Koszta János a Váccal ért révbe 1994-ben, de gyermekkorát Borsodban töltötte és még nem sokkal 60 éves kora előtt is igazolt játékosként védett. Nemrég betöltötte a 63. életévét, ez alkalomból mesélt a korai évekről is. Érdekesség, hogy pályafutása legelején mezőnyben játszott, ráadásul hamis igazolással. Végül kapusként vitte sokra. A részletekről a Bunteto.com számolt be, ebből szemezgetünk most. – Majd tíz éve készített önnel interjút a Nemzeti Sport, és akkor, ötvennégy évesen a Taksony első csapatában védett a megye II-ben, de még a 2016–2017-es idényben is volt két meccse a Dunavarsányban,…
Tovább olvasomSzerző: Tóth Sándor
Halálos balesetet okozott a sofőr, majd elfutott, most már tudjuk, miért – videó
Pedig a borzalmas ütközés után csak ő volt jó állapotban, utasa már kevésbé. Hiába haldoklott, segítségnyújtás nélkül magára hagyta utasát, aki nem is élte túl. A roncsokat látva, nem meglepő. Segítségnyújtás nélkül elmenekült helyszínről egy halálos közúti baleset okozója az M0-ás autóúton. A Szigetszentmiklósnál történt balesetben egy személyautó szaladt bele hátulról egy teherautóba. A kocsi egyik utasa, egy 39 éves férfi a helyszínen életét vesztette, egy másik, 30 éves utast könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba. A személyautó vezetője az ütközés után kiszállt az autóból, majd elmenekült. Őt rendőrök keresték és nem…
Tovább olvasomSzilágyi: Csöbör Katalin és a Fidesz annyi mindent megígért Miskolcnak és semmi sem valósul meg
Az ellenzéki összefogás DK-s önkormányzati képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz a választások előtt milyen ígérethalommal és mennyi szalagátvágással kábította a miskolci és környékbeli lakosokat. Azóta pedig láthatjuk, hogy a legtöbb ígéret elszállt már a messzeségbe. Az újabb kétharmad után már kevésbé fontosak a miskolciak a Fidesznek, ahogy azt már 2010 óta megszokhattuk. Erre hívta fel a figyelmet Szilágyi Szabolcs, önkormányzati képviselő. A miskolci önkormányzat Velünk a Város frakciójának DK-s önkormányzati képviselője szerint, 2010 óta Miskolc mostohagyereke az országnak. A kormányzat tizenhárom év alatt, ha nagyritkán figyelmet is…
Tovább olvasomMegvert egy eladót és kirabolt egy kislányt Göncön a büntetett előéletű ámokfutó
Végig rendkívül agresszíven lépett fel a támadó, egy kiskorú lányt is megpróbált megütni, majd elvette pénzét. Aztán az egyik bolti eladót támadta meg a megvadult, eleve büntetett előéletű férfi. Elkapták. Az Encsi Járási Ügyészség két rendbeli rablás bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben. A férfi 2022. augusztus 16-án 14 óra körül egy gönci élelmiszer áruház előtti útszakaszon szóváltásba keveredett egy kiskorú lánnyal, aki egy 10 ezer forintos bankjegyet tartott a kezében – írja a Borsod megyei hírportál. A férfi szidalmazta, trágár kifejezésekkel illette a kislányt, majd gyors, határozott léptekkel, ökölbe…
Tovább olvasomMost találták meg a bolti lopás után a Sajóban elmerült férfi holttestét
A biztonsági őrök elől próbált elmenekülni, de nem ért át a túlpartra, elmerült és ahogy arra számítani lehetett, nem élte túl a vakmerő kalandot, nem tudta átúszni a folyót. Megtalálták csütörtök délután annak a férfinak a holttestét Sajópetrinél, aki még január 7-én, Miskolcon merült el a Sajó folyóban – adta hírül a Hvg.hu. A lap azt írta, hogy az 52 éves tarcali férfit bolti lopáson kapták egy miskolci nagyáruházban, de sikerült elmenekülnie. A biztonsági őrök üldözték, ő pedig megpróbált átkelni a Sajón. Az esetről a Borsod24 is részletesen beszámolt. Az őrök…
Tovább olvasomHihetetlen, de még Orbán és Zelenszkij kézfogását is politikai célokra használja a Fidesz-KDNP
Így manipulál a média. Az európai találkozón az ukrán elnök és a magyar miniszterelnök kétoldalú eszmecserét folytatott egymással. A kézfogást viszont különös módon Orbán Facebook-oldalán egészen érdekes szögből és mondanivalóval tették közzé. Több kormánypárti szavazó és politikus máris sokat látott a dologba. De nézzük csak meg jobban azt a kézfogást. Orbán Viktor kezet fogott Volodimir Zelenszkijjel. Egy ilyen aktusnak nem kéne hírszámba mennie, diplomáciai körökben ez mindennapos: egy ország vezetője kezet fog egy másik ország vezetőjével. Hogy Magyarország mennyire nem hajlandó közösséget vállalni az Ukrajnát támogató EU-s országokkal, az jelzi…
Tovább olvasomA magyar mentőcsapat kutyája megsérült a romok között, kényszerpihenőn van
A romok között a kutyus megvágta a lábát, jelenleg nem tud segíteni a mentésben. Az idő telik és a rendkívül hideg időjárásban még inkább csökken az esélye, hogy a hétfő hajnali földrengésben még túlélőt találjanak. De soha nem adják fel a reményt. Helyzetjelentést adtak a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 egészségügyi és kutató-mentőcsapatának tagjairól, akik a törökországi Hatay városában keresnek túlélőket a hétfői földrengés után. Mint írják, a csapat ugyan rettentően fáradt már, mindenki jól van, leszámítva az egyik mentőkutyát, Gogót. Az eb keresés közben elvágta a lábát, így kényszerpihenőn van, egy darabig…
Tovább olvasomAz állam milliárdokért vett bányát, az iskoláknak és önkormányzatoknak gyenge minőségű szenet szánnak
Már tavaly decemberben megvette a belügyminisztérium Leisztinger Tamás borsodi szénbányáját. A fokozódó kitermeléstől és az eddiginél is magasabb légszennyezettségtől tartanak a helyiek. Még nem tudni, hogy barnakőszenet, vagy a még rosszabb hatásfokú lignitet bányászhatják itt, de az önkormányzatoknak és az iskoláknak szánják. Az energiaválság közepén mindig felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon hova lett az a szerződés, amit Szijjártó Péter és Orbán Viktor lobogtatott 2021 őszén, hogy öt évre a piaci ár ötödéért írtunk alá Putyinnal és a Gazprommal és a kontraktus máris élő? Akkor hova lett az olcsó gázunk?…
Tovább olvasomFélmilliónál is többet fizethetünk a jogosítvány megszerzéséért
A drasztikus áremelkedés a tanulóvezetőket sem kíméli. Eddig sem volt éppen olcsó mulatság, simán kiperkáltunk több, mint háromszázezret, de a fideszes infláció ide is begyűrűzik. Folyamatos az emelkedés és meg sem áll, jobb, ha készülünk, hogy 500 ezer forint az alsó határ, amennyibe fájni fog egy jogosítvány megszerzése. 41 százalékkal drágultak a tanfolyamok két év alatt, ezért felére zuhant az autósiskolába jelentkezők száma, mert már 500 ezer forintba kerülhet egy jogosítvány a Tanintézetek Szövetsége szerint – számolt be az RTL Híradó. Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfón a csatorna kérdésére azt…
Tovább olvasomMeseszerű: a földrengés miatt két betonlap közé szorultak 36 órára, a kislány végig védelmezte kishúgát
A történet azért is igazán mesébe illő, mert a hatalmas katasztrófa idején ritkán olvasni ilyen szerencsés történetet. Megmozdulni nemigen tudtak, de a hétéves kislány egyik kezével pont elért kishúga fejéig és ezzel védelmezze a portól, vagy csak nyugtatólag simogassa őt. Mindkettőjüket élve mentették ki. “Szedjenek ki innen, bármit megteszek” – suttogta a mentőcsapatok megpillantása után az a Mariam nevű szír kislány, aki 36 órát töltött a téli hidegben, szó szerint a romok közé szorulva a kishúgával együtt Besnaya-Bseineh településen. A két kisgyerek két betonelem közé préselődve, egykori ágyuk romjai között…
Tovább olvasom