A földrengés epicentruma Miskolctól északra, Kassától valamivel észak-keletre volt, este fél kilenc környékén. Miskolcon is nagyon erősen érezni lehetett a földmozgást.
Tovább olvasomCímke: földrenges
Harminc órás hajóút után megérkezett Líbiába a miskolci Spider Mentőcsoport és már megkezdték a mentést
Néhány nappal ezelőtt felfoghatatlan tragédia rázta meg a világot, Líbia északkeleti részén, Derna kikötővárosában gátszakadás történt, több ezer ember elhunyt és mintegy 30 ezren vesztették el otthonukat a katasztrófa következtében.
Tovább olvasom“Néha még mindig érzem, ahogy mozog a föld alattam” – interjú a Spider mentőcsapattal
Miután Veres Pál polgármester egy emlékplakett kíséretében gratulált a Törökországból hazatért Spider Mentőcsoport tagjainak, interjút adtak a sajtó képviselőinek. Lehoczki László, a Spider vezetője, nevelt lánya Binda Nikoletta, és dr. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány elnöke, illetve négylábú társaik, Hope, Nózi és Trafy készséggel állt a rendelkezésünkre. Hétfőn este tértetek haza Törökországból. Mi történt veletek azóta? Sikerült-e pihenni valamennyit? Kemény hat napon vagyunk túl, kell egy kis idő, hogy akklimatizálódjunk, de mi ehhez hozzá vagyunk szokva, nem ez volt az első küldetésünk. Már a reptéren…
Tovább olvasomA hatóságok elküldték volna mentőalakulatunkat a romok közeléből, miközben egységeink hallották a segélykiáltásokat
A területi illetékes hatóságok úgy gondolták, ennyi idővel a földrengést követően már teljesen reménytelen lenne a siker, de a magyar mentőegységek még hallották a romok közül a bent rekedtek hangját, így fel sem merült, hogy ne próbálnák meg. Lettek, akik így menekültek meg. “Nagyon megrázó látni, ahogy az emberek kint vannak az utcán, a hozzátartozójukat keresik, próbálnak melegedni esetleg egy tábortűznél, és nem tudják, mi lesz holnap, mit fognak enni, hol fognak aludni, és, hogy egyáltalán élve előkerül-e a hozzátartozójuk” – nyilatkozta az RTL-nek Mező Marcell, a Baptista Szeretetszolgálat a hétfői törökországi…
Tovább olvasomEgy négy hónapos kisbabát is megmentett Törökországban a miskolci Spider mentőcsoport
Rengeteg elhunyt személyt találtak a földrengés sújtotta területen, de szerencsére néhány élőt is, a minap talált kisbaba túlélése pedig valóságos csodának is beillik. Mint arról már beszámoltunk, a miskolci Spider mentőcsoport is segédkezik a hét eleji törökországi földrengés sújtotta területeken. A legendás mentőkutya, Mancs tulajdonosaként is ismert Lehoczki László irányítása alatt álló csoport munkájáról folyamatosan lehet követni a legfrissebb fejleményeket a Facebook-oldalán, ahol rendszerint felesége, Bea tudósít a kinti eseményekről. Az utóbbi napokban jórészt sajnos elhunyt személyeket találtak: pénteken konkrét 24 holttest megtalálása fűződik a Lehoczki László irányítása alatt álló…
Tovább olvasomA magyar mentőcsapat kutyája megsérült a romok között, kényszerpihenőn van
A romok között a kutyus megvágta a lábát, jelenleg nem tud segíteni a mentésben. Az idő telik és a rendkívül hideg időjárásban még inkább csökken az esélye, hogy a hétfő hajnali földrengésben még túlélőt találjanak. De soha nem adják fel a reményt. Helyzetjelentést adtak a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 egészségügyi és kutató-mentőcsapatának tagjairól, akik a törökországi Hatay városában keresnek túlélőket a hétfői földrengés után. Mint írják, a csapat ugyan rettentően fáradt már, mindenki jól van, leszámítva az egyik mentőkutyát, Gogót. Az eb keresés közben elvágta a lábát, így kényszerpihenőn van, egy darabig…
Tovább olvasomMeseszerű: a földrengés miatt két betonlap közé szorultak 36 órára, a kislány végig védelmezte kishúgát
A történet azért is igazán mesébe illő, mert a hatalmas katasztrófa idején ritkán olvasni ilyen szerencsés történetet. Megmozdulni nemigen tudtak, de a hétéves kislány egyik kezével pont elért kishúga fejéig és ezzel védelmezze a portól, vagy csak nyugtatólag simogassa őt. Mindkettőjüket élve mentették ki. “Szedjenek ki innen, bármit megteszek” – suttogta a mentőcsapatok megpillantása után az a Mariam nevű szír kislány, aki 36 órát töltött a téli hidegben, szó szerint a romok közé szorulva a kishúgával együtt Besnaya-Bseineh településen. A két kisgyerek két betonelem közé préselődve, egykori ágyuk romjai között…
Tovább olvasomDöbbenet: két kiskorú a földrengés áldozatain gúnyolódott, felkutatták és őrizetbe vették őket
Hihetetlen, hogy még egy ilyen tragédia kapcsán is vannak olyan törökországi fiatalok, akik ezt viccesnek találják és gúnyt űznek a szerencsétlen áldozatokból. A hatóságok azonban nem vették a lapot, gyorsan kiderítették, kik készítették a bicskanyitogató videókat és azóta őrizetbe is kerültek. Isztambulban letartóztattak két kiskorút, akik a földrengés áldozatain gúnyolódtak egy videón, és ezt megosztották online – írja a Hürriyet. A két fiatal, Y.S és M.B., a romok közt járkálva és azokra mutogatva kiabálták, hogy „jövünk értetek, segítünk”, közben hangosan nevettek, ezt telefonjaik kamerájával rögzítették, végül a felvételt feltöltötték egy…
Tovább olvasomA miskolci Spider Mentőcsoport is elindult Törökországba
A világ minden tájáról érkeznek mentőcsapatok a katasztrófa sújtotta területre. Lapunk is beszámolt róla, hogy a miskolci Spider mentőcsoport is felajánlotta a segítségét a török nagykövetségnél, akik személyesen keresték fel a borsodi csapatot, így kedd reggel elindultak, hogy túlélőket keressenek a romok alatt. -Nos, a Spider Mentőcsoportot több mint 23 éve alapítottam, aminek azóta is a vezetője vagyok. El sem képzelhető, hogy egy földrengésre ne menjek ki és ne segítsek. Törökország tegnap személyesen megkeresett és kérte a segítségemet. Természetesen megyünk. Mindenki vigyázzon magára! Minden jót mindenkinek! – írta közösségi oldalán Lehoczki László…
Tovább olvasomA miskolci Spider mentőcsoport is részt vehet a törökországi földrengés mentési munkálataiban
Vezetőjük már 1999-ben is járt egy nagyszabású mentés során Törökországban, jól ismeri a környéket. Akkor vált örökre híressé Mancs, a miskolci mentőkutya. A csoport most is csak a hívó szóra vár, készenlétben állnak. Lehoczki László 1999-ben már járt Törökországban, az izmiti földrengés az ország történetének egyik legsúlyosabb, 7,6-os erősségű földrengése volt. A hivatalos adatok szerint mintegy 17 ezren haltak meg. Ekkor lett egyébként híres Mancs, a mentőkutya, aki a miskolci Spider mentőcsoport tagjaként vett részt a mentésben; leginkább az tette híressé, hogy egy hároméves kislányt ő talált meg a romok alatt.…
Tovább olvasom