Elakadt egy kamion a cigándi körfogalomban

Fontos, hogy az itt élőknek ne kelljen a folyamatos kamionforgalom közepén élni, amely amellett, hogy tönkreteszi az utakat, az út menti épületeket, jelentős egészségromboló hatással is bírnak. Ennek mostantól vége és reményeink szerint a Sárospatak és Cigánd közötti út felújításához már az idén hozzáláthatunk néhány szakaszon, mondta néhány évvel ezelőtt dr. Hörcsik Richárd, Borsod-Abaúj-Zemplén megye útbiztosa. Úgy tűnik, hogy mégsem változott a helyzet. Pár nappal ezelőtt hosszú órákra megbénította a cigándi közlekedést egy körforgalomban elakadó, román rendszámmal ellátott kamion, számolt be róla Oláh Krisztián, a település polgármestere közösségi oldalán. Az eset nem csak azért…

Tovább olvasom

A Fehérkőlápai Turistaház és a Turistapark Szentlélek is fontos hálózathoz csatlakozott

Örülhetnek a bükki kerékpárosok, újabb két taggal bővült a hálózat, köztük a tavaly rangos díjat elnyerő fehérkőlápai turistaházzal is. Két Miskolc környéki taggal bővül a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) hálózata. A Fehérkőlápai Turistaház és a Turistapark Szentlélek már átestek a személyes minősítési folyamaton – írja keddi közleményében a miskolci Tourinform Irodát üzemeltető MIDMAR Nonprofit Kft.  Amint fogalmaznak, a MAKETUSZ folyamatosan dolgozik azon, hogy bővítse a hálózatát olyan turisztikai szolgáltatókkal, amelyek kerékpárosbarát szemlélettel rendelkeznek, és ennek a dinamikusan bővülő célcsoportnak az igényeit is kiszolgálják. Ennek az az oka – folytatják…

Tovább olvasom

A perecesiek csak a kátyús utat érdemlik?

Az egyik önkormányzati képviselő firtatta, hogy miért tűnik mostohagyereknek Miskolcon a perecesi főútvonal. De azt is elismerte, hogy nem az utóbbi három évben lett rossz az út, hanem ez már évtizedes probléma. Most azonban tovább romlott a kátyúhelyzet. Miért mostohagyerek a perecesi főútvonal kátyúzási szempontból? – tette fel a kérdést Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke, önkormányzati képviselő, keddi tájékoztatóján. Szavait a Minap idézte. A képviselő kifejtette: „Már a novemberi közgyűlésen is jeleztem a testület felé, hogy kátyúzásra lenne szükség. Akkor azt a választ kaptam, hogy a Városgazda majd ütemezi.…

Tovább olvasom

Halálos késelési ügy Tiszaújvárosban

Egy három- és egy négyfős társaság keveredett vitába egy szórakozóhelyen, ebből lett végül a halálos késelés. Halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat három férfi ellen. A vádlottak azon a tiszaújvárosi szórakozóhelyen keveredtek vitába az ott születésnapot ünneplő négy sértett férfival 2021 szeptemberében, ahol esetenként biztonsági őri feladatokat láttak el. A vádlottak az éjszakai órákban érkeztek meg és szóváltásba keveredtek az ünneplő társasággal, kölcsönösen szidalmazták egymást, majd az egyik vádlott verekedésre hívta az egyik férfit az ünneplő társaságból. Mindhárom vádlott és a négy férfi vendég is kimentek az épület…

Tovább olvasom

Adománygyűjtő kampány a menstruációs szegénység enyhítésére

Vannak emberek akiknek a mindennapi megélhetés is probléma. Vannak hölgyek, fiatal lányok akik nem engedhetik meg maguknak, hogy megvegyék a minimális szükséges higiéniai eszközöket. A „pirosbetűs napok” többletkiadással járnak, hiszen a nőknek minden hónapban betétet vagy tampont kell vásárolniuk. A Nemzetközi Nőnap alkalmából adománygyűjtést szervez az LMP, a Miskolci Gyermekvárosban élő lányok számára és szeretnének eljuttatni hozzájuk egy nagyobb csomag higiéniai terméket. Ha megszüntetni nem is tudjuk, akkor legalább enyhítsük a menstruációs szegénységet, írják közleményükben. Azt kérik, hogy aki teheti támogassa adományával a BÉKE KÖZPONT egyesület, a Miskolci Krízis Csoport…

Tovább olvasom

A miskolci MSZP-s háttérbe szorult, parkolópályára teszi magát

A pártból nem lép ki Nyakó István, aki egykor fontos tisztségeket is betöltött az MSZP berkein belül, de háttérbe vonul, passziválja magát és csatlakozik Ujhelyi István mozgalmához. Nyakó István, korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő is csatlakozott az Ujhelyi István által alapított Esély Közösséghez. „Végtelenül örülök annak, hogy korábbi országgyűlési képviselőtársam, az MSZP-ben eltöltött több évtizedes szolgálat után csatlakozott hozzánk és az Esély Közösség szervezési igazgatójaként folytatja” – fogalmazott Ujhelyi a vasárnap kiadott közleményben. Nyakó az utóbbi időben leginkább háttérfeladatokat látott el az MSZP-ben, a szélesebb nyilvánosságban amiatt lehet ismerős, mert 2016.…

Tovább olvasom

Alakszai főispán: Sokkal jobb borsodinak lenni, mint tíz évvel ezelőtt, csak Miskolc adósodik el

A megyei kormányhivatal kormánymegbízottjaként 2020 őszétől dolgozik a megyénél Alakszai Zoltán, aki a sors és a Fidesz döntéseinek következtében hiába kapott ki 14%-kal az önkormányzati választáson Veres Páltól Miskolcon, a kormány ezzel egy évvel később kvázi a polgármester fölé helyezte. Úgy véli, a kormány kitűnő munkát végez Borsodban, jó itt élni. Azóta munkakörét már nem kormánymegbízottnak, hanem főispánnak nevezik, ahogy a megyét pedig vármegyének. A személy azonban nem változott és a pártlogó sem. Hogyan látja Alakszai megyénk jelenét és jövőjét? Erről kérdezte a Boon munkatársa az egykori jegyzőt. Milyen évet…

Tovább olvasom

Borsodban is fejlesztik a belvízcsatornákat, jócskán javul a víz visszatartása és elvezetése

Sokkal jobban tudjuk majd kezelni az időjárási szélsőségeket, amikhez az utóbbi években egyre inkább hozzá kellett szoknunk. Az aszály és a túl sok csapadék is jóval kisebb problémákat okoz majd. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és öt területi vízügyi igazgatóság konzorciumában, a Környezetiés Energiahatékonysági Operatív Program keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam 6,021milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával valósul meg a Belvízcsatornák fejlesztése ésrekonstrukciója című projekt, amely az időjárási szélsőségek kezelésére fókuszálva, abelvízelvezetés, valamint a vízvisszatartás és -tározás egyensúlyának megteremtését szolgálóműszaki beavatkozásokra ad lehetőséget – írja a főigazgatóság sajtóközleménye.…

Tovább olvasom

Borsod: jön a „vármegyebérlet” a MÁV-nál és a Volánbusznál is

Egészen elérhető összegért vehetünk olyan bérletet, amivel az egész megyét, de kicsivel többet költve az egész országot beutazhatjuk egyetlen havi bérlettel. Borsodban ez vajon hogy változtatja meg az utazási szokásokat? Egy-egy teljes megyét, sőt akár az egész országot be lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV járatain az új kedvezményes bérletrendszer használatával – közölte szombat délután a MÁV, alig pár perccel azután, hogy Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében bejelentette a megyebérletet, vagyis “a kormány és az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával és közreműködésével létrejövő új Vármegye- és Országbérlet-konstrukciót”. A…

Tovább olvasom

Topséf nyitott éttermet az aprócska bükki faluban

Hátat fordított a topkonyhák nyüzsgésének és barátnőjével éttermet nyitott Pohner Ádám egy bükki faluban, Mályinkán, ahonnan anyai rokonsága származik, írja a sonline.hu. A topséfnek élete első paprikás krumplija után hosszú út vezetett a Bocuse d’Or világdöntőjéig, ahol a legfiatalabb versenyző volt. 2014-ben vett részt először a versenyen, akkor még szakácstanulóként, commisként, majd 2016-ban 22 évesen a második helyen végzett a magyarországi Bocuse d’Or-döntőben, 2019 januárjában pedig Lyonban is versenyzett. Pohner Ádám büszke somogyi kötődésére. Édesapja Kaposmérőben élt, ő a balatonszemesi Kistücsök étteremben dolgozott éveken át. Nagymamája és rokonsága Mályinkán élt és két éve úgy döntött, hogy…

Tovább olvasom