Sokan örültek, amikor ősszel nagyszabású, látványos takarításba kezdett a városvezetés októberben, azt is leginkább a központi részeken. De télen is bőven lenne munka. Az emberek a város több részén botladoznak, elcsúsznak, mert tükörjég borítja az útjukat.
Tovább olvasomCímke: panasz
Miskolcon megerősítették a belvárosi járőrözést
Rengeteg panasz érkezett, ezért kétszer annyi rendész teljesít járőrszolgálatot, mint korábban. A visszajelzések szerint a megkezdett irány jó.
Tovább olvasomAz MVK menetrendjének finomhangolása óta jelentősen csökkent a panaszok száma
Jóval kevesebb az utasészrevételek száma, mint a menetrend újrahangolását megelőzően, de továbbra is van hova fejlődni, ami a miskolci tömegközlekedést illeti. A kormányzati elvonásoknak köszönhető szűkös költségvetés azonban komoly határt szab.
Tovább olvasomA miskolci tömegközlekedőkből is teljesen kiveszett az emberség?
Ami 35-40 évvel ezelőtt még alapnak számított, hogy udvariasak vagyunk és például egy kismamának, kisgyermekes anyukának átadjuk a helyünket a villamoson, buszon. Ismét egy elkeserítő miskolci történet, nagyon nem egyedi.
Tovább olvasomTöbb panasz is érkezett a megváltozott ügyeleti rendszer miatt
Emiatt figyelmeztető levelet küldött szét a mentők regionális igazgatója. A panaszok alapján hibát követtek el az ügyeleten. Az elmúlt napokban több panaszt is kapott a debreceni felnőtt ügyeleti ambulancia működésével kapcsolatban az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója, Korcsmáros Ferenc, aki emiatt figyelmeztető levelet küldött körbe „tisztelt Bajtársak” címzéssel – tudta meg a hvg.hu. A levelet információink szerint a megyei háziorvosok közül is többen megkapták. Tudomásunk szerint a regionális igazgató két konkrét esetet ismertetett: az egyik szerint egy, a sürgősségi osztályról átküldött T5 (tehát a legenyhébb) triázs besorolású pácienst visszaküldtek a sürgősségire, a…
Tovább olvasomRengetegen kapnak gyanús számokat tartalmazó gázszámlákat az MVM-től, sok a panasz
Előfordul, hogy valaki normál életvitel mellett egyszer 87 ezres számlát kap, aztán meg egy 900 forintost. A szakértők pedig megállapították, hogy az MVM kommunikációja zavaros, átlag ember számára teljesen érthetetlen. Az egyik, érthetetlen számlák miatt létrejött Facebook-csoportnak több mint 90 ezer tagja van. Azt állítják: a felhasználók számára nem érthető az MVM ügyfélszolgálatának kommunikációja a problémás ügyekben. Ahogy arról korábban olvashattunk, a rezsicsökkentés csökkentése után ugyan úgy tűnt, a több generációs, közös gázórát használó, legfeljebb négy önálló lakással rendelkező, társasháznak nem minősülő ingatlanok nehéz helyzetbe kerülnek, a kormány végül módosított…
Tovább olvasomÉletmentés közben kicsúszott egy káromkodás, bepanaszolták a mentősöket
Valóban ilyen világban kell élnünk? A munkáját végző, éppen életet mentő rendőrtiszteket képes egy szemtanú bepanaszolni egy apró b… meg miatt. Rengeteg lehet a szabadideje, ha emiatt képes több oldalas levélben reklamálni és ráadásul még a mentősöknek kell bocsánatot kérni. Biztos, hogy jó irányba halad a világunk? Különös panasz érkezett a mentőkhöz. A bajtársak szeme láttára állt meg a szíve annak az 50 év körüli férfinek, akit már éppen mellkasi panaszai miatt vizsgáltak egy fővárosi közterületen múlt héten – írja a Bpiautosok.hu. Az életmentők azonnal megkezdték az újraélesztést, ami alatt…
Tovább olvasomBepanaszoltak egy esethez kivonuló mentőst, mert “zavaróan állt meg” az út szélén
A magát Sherlock Holmesnak és kicsit túl fontosnak érző bepanaszoló szerint a mentős csak azért parkolt így, hogy fontosnak láttassa magát. Az OMSZ reagált az írásra. Íme a mentőszolgálat reakciója a Facebookon: PARKOLÁS MIATT PANASZOLTÁK BE AZ ÉLETMENTŐKET, ÍME A VÁLASZ“Tisztelt F. Ákos!Tapasztalt gépkocsivezető bajtársunk meghallgatására nem került sor, hiszen ( mint az a mellékelt képen is jól látható ) a parkolóhely szabályos használata nagyban megnehezítette volna több mentésre szolgáló eszköz hozzáférését ( pl.: hordágy, hordszék, board teströgzítő ), ez pedig a beteg mozgatását és elszállítását akadályozta volna. Digitálisan rögzített…
Tovább olvasomLMBTQ-s rendezvénynek néztek és bepanaszoltak egy bolondballagást Budapesten
Ugye mindenki érzi, milyen szinten megváltozott az átlagemberek gondolkodásmódja a Fidesz hihetetlenül hatékony propagandájának köszönhetően. Nem várt fordulatot vett Kőbányán a Zrínyi Miklós Gimnáziumban a csütörtöki bolondballagás: egy nő azzal hívta fel az iskolát a szemközti panelházból, hogy „nőnek öltözött aberráltak állnak az iskola előtt”, és szeretné, ha azonnal intézkedne az iskola – írja az Azonnali.hu. Mint kiderült, az egyik végzős osztály tanulói azt az ezerszer elsütött poént vették elő, hogy a fiúk női ruhát vettek fel, míg a lányok férfiaknak szánt darabokat. A cikk szerint a panaszkodónak az iskolatitkárt kapcsolták, aki…
Tovább olvasomAz Alkotmánybíróságra több, mint 1200 panasz érkezett az oltásokkal kapcsolatban
Az elmúlt időszakban nagy számban fordultak az indítványozók az Alkotmánybírósághoz (Ab) az oltásokkal kapcsolatban – közölte az Alkotmánybíróság a honlapján. A panaszok a védettségi igazolványhoz fűződő jogosultságokkal (970 panasz), a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel (39), valamint az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban (220) érkeztek. Az Ab közölte, az egyes ügyekben beérkező típusindítványokat az ügyrend rendelkezésének megfelelően kezeli. Ez azt jelenti, hogy a különböző típusindítványok közül csak az elsőként beérkezett panaszok indítványozói kapnak tájékoztatást arról, hogy az indítványt nyilvántartásba vették, és az előadó alkotmánybíróhoz került.
Tovább olvasom