A hét második felétől igazi őszies idő várható

Hétfőn kora délelőtt még lehetnek erősen felhős körzetek, de a nap nagy részében napos lesz az idő, kevés fátyol- és gomolyfelhővel, számottevő csapadék nélkül. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű. Kedden a hosszabb-rövidebb napsütés mellett sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződésre és egyre több fátyolfelhőre számíthatunk. Elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar. A délkeleti, keleti szelet helyenként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 11 és 18 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken alacsonyabb értékeket mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23…

Tovább olvasom

Hangos szirénapróbát tartanak Borsod több településén hétfőn

A Monitoring és Lakossági Riasztórendszer hangos üzemű próbáját tartják szeptember 5-én, hétfőn 11 órától. Ebben az időpontban az ország több száz pontján megszólalnak majd a szirénák – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem honlapja. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyik projektje keretében alsó és felső küszöbértékű veszélyes vegyi ipari üzemek körzetében országos kiterjedésű, magas rendelkezésre állású meteorológiai és vegyi monitoring, valamint lakossági riasztó rendszert telepített. Azért, hogy a szirénák folyamatosan megfelelő állapotban legyenek, havonta próbának vetik alá azokat. Minden hónap első hétfőjén zajlik az ellenőrzés, márciusban és szeptemberben hangos, vagyis teljes…

Tovább olvasom

Koncz Zsófia „Három évtized a magyar bányászatért” emlékérmet kapott – 32 évesen

Az elismerés elsőre úgy hangzik, mintha a borsodi fideszes országgyűlési képviselő már kétévesen is a hazai bányászatért dolgozott volna. Koncz Zsófia a minap lelkesen adta hírül a hivatalos politikusi Facebook-oldalán, hogy Palkovics László miniszterrel közösen díjakat adhatott át a 72. Országos Bányásznapon: „Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy Salgótarjánban, a 72. Országos Bányásznapon, miniszter úrral közösen adhattuk át az elismeréseket– szívből gratulálok minden díjazottnak. Ez azért is különösen fontos nekem, mert a nagypapám több mint 30 évig dolgozott bányászként. Az egész világra kiterjedő energiaválság pedig felértékelte a hazai bányászat, és…

Tovább olvasom

Maszkban él a fiú, aki a barátját akarta megmenteni a sárospataki balesetben

Súlyosan megégett a fiú, a fülét is pótolni kell. Két hónapig élet-halál közt lebegett az a 15 éves fiú, aki a barátját próbálta megmenteni a sárospataki vasútállomáson – számolt be róla a TV2. A barátja vélhetően szelfizni mehetett fel a tehervagon tetejére, a vezetékektől viszont lángra kapott a teste, azonnal meghalt. Soma segíteni akart neki, de ő is megsérült és lezuhant a vonatról. Testének 50%-a megégett, most egy maszkot kell hordania, a haját, sőt a fülét is pótolni kell. A TV2 Tények riportja az ügyről:

Tovább olvasom

Így néznek ki közelről a kisiklott tehervonat által megrongált sínek Miskolc és Nyékládháza között – fotók

Várhatóan több héten át tartanak a javítási munkálatok a baleset után. A Borsod24 a helyszínen tekintette meg a károkat. Mint arról beszámoltunk, múlt csütörtök hajnalban, Miskolc és Nyékládháza között egy 26 kocsiból álló tehervonat 13. kocsija kisiklott, amit feltehetőleg nem észlelt a mozdonyvezető, így öt és fél kilométeren át mintegy 9000 betonaljat, útátjárók burkolati elemeit és Nyékládházán egy váltót rongált meg a szerelvényben továbbhaladó, de a sínek mellett futó kocsi. Emiatt Miskolc és Nyékládháza között egy vágányon jelenleg is szünetel a vonatforgalom, a helyreállítás várhatóan több héten át fog tartani.…

Tovább olvasom

A borsodi polgármester háromhavi illetményét ajánlotta fel a helyi gyermekeknek

Egészen ritka ez a nagylelkűség hazánkban, ám Kenézlő polgármestere, Horváth Ferenc úgy érezte, mindenképpen segítenie kell a helyi lakosokon ebben a nehéz gazdasági helyzetben. Nagyon szép gesztus. Horváth Ferenc átérzi az ország jelenlegi nehéz helyzetét és páratlan felajánlást tett, amit az interneten keresztül tudatott is a helyiekkel. A támogatás szeptember kilencedikén, vagy tizenhatodikán vehető át a Polgármesteri Hivatalban. A hozzászólásokból is kijön, mennyire örülnek ennek a nem mindennapi felajánlásnak. „Megemelem nem létező kalapom! Más is példát mutathatna !!!” „Ez derék dolog! Követendő.” „Gratulálok Polgármester úr!” Ha szeretne tájékozott és jól értesült…

Tovább olvasom

Már pénteken elkezdődik a Megye I-es forduló

Egy mérkőzés marad vasárnapra is a BAZ megyei első osztály hétvégi programjában. A Hidasnémeti és az MVSC-Miskolc találkozóját pénteken este 19:30-kor rendezik a Hidasnémeti Sportcentrumban, a Mezőkeresztes és a Sajóbábony derbijét két órával a többiek elé hozták szombaton, ezt leszámítva átlagos fordulóra készülhet a BAZ megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság mezőnye. A listavezető és egyedüliként kilencpontos Cigánd a hétpontos Bőcs ellen vív kiemelt rangadót, a Felsőzsolca Tokajban szeretné megőrizni hibátlanságát, a Sajóvölgye az Encset fogadja – íme a program: Hidasnémeti – MVSC-Miskolc péntek 19:30Mezőkeresztes – Sajóbábony szombat 14:30Alsózsolca – Tállya szombat…

Tovább olvasom

Egy hét alatt harmincnál is több részeg sofőrt emeltek ki a forgalomból

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2022. augusztus 22-e és augusztus 28-a között 87 közúti közlekedési baleset történt, ebből 5 esetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban 31 ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 17 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

Tovább olvasom

Nem járnak a vonatok Miskolc és Nyékládháza között

Baleset miatt nem közlekednek a vonatok Miskolc és Nyékládháza között szerda délután, az utasokat pótlóbuszok viszik – tájékoztatta a Mávinform az MTI-t. Egy Miskolc-Tiszai pályaudvarról Tiszaújvárosba tartó személyvonat kora délután elgázolt egy embert Miskolc és Nyékládháza között, Kistokaj megállóhelynél. A hatósági intézkedésig ezen a szakaszon nem közlekedhetnek a vonatok, az utasokat pótlóbuszok szállítják – közölték. A Budapest-Miskolc vonalon közlekedő Tokaj kör IC-k és a Hernád-Zemplén Intercity járatok menetideje – a pótlóbuszos közlekedés és az átszállások miatt – jelentősen meghosszabbodik – írták. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire…

Tovább olvasom

Lezajlott a mezőgazdasági járművezetők versenye Borsodban

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a megye közútjain történő biztonságos közlekedésre, amiben – a vidékre jellemzően – jelentős számban vesznek részt a mezőgazdasági járművek is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság az Encsi Balesetmegelőzési Bizottsággal karöltve 2022. augusztus 30-án rendezte meg azt az Európában is egyedülállónak mondható versenyt, amelynek célja a mezőgazdasági gépeket vezetők ismereteinek fejlesztése a biztonságosabb közlekedés érdekében. A Kurilla-Gabona Kft. mérai telephelyén zajlott megmérettetésen 19 mezőgazdász vett részt, akik az Axiál Kft. által biztosított gépekkel, egyenlő feltételek mellett adtak számot ügyességükről, pontosságukról, szabálykövetésükről a kialakított vezetéstechnikai…

Tovább olvasom