Borsod is megmozdult a bajban, így segítenek a menekülteken megyénkben

Megosztás

Miskolcon kívül számos más település is segítséget nyújt az Ukrajnából menekülő embereknek.

Ötödik napja tart az orosz-ukrán háború. A menekültek pedig folyamatosan érkeznek Magyarországra is. Információink szerint eddig körülbelül százezren lépték át a magyar határt. Az átkelőknél civil és segélyszervezetek igyekeznek támogatást nyújtani, de olyan is van, aki saját autójával indult el a magyar-ukrán határhoz – számolt be róla a Minap.hu.

Miskolc is egy emberként mozdult meg a bajban: civilek, egyesületek, segélyszervezetek igyekeznek mindent megtenni az Ukrajnából menekülőkért. Ördög Norbert például személyszállítással foglalkozik. Amint azt a Miskolc Mának, a Miskolc Televízió hírműsorának elmondta, a hétvégi terveiket átírta a szomszédban dúló háború. A határhoz adományokat vittek, visszafele pedig menekülteket hoztak Budapestre.

A Facebook-posztok alapján először egy négyfős családon segített, akik a lónyai határátkelőnél fuvarra vártak Budapestre. Rajtuk kívül másnak is jutott még hely a kisbuszban. A segítségnyújtás pedig ezzel nem ért véget. Szerdán a terveik szerint újabb fuvar indul. 

Hétvégén a Mályi Madármentő Állomás is a magyar-ukrán határhoz sietett. Lehoczky Krisztiánék arra is felkészültek, hogy kóbor állatokon kell majd segíteniük, de Tiszabecsen és Záhonynál ilyet egyelőre nem tapasztaltak. A legnagyobb szükség szerinte – mivel rengeteg gyerek van a menekültek között – bébiételre, pelenkára, nedves törlőkendőre, pokrócokra és például gyerekruhákra van. Az Érted és Veled Vagyunk Alapítvánnyal közösen továbbra is folytatják a segítségnyújtást.

– Ha összegyűlik annyi adomány akár állatoknak, akár embereknek, amivel a teherautót el tudjuk indítani, természetesen visszük oda, ahol erre a legnagyobb szükség van – mondta Lehoczky Krisztián, aki azt javasolta a segítőszándékú embereknek, hogy érdeklődjenek szeretetszolgálatoknál, és az érintett határmenti települések önkormányzatainál, hogy az adott átkelőhelyen mire van szükség.

Támogatásra azonban nemcsak a határ magyar oldalán van nagy szükség. Sokan vannak azok is, akik bár a határokat nem lépték át, mégis menekülniük kellett otthonukból. Többen Ukrajna nyugati részén található településeken tartózkodnak. 

Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének igazgatója elmondta: elsősorban olyan segítségre van szükség, ami a belső migrációból érkező menekülteket tudja segíteni Kárpátalján. „Hiszen lehetnek ellátási gondok Ukrajnában most. Ezért mi is azon dolgozunk nagy erőkkel, hogy el tudjuk indítani azt a segélyszállítmányt, ami az első eleme lesz egy hosszabb távú segítségnyújtásnak” – hangsúlyozta

A segélyszervezet helyi vezetője hozzátette, ha valaki támogatni szeretné a menekülteket, továbbra is a pénzadomány jelenti a legnagyobb segítséget.

IDE KATTINTVA pedig olvashatja, hogyan írtunk hétfőn a Záhonynál segédkezőkről. A borítókép pedig az egyik tiszabecsi iskola tornaterme, átalakítva ideiglenes várakozóhellyé.

Kapcsolódó cikkek