Nagyobb kárt okozó rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 38 éves csernelyi férfival szemben. A gyanúsított 2022. április 23-én 18 óra körül felgyújtotta volt élettársának csernelyi házát. Az eset kapcsán nem sérült meg senki, az anyagi kár azonban eléri a három millió forintot. A gyanúsított kihallgatásán többek között elmondta, hogy szerelmi bánat miatti elkeseredettsége motiválta tettét. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Pumped Gabo segítségével mentettek meg egy galambot
A Mályi Madármentőket értesítette a sztár, akik éjfélkor is fogadni tudták a sérült állatot. A Mályi Madármentő Egyesült egy posztban osztotta meg, hogy Pumped Gabo mentett meg egy sérült galambot. Egy kommentben részletesen is leírták, mi történt: „Az éjszaka folyamán felhívott minket egy random hang, akiről azt se tudtuk, hogy kié, mint ahogy ez történik nap mint nap. Segítséget kért egy galamb ügyében, ami beteg és sérült. Mondta, hogy jön errefelé és kérdezte, hogy tudjuk-e fogadni. Természetesen mondtuk, hogy tudjuk fogadni. Majd éjfél környékén megérkezett és akkor láttuk, hogy ki…
Tovább olvasomSzidalmazták és fenyegették a rendőröket Borsodban, elítélték őket
Az Encsi Járásbíróság ítéletet hozott annak azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2018 decemberében Vizsolyban vulgáris kifejezésekkel illették és agresszívan fenyegették a rendőröket. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2018. december 6-án délután Vizsolyban közlekedési baleset történt, amelynek okozója a III. rendű vádlott fia volt, aki a rendőri intézkedést megelőzően elhagyta a helyszínt, ezért szükségessé vált előállítása. Több rendőr a vétkes sofőr házához indult, amelynek udvaráról testvére, az I. rendű vádlott a megjelent rendőröket trágár szavakkal illette és életveszélyesen fenyegette. Eközben a baleset helyszínére érkező mentőautó körül kisebb tömeg gyűlt…
Tovább olvasomÓzd: hamarosan föld alá kerül a piaci távhővezeték, valamint útfelújítások is kezdődnek
Remek hírek az ózdiaknak, ezúttal végre kormányzati támogatás is érkezik a városba és nemcsak elvonás. A részletekről Janiczak Dávid polgármester számolt be a Facebookon. „4 ÉV VÁRAKOZÁS UTÁN – HAMAROSAN FÖLD ALÁ KERÜL A PIACI TÁVHŐ VEZETÉK! Megtörtént a munkaterület átadása a 4 éve várt fél milliárdos projektnek. A már régen elnyert, de magasabb vállalkozói ajánlat miatt a kilátástalanság homályába veszett projekt megvalósítására tavaly májusban csillant fel a reménysugár, amikor személyes találkozónk alkalmával Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ígéretet tett a támogatási összeg megemelésére. Tartotta a szavát, így ez azóta…
Tovább olvasomÓnodon történt a vasárnapi vihar egyik legkomolyabb pusztítása – videó
Végigsöpört Borsod megyén a vasárnapi vihar a szupercellával, Ónodon megbontogatta a tetőket és komoly károkat okozott. Emődnél pedig különleges forgószelet filmeztek le. A Miskolc alatti településen a vihar háztetőket bontott meg és úgynevezett gustnado (különleges forgószél) alakult ki – írja az Időkép.hu. Heves viharok alakultak ki vasárnap délután, Miskolc térségében szupercella alakult ki és tőle nem messze, délre Emődön a vihar háztetőket bontott meg: Az ónodi pusztításról pedig a Csillagpont Rádió által értesülhettünk. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!
Tovább olvasomFőleg Borsodban okozott komoly károkat a jeges eső
Több északkeleti járásra már másodfokú riasztásokat adott ki a zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délután. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket károkozó szél, jelentős mennyiségű csapadék, illetve jégeső kísérhet. Később további járásokra, köztük Budapestre is másodfokú riasztást adtak ki. A szolgálat MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a nap folyamán további másodfokú riasztásokat adhatnak ki a heves zivatarok veszélye miatt Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye járásaira. Az ország többi területén elsőfokú riasztások várhatók. Azt írták, a zivatarokat…
Tovább olvasomÚjra sáros esőre számíthatunk a szaharai por miatt
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook posztja szerint ismét porszemek kerültek a légörvény áramlási rendszerébe, a por pedig átfedésbe került a csapadékkal, így újfent saras eső hullhat Magyarországra. A Másfél fok rövid összefoglalóban fejtette ki, hogy akár a globális áramlási rendszer, közvetve pedig klíma változása is okozhatja, hogy az utóbbi időben egyre többször van saras eső Magyarországon.
Tovább olvasomCsaknem száz fecskefészket vertek le egy borsodi gyárnál
A Mályi Madármentőkhöz érkezett a bejelentés, ők számoltak be a szomorú esetről. „Bejelentés érkezett ma hozzánk, hogy az egyik cég gyárában rengeteg fecskefészek van, de a tegnapi napon közel 100 fészket levertek” – írják csütörtöki Facebook-posztjukban. A bejelentő névtelenül és száma kijelzése nélkül tett bejelentést. „Mi azonnal jeleztük a bejelentést a Nemzeti Parknak és a Kormányhivatalt is próbáltuk értesíteni a történtekről. Pár perc elteltével már visszahívott minket a Nemzeti Park, hogy a Kormányhivatal Természetvédelmi Főosztály hatósági munkatársával elindultak és menjünk mi is. Kis egyeztetés után sikerült bejutni a gyárba, ahol…
Tovább olvasomSajnos továbbra sem ért még véget a SICTA Kft-ügy, további perek zajlanak
Az elképesztő bűz okozásáért kiszabott 150.000 Ft-os bírságot túlzónak találják, de egyéb ügyek is folyamatban vannak a Kft-vel kapcsolatban. A fejleményekről a Zöld Arnótért Egyesült számolt be a Facebookon. „A héten két bírósági ítélet érkezett meg a tavalyi évben indított keresetek közül. Ez esetben a SICTA Kft. volt a felperes: egyik esetben kifogásolta, hogy bűz okozása miatt 150 000 Ft-os bírságot kapott. Azt próbálta bizonyítani, hogy a hatóság szakszerűtlenül járt el, és a kivetett bírság aránytalanul magas. A másik eljárásban a hatóság intézkedéseit támadták, amik szerintük túlságosan szigorúak és aránytalanok…
Tovább olvasomEnnyit a tavaszról: havazásra ébredtek Bánkúton – videó
Mintha nem is húsvét, hanem karácsony lett volna a hétvégén, olyan az időjárás a Bükk-fennsíkon. A Bükk-fennsík északi részén található turisztikai centrumot és környékét az Időkép webkameráinak tanúbizonyságai szerint fehér lepel borította be kedd reggelre – írja a Minap.hu. Az Időkép meteorológiai jelentése szerint egyébként mindezt egy hidegcsepp okozza, emiatt záporokra kell készülni hétfő után ma is, és az ég is megdörrenhet. A szintén Bánkúton működő Fehér Sas Panzió Facebookra feltöltött videója szerint egyébként már tegnap sem volt kifejezetten tavaszi idő, hó hétfőn is esett a Bükkben. via Minap.hu
Tovább olvasom