Napközben az északkeleti megyék kivételével vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet, a nyugati és a déli megyékben van esély pár órás napsütésre, de főként az északkeleti, keleti megyékben továbbra is borult időre számíthatunk. Napközben számottevő csapadék nem lesz, azonban a déli órákig az északkeleti, este pedig az északnyugati megyékben fordulhat elő kisebb eső, zápor. A nyugati szél csupán helyenként élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb. Késő estére 4, 9 fok közé hűl le a levegő.
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Az autószerelő műhelyek elengedhetetlen kellékei
A műhelyfelszerelés egy egészen külön kategóriát képvisel, hiszen ezen termékek között ugyan nem kifejezetten a szerszámokat és szerszámgépeket találjuk, mégis olyan eszközök ezek, amelyek nélkül nehezen lehetne elképzelni, hogy gördülékenyen megvalósulna a munka. Nélkülözhetetlen eszközök nemcsak a műhelybe! Az Elefántszerszám.hu Webáruház műhelyfelszerelései között az autószerelők is megtalálják az összes elengedhetetlen és a professzionális szakmai munkához szükséges kelléket és eszközt, amelyek támogatják a munkavégzést. Természetesen nemcsak nekik lehetnek hasznosak ezek a termékek, hiszen akkor is jól jönnek, ha időnként otthon is szeretnénk bíbelődni a járgánnyal, illetve vannak a karbantartásnak olyan feladatai,…
Tovább olvasomSzilágyi Szabolcs kilépett a Jobbikból
Szilágyi Szabolcs, aki a Jobbik Magyarország színeiben indult a legutóbbi választásokon Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es számú választókerületében, kilépett a pártból. Mint mondta, az utóbbi időben úgy érezte, hogy a tudására és a közel egy évtizedes képviselői tapasztalatára „már egyre kevésbé van szükség”, így a kilépést választotta a képviselő. Ahogy fogalmazott: „Az én utam, és a Jobbik útja szét kell, hogy váljon.„ Továbbra is hivatásomnak tekintem a közügyekkel való foglalkozást, független képviselőként a Velünk a Város frakció tagjaként kívánok tovább dolgozni Miskolcért, a miskolciakért. – mondta.
Tovább olvasomA sátoraljaújhelyi Várhegy kutatása és annak kincsei
A kincset nem kizárólag aranyban lehet mérni. A Kazinczy Ferenc Múzeum fémdetektorral dolgozó önkénteseinek mindennapjai. (Facebook) „És aranyat találtatok már? Ez volt az egyik leggyakoribb kérdés, melyet a sátoraljaújhelyi Várhegy kutatása kapcsán az elmúlt 15 évben hallottunk, s rutinszerűen vágtuk rá, hogy nem. Ennek most vége. A Nemzeti Régészeti Intézet által koordinált fémdetektoros önkéntesek hasznos munkájáról sokszor posztoltunk már. A Várhegy oldala legutóbb egy váratlan meglepetéssel ajándékozott meg minket, Ináncsi Szabolcs „fémkeresős lottóötöse” valójában hat találatos. Ennyi tételből áll ugyanis az a gyűrű-leletegyüttes, amely mind arany és fénylik. A gyűrűk…
Tovább olvasomTöbben bozótvágóval és vascsővel támadtak egy férfira Encsen, mert a feleség szexuális erőszakkal vádolta az egyik támadót
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt négy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt. A vádirat szerint a vádlottak 2021. január végén egy reggel Encsen meglátták az utcán a férfit, akivel „haragos viszonyban voltak”, mert a férfi felesége január elején az egyik vádlottat szexuális erőszak miatt feljelentette. A vádlottak körbevették a férfit, egyikőjük lefújta egy gázspray-vel, aztán egy bozótvágó késsel többször fején és karján megütötte, a másik vádlott pedig egy vascsővel ütötte. A közlemény szerint eközben két társuk az „öld meg a kutyát!” kifejezést használva biztatta őket. Végül egy…
Tovább olvasomJelentős bútoradománnyal támogatja oktatási partnerét a BT
A BT (British Telecommunications) budapesti irodája idén szeptemberben költözött be új otthonába, a Budapest ONE-ba. Mivel a most átadott irodaépületben minden berendezés új, a korábbi irodabútorzat felszabadult és jelentős részben a kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ számára került felajánlásra, tovább erősítve a vállalat és az iskola évek óta tartó együttműködését. A BT és az Irinyi János Református Oktatási Központ 2018. novemberében kötött stratégiai együttműködési megállapodást, melynek keretében a diákok elméleti és gyakorlati hálózatüzemeltetési ismereteket szerezhetnek, sőt üzleti angol tanfolyamot is kapnak. A képzést a BT debreceni irodájának munkatársai önkéntes…
Tovább olvasomTokaji szállodakörkép – a luxustól a kuponosig
A tokaji régióba évek óta ömlik a közpénz; leginkább luxusszállodák formájában valósul meg a NER-álom. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy miben különböznek, vagyis inkább miben hasonlítanak a környék gombamód szaporodó szállodái. Számba vesszük a tokaji Minarót, a Mercure-t, a valósághoz leginkább gravitáló Csillag Hotelt, és a már sokat megélt tarcali Andrássy Kúriát. Minaro Hotel Tokaj A Tokaj Csurgó Völgy Ingatlanfejlesztő Kft. (TCSV Kft.) által épített ötcsillagos, 101 szobás luxusszállodára sem a tokaji önkormányzat, sem pedig az Orbán-kormány nem sajnálta a pénzt: a projekt összköltsége 5,8 milliárd forint volt (ebből 3,5…
Tovább olvasomTiszaszederkényben is nagy a felháborodás a bezáró posta miatt
Nemcsak Miskolcon, de kis túlzással a megye minden településén felháborodást keltett, a bezáró postahivatalok híre. Nincs ez másként Tiszaszederkényben sem. Erről számolt be Jézsó Gábor a terület tiszaújvárosi önkormányzati képviselője, és korábbi országgyűlési képviselőjelölt. „Ezt a postát nagyon sokan veszik igénybe a faluból, a városból és az erőmű lakótelepről. Tudom és látom, hogy sok az idős településünkön, sokan küzdenek egészségi problémákkal, egyedül maradtak, nincsen autójuk és nincsen támaszuk, aki segítségükre lehetne. A postai szolgáltatás fenntartása mindannyiunk számára nagyon fontos!” – írta Jézsó Gábor a Facebook bejegyzésében. A tiszaszederkényi posta bezárása…
Tovább olvasomKigyulladt egy autó Edelényben
Egy melléképület is lángra kapott, de a tűzoltók megfékezték a tüzet. Lángra kapott egy személyautó és egy kerti melléképület a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben. Az Ady Endre úton keletkezett tüzet a kazincbarcikai és a szendrői hivatásos tűzoltók oltották el, három vízsugárral. A rajok az utómunkálatokat végzik – tájékoztatott a katasztrófavédelem.
Tovább olvasomA bodrogkeresztúri zsidó zarándoklatot mutatja be a fotóriporter sorozata
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének honlapján tették közzé a 2021/2022-es fotóriporteri tanfolyam végzős kiállításait, köztük Illyés Bence sorozatával. Mint a leírásban olvasható, „a sorozat a 2022-es bodrogkeresztúri zsidó zarándoklatot mutatja be, amelyre idén május 4-én került sor. Minden évben több tízezer haszid zsidó látogat el zarándoklat céljával a Zemplénben található Bodrogkeresztúr településére.” „Elsősorban az USA-ból, Izraelből és Angliából jönnek. A zarándoklat során a haszidok felkeresik őseik, és az általuk tisztelt csodarabbik sírját. Ezeken a helyeken az imádkozásnak különleges spirituális jelentősége van számukra.” Íme, néhány fotó, a teljes sorozat IDE KATTINTVA…
Tovább olvasom