Az edelényi polgármester szörpházát családi házként árulják 50 millióért

Ez önmagában is igen furcsán veszi ki magát, de mindezt ráadásul egy szlovák ingatlanoldalon teszik. A házra és működtetésére állami és EU-s forrást is kapott a polgármester és felesége, de valami nagyon nem stimmel az ügyben. Még 2017-ben a Darányi Ignác terv keretében kapott állami és uniós támogatásban mintegy 26 millió forintot az edelényi polgármester felesége egy szörpüzem kialakítására, amit most egy szlovákiai ingatlanoldalon hirdetnek családi házként eladásra – derül ki az RTL Híradójából. A házat 129 ezer euróért kínálják, ami nagyjából 50 millió forintnak felel meg, ráadásul a csatorna stábjának…

Tovább olvasom

Villám csapott egy családi házba egy borsodi településen

A vasárnap éjjeli vihar országszerte több helyen is komoly károkat okozott, Dunaharasztiban és Kisgyőrön villámcsapás ért egy családi házat. A vasárnap éjjeli vihar miatt 197 helyszínen kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak – közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn reggel. A szóvivő azt mondta, vasárnap a késő esti óráktól riasztották a tűzoltókat viharkárokhoz elsősorban Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében, valamint a fővárosban. Több helyen is fákat csavart ki, elektromos és távközlési vezetékeket rongált meg a viharos szél – tette hozzá. Országszerte 17 épületben keletkezett kár. Dunaharasztiban…

Tovább olvasom

Lakhatatlanná vált a családi ház a borsodi tűz miatt

Girincsen kapott lángra egy épület vasárnap. Kigyulladt egy családi ház tetőszerkezete Girincsen, a Rózsa Ferenc utcában július 18-án. A tüzet a tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották és átvizsgálták az épületet. Az eset során senki sem sérült meg, azonban az ingatlan lakhatatlanná vált. (Boon.hu)

Tovább olvasom

Ittasan száguldozott, beborult a családi ház udvarára

Alkoholt fogyasztott, majd ült volán mögé, száguldozni kezdett, de az egyik kanyar meghaladta a képességeit. Neszmélyen egy férfi autójával egy ingatlan kerítésének, majd egy másik épület falának ütközve annak udvarán felborulva állt meg – közölte a rendőrség. A nyergesújfalui férfi nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a jármű sebességét, ezért az egyik ingatlan kerítésének, majd a kapubejárón keresztül egy másik épületnek ütközött, ahol az udvaron felborulva állt meg. A járműben utazó három személy súlyosan megsérült. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. Ellene ittas járművezetés bűntette miatt indul büntetőeljárás. (Index.hu)

Tovább olvasom