Az augusztus 24-i Közbeszerzési Értesítőből derült ki, hogy a Pitypalatty-völgy turisztikai fejlesztése nevű projektpályázat lezárult, így elkezdődhet az új horgászati, látogató- és oktatóközpont építése Varbón. A közbeszerzést a helyi önkormányzat írta ki, a hat érvényes pályázó közül a miskolci székhelyű TAKÁCS ÉS TÁRSA Épitőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-re esett, így ők végezhetik a munkálatokat 109,6 millió forint értékben. A település vezetése a vállalkozással július 29-én kötött szerződést. A tervek szerint elkészül a horgásztó infrastruktúrája: mosdókat, öltözőket alakítanak ki, foglalkozásoknak és egy természeti bemutatóhelynek, jegypénztárnak, időszakos büféárusításnak is otthont adó, több mint 200 négyzetméteres…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Szembe ment a forgalommal Szerencsnél, de még ő állt neki mutogatni
Szembe ment a forgalommal és kis híján összeütközött egy szabályosan közlekedő furgonossal egy sofőr Szerencs közelében – írta meg nemrég a Budapesti Autók Közössége. A szabályosan haladó sofőr próbálta figyelmeztetni a másik autóst, hogy rossz sávban közlekedik, az azonban nem értette a problémát és csak mutogatott felháborodva, majd továbbhajtott. A Tények riportja a történtekről:
Tovább olvasomTovább folytatódik a sajószentpéteri elkerülő út építése
A Sajószentpéter és Berente elkerülését megteremtő 260-as főúton már a pályaszerkezetet kezdhetik építeni ősszel. Jól halad az építkezés, az egyik fő célja pedig a túlterhelt 26-os főút tehermentesítése. Folytatódott a töltésépítés a Sajószentpéter és Berente elkerülését megteremtő 260-as főút építési projektjén – értesült a magyarepitok.hu. A beruházás további részeként a Strabag Építőipari Zrt. a 2606-os Kazincbarcika-Múcsony összekötő út nyomvonalát építi át, valamint annak burkolatát erősíti meg – az elkerülő út északi végpontjához kapcsolódva. Ahogy azt korábban is jeleztük, a 26-os főúttól induló és a 2606-os útig tartó elkerülő jelentőségét az…
Tovább olvasomA hét második felében lehűl a levegő
A hét első felében még kitart a meleg időjárás, azonban az ősz első napjaiban ez mérséklődik, többfelé csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet és több helyen záporok, zivatarok is várhatók – derkül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Hétfőn több órára kisüt a nap, de elszórtan – legkisebb eséllyel az Észak-Dunántúlon – záporok, zivatarok is lehetnek. Hajnalban 12 és 20, délután 25 és 32 fok között alakul a hőmérséklet. Kedden hajnalban a kevésbé felhős, szélcsendes területeken foltokban pára és köd képződhet. Délután sok napsütés várható, de helyenként, főleg a déli és keleti…
Tovább olvasomA vadveszély nem játék, szarvas lépett egy autó elé Mezőkövesd mellett – képek
Bár az autó óriási károkat szenvedett és az állat is kimúlt a nagysebességű ütközéstől, szerencsére a gépkocsiban utazók nem sérültek meg. Nem volt esély a csattanás elkerülésére, nagyon óvatosan vezessünk az érintett területeken. Vadveszély az utakon. Szarvas lépett egy autó elé szombat este fél tíz, háromnegyed tíz körül a 253-as úton, nem messze Mezőkövesdtől. Egy Andornaktálya irányába haladó személyautó elé jött ki egy szarvas, a vezető el sem ránthatta a kormányt, mert szemből is érkezett egy autó, így elütötte a másfél mázsás szarvasbikát. Az autó az árokba csapódott, de szerencsére…
Tovább olvasomAnnyira tönkretette a Nyékládháza-Miskolc vasútvonalat a hétközi eset, hogy jó időre megváltozik a menetrend is
A kisiklott vagon rendkívül hosszú szakaszon tette tönkre a betonaljakat, illetve más, a vasúti közlekedéshez fontos részeket. Tartós menetrendváltozásra készüljünk. A korlátozás bevezetésének oka, hogy kisiklott egy 26 kocsiból álló tehervonat egyik kocsija, ami 5,5 kilométeren mintegy 9 ezer betonaljat, útátjárók burkolati elemeit és Nyékládházán egy váltót rongált meg. A helyreállítás ideje alatt a menetidő 5-10, csúcsidőben egyes vonatok esetében akár 10-20 perccel is növekedhet. A részleteket a Minap.hu osztotta meg: Nyékládházán a megszokottnál tovább várakozik és 5-10 perces késéssel közlekedik tovább a Füzesabonyból 4:00-kor, 4:30-kor, 5:00-kor és 5:54-kor Miskolcra induló személyvonat…
Tovább olvasomKisiklott egy tehervonat egyik kocsija Miskolc és Nyékládháza között
Csütörtök hajnalban, Miskolc és Nyékládháza között egy 26 kocsiból álló tehervonat 13. kocsija kisiklott, amelyet feltehetőleg nem észlelt a mozdonyvezető – számolt be a történtekről a MÁVINFORM a Facebook-oldalán. Mint írják, 5,5 kilométeren mintegy 9000 betonaljat, útátjárók burkolati elemeit és Nyékládházán egy váltót rongált meg a szerelvényben továbbhaladó, de a sínek mellett futó kocsi. Emiatt Miskolc és Nyékládháza között egy vágányon jelenleg szünetel a vonatforgalom a várhatóan több héten át tartó helyreállításig. Az eset körülményeit és okát vizsgálják. A poszt szerint A személyszállító vonatok menetideje 5-10, csúcsidőben 10-20 perccel növekedhet.…
Tovább olvasomHalálra gázolt egy embert a tehervonat Tarcalnál
Hétfőn késő este Mezőzombor és Tarcal között egy tehervonat elütött egy embert, aki a balesetben életét vesztette – számolt be a tragikus esetről a Mávinform Facebook-oldala. Mint írják, a Szerencs-Nyíregyháza vonalon utazóknak késő este 30-90 perccel hosszabb eljutási időre kellett számítaniuk, emellett Mezőzombor és Tarcal között pótlóbusz közlekedett. Kedd hajnalban már nem volt szükség korlátozásra az esti baleset miatt.
Tovább olvasomÁllami és mezőkövesdi kitüntetést is kapott Tállai András felesége
Az országgyűlési képviselő párja a múlt héten minden elismerést besöpört: előbb Budapesten, majd a matyó fővárosban köszönték meg pedagógusi munkáját. Augusztus 20. alkalmából számos elismerést adtak át Mezőkövesden, az ünnepségről a közösségi médiában is hírt adtak. Az idei városi díjazottak közül a Mezőkövesd Díszpolgára címet Bakai László, a Bakai Kft. ügyvezető igazgatója, illetve Juhász Jánosné, a Szent László Gimnázium volt igazgatója, jelenlegi igazgató-helyettese kapta. Mezőkövesd Városért Díj elismerésben Kovács László, a Matyó Népi Együttes vezetője, Mozerné Horga Stefánia, a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a Szent László Kórus vezetője, Panyi…
Tovább olvasomOtthon továbbra is hibátlan Barcika – újabb győzelmet aratott a csapat
Tegnap már az ötödik fordulót rendezték a Merkantil Bank Liga 2022/2023-as sorozatában, amikor is a Kolorcity Kazincbarcika SC a szintén NB2-es újonc HR-Rent Kozármisleny csapatát fogadta a Kolorcity Arénában. A mérkőzést megelőzően és azt követően is a tabella második helyén álló Barcika a találkozón egyértelműen törekedett hibátlan hazai mutatójának megőrzésére. Az első félidőben kiegyeníltett játék folyt a Kolorcity Aréna gyepszőnyegén és helyzete is bőven adódott mindkét csapatnak, azonban ezeket nem sikerült kihasználniuk. A második játékrészben a vendégek kezdtek jobban, majd a cseréket követően a Barcika játéka is jelentősen feljavult, ennek meg…
Tovább olvasom