A Harmadik Birodalom idején a gyűlölet, az üldözés nemcsak a zsidókat, de a romákat is sújtotta. A magyarországi holokausztnak körülbelül 5000 cigány származású munkaszolgálatra besorozott, internált, deportált áldozata volt – erre emlékeznek ma Miskolcon és világszerte.
Tovább olvasomCímke: zsidó
Mikve avatás a Miskolci Zsidó Hitközségnél
A vallásgyakorlás fontos részének számító zsidó rituális fürdőt (mikvét) adtak át Miskolcon a Kazinczy utcai zsinagóga udvarán. Az átadáson megjelentek a hazai zsidó élet helyi és országos képviselői. A 40 millió forintos költséggel megvalósított beruházást a kormányzat is támogatta.
Tovább olvasomA holokauszt áldozataira emlékeztek Miskolcon
Tizenötezer embert vittek el a megyéből Auschwitzba, majdnem elpusztult a hitközség. A holokauszt áldozataira emlékezett vasárnap délelőtt 11 órakor a Miskolci Zsidó Hitközség az Avasi zsidótemetőben. A gyászistentiszteletet Markovics Zsolt főrabbi vezette, közreműködött Nógrádi Gergely, a Frankel Leó úti zsinagóga főkántora. “A második világháborúban elhurcolt hittestvéreinkre és szeretteinkre emlékeztünk. Körülbelül 15 ezer embert vittek el a megyéből és a Miskolci Zsidó Hitközség tagjainak gyakorlatilag a 80 százaléka elpusztult – mondta el korábban Markovics Zsolt miskolci főrabbi. – A megemlékezést mindig azon a vasárnapon tartjuk, ami a legközelebb esik ahhoz a periódushoz, amikor a…
Tovább olvasomTöbb tízezer zsidó zarándok érkezett Bodrogkeresztúrra
Ahogy az elmúlt évtizedben minden évben, idén is néhány nap alatt mintegy 30–40 ezer ortodox zsidó érkezett hazánkba, hogy megemlékezzen a magyar származású, világhírű rabbiról. A rendezvényt a rabbi unokájának Egyesült Államokban élő családja és annak alapítványa szervezi.
Tovább olvasomA bodrogkeresztúri zsidó zarándoklatot mutatja be a fotóriporter sorozata
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének honlapján tették közzé a 2021/2022-es fotóriporteri tanfolyam végzős kiállításait, köztük Illyés Bence sorozatával. Mint a leírásban olvasható, “a sorozat a 2022-es bodrogkeresztúri zsidó zarándoklatot mutatja be, amelyre idén május 4-én került sor. Minden évben több tízezer haszid zsidó látogat el zarándoklat céljával a Zemplénben található Bodrogkeresztúr településére.” “Elsősorban az USA-ból, Izraelből és Angliából jönnek. A zarándoklat során a haszidok felkeresik őseik, és az általuk tisztelt csodarabbik sírját. Ezeken a helyeken az imádkozásnak különleges spirituális jelentősége van számukra.” Íme, néhány fotó, a teljes sorozat IDE KATTINTVA…
Tovább olvasomÚjra Frölich Róbertet válaszották országos főrabbinak
Frölich Róbert másodszor tölte be tisztséget. A Dohány utcai zsinagóga vallási vezetőjét, Frölich Róbertet először 2015. július 27-én nevezték ki Országos Főrabbinak, de megbízatásáról 2018. április 11-én lemondott. “Azóta eltelt három év, és miután a Rabbitestület újra megválasztotta, a mai napon a Mazsihisz közgyűlése – a tagok tudomásulvételével – is megerősítette a testület döntését” – írja a Budapesti Zsidó Hitközség honlapja. A Mazsihisz közgyűlése 47 igen, 7 nem szavazattal és 9 tartózkodás mellett választotta meg Frölich Róbertetismét országos főrabbivá.
Tovább olvasomRabbinak álcázta magát egy evangéliumi hittéritő
Egy Jeruzsálemben élő férfit, aki évek óta rabbiként tevékenykedett, és a családjával egy ultraortodox közösségben élt, azzal gyanúsítanak, hogy csak megjátszotta a vallását, mert így akarta leplezni, hogy valójában egy New Jersey-i evangéliumi keresztény hittérítő. A férfi a helyi Channel 13 tévének tagadta a vádakat, azt állítja, zsidóként született, és bár régebben végzett hittérítő tevékenységet, azóta már megbánta. A Beyneynu nevű szervezet szerint, ami a missziós tevékenységet figyeli Izraelben, a férfi azért viselt az ultraortodox irányzatnak megfelelő ruházatot, sőt adott össze zsidó párokat, hogy ne derüljön ki, valójában az volt a…
Tovább olvasom