máté elmondta, a szociális és a közszolgálati dolgozók keresete messze elmarad az átlagkeresettől, bruttó 500 ezer forint alatt keresnek. Ennek az az oka, hogy a közalkalmazotti bértábla, „gyakorlatilag három cella kivételével”, teljesen megegyezik a minimálbérrel, illetve a garantált bérminimummal. Továbbá az infláció miatt, ami decemberben megközelítette a 25 százalékot, a fizetések negyede „megy a levesbe” – fogalmazott. A politikus ugyanakkor rámutatott arra, hogy…
Tovább olvasomKéthavi csapadék zúdul ránk a jövő héten
Mozgalmasnak ígérkezik időjárási szempontból a jövő hét, a főszereplők pedig a mediterrán ciklonok lesznek – írja az Időkép.hu. Ezek a ciklonok szokás szerint sok bizonytalanságot tartogatnak még a csapadék várható eloszlása és halmazállapota szempontjából, abban azonban biztosak lehetünk, hogy kiadós mennyiségű csapadék fog érkezni a jövő hét folyamán. A legfrissebb előrejelzések szerint jövő vasárnapig a sokéves januári csapadékátlag két-, két és fél-, lokálisan akár háromszorosa is lehullhat. Az év első hónapjában az átlagos csapadékmennyiség 33 milliméter, míg a jövő hétre országos átlagban nagyjából 20-80 milliméter várható, de lokálisan ennél nagyobb mennyiség…
Tovább olvasomElküldte a köztévé a bordélyhálózat üzemeltetésével gyanúsított riportert
Az MTVA szombati közlése szerint megváltak attól a riportertől, akit a rendőrség bordélyházak működtetése miatt tartóztatott le a héten – tudta meg a kormányközeli Mandiner. A napokban tartóztatták le a köztelevízió Kékfény című bűnüldöző műsorának riporterét, miután kiderült, országszerte 13 lakást bérelt ki azzal a céllal, hogy ott prostituáltaknak dolgozzanak neki fizetett napidíjért cserébe. A közlést követően a lap megkereste az MTVA-t, hogy megtudják, valóban az ő alkalmazottjukról van-e szó, ők pedig ezt az információt megerősítették, de jelezték, amint fény derült az ügyre, elbocsátották az említett riportert, aki a Kékfény nevű műsorban…
Tovább olvasom