Egy 13 éves fiú sérült meg október másodikán, péntek délután az ónodi várromnál, amikor bújócskázás közben több métert zuhant az egyik bástya közelében. A helyszínen tartózkodó egyetemisták azonnal értesítették a segélyhívót, majd a mentők videóhíváson keresztül segítették őket a fiú ellátásában.
Tovább olvasomCímke: segítségnyújtás
Segített hazavinni a szatyrot – 600 ezer forintba került
Három nappal a büntetés-végrehajtási intézetből való szabadulása után egy 89 éves nőt fosztott ki egy férfi Miskolcon. Az ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a büntetett előéletű, többszörös visszaeső férfival szemben.
Tovább olvasomMég mindig várják az iskolakezdést segítő felajánlásokat Miskolcon
Idén is sikeresnek bizonyult a „Ne legyen nehéz az iskolatáska” kezdeményezés, amelyhez ezúttal minden eddiginél többen csatlakoztak. A MiReHu programjának célja, hogy a még használható iskolatáskákat és tanszereket ne a hulladék között végezzék, hanem rászoruló gyerekekhez kerüljenek.
Tovább olvasomMegvan a véleményünk, de miskolci hajléktalanként hogyan állnánk neki az álláskeresésnek internet és eszközök nélkül? – Itt az ideje segiteni
Manapság egy álláspályázat beadásához, önéletrajz készítéséhez vagy akár egy hivatalos időpont lefoglalásához is szinte nélkülözhetetlen az internet és egy megfelelő számítógép. Sokak számára azonban éppen ezek az eszközök hiányoznak, így az első lépések megtétele is nehezebbé válik. Most lehetőségünk van arra, hogy az ítélkezés helyett megadjuk az esélyt. Nekünk csak egy-két ezer forint, a rászorulóknak talán lehetőség egy új élethez.
Tovább olvasomNehéz sorsú borsodi diákokat segíthetünk az iskolakezdésben
Az iskolakezdés minden évben jelentős anyagi terhet ró a családokra, idén azonban a gazdasági nehézségek és a takarékoskodás kényszere tovább nehezíti a helyzetet. Bár sok család a hónap végén megkapja a tanévkezdést segítő állami támogatás első részletét, ez számos rászoruló számára továbbra sem fedezi az iskoláztatás költségeit. A Magyar Református Szeretetszolgálat ezért idén is országos adománygyűjtéssel és tanszerosztással igyekszik enyhíteni a legnehezebb helyzetben élő gyermekek terheit.
Tovább olvasomSegítőPont a városházán: ott lépnek közbe, ahol a digitális ügyintézés általában elakad
Megnyílt a miskolci városháza ügyfélszolgálatán a SegítőPont, az a pult, ahová azzal lehet beülni, amivel sokan egyedül nem boldogulnak: egy online űrlappal, egy időpontfoglalással, egy digitális állampolgársági belépéssel.
Tovább olvasomKedves rendőrök! Köszönöm az életemet: egy ‘barcikai kiscica
Két kazincbarcikai rendőr gyors helyzetfelismerésének és emberségének köszönheti az életét az a súlyosan sérült kiscica, amely június 4-én a kora reggeli órákban az autók között tántorgott a Mátyás király úton. Az esetről az ACA – Angyalok a Cicákért Alapítvány számolt be közösségi oldalán.
Tovább olvasomCigányságba zárva – Mekkora a szakadék a romák és a felsőoktatás között?
Mit jelent ma Magyarországon roma fiatalnak lenni, továbbtanulni, egyetemre kerülni, vagy egyszerűen csak hinni abban, hogy létezhet kitörési lehetőség? Mi az, hogy gettó vagy gettósodó iskola, hogyan tartja fent önmagát az a destruktív körforgás, ami bezárja a cigányságot a jelentősen mérsékelt lehetőségek buborékjába? Mit lát, hall, tapasztal a cigányok többsége ebben a legkörben és mennyit számíthat az, ha kinyílik egy ajtó, amely mögött az új, tudással, lehetőségekkel teli ígéretes, de annál idegenebb és ijesztőbb világ képe áll? Ezekről és hasonló kérdésekről beszélgettünk Dr. Gulyás Klára egyetemi adjunktus, oktató, kulturális antropológussal,…
Tovább olvasomBalesetet okozott egy autós a 26-os főúton, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott – a rendőrség keresi
Az eddigi adatok szerint egy Renault típusú gépjárművet keresnek, aki szabálytalan vezetésével balesetet okozott, majd nem állt meg, hanem elillant a helyszínről.
Tovább olvasomSpeciális babakocsit keresnek a miskolci kisfiúnak
Három év, három műtét – a miskolci Zente élete a születése óta a kórházi kezelések, a fájdalmas beavatkozások és a hosszú rehabilitációk ritmusára telik.
Tovább olvasom