Meseszerű: a földrengés miatt két betonlap közé szorultak 36 órára, a kislány végig védelmezte kishúgát

Megosztás

A történet azért is igazán mesébe illő, mert a hatalmas katasztrófa idején ritkán olvasni ilyen szerencsés történetet. Megmozdulni nemigen tudtak, de a hétéves kislány egyik kezével pont elért kishúga fejéig és ezzel védelmezze a portól, vagy csak nyugtatólag simogassa őt. Mindkettőjüket élve mentették ki.

“Szedjenek ki innen, bármit megteszek” – suttogta a mentőcsapatok megpillantása után az a Mariam nevű szír kislány, aki 36 órát töltött a téli hidegben, szó szerint a romok közé szorulva a kishúgával együtt Besnaya-Bseineh településen. A két kisgyerek két betonelem közé préselődve, egykori ágyuk romjai között töltött másfél napot, miközben a nővérnek annyi mozgástere volt, hogy a húga , Ilaaf haját simogassa megnyugtatásul vagy az arca elé tegye a tenyerét, hogy ne szálljon rá a por.

A két lánynak, harmadik testvérüknek és szüleiknek kivételes szerencséje volt, a hétfő hajnali rengés után ugyanis mindannyian a házuk romjai alatt rekedtek, de mind élve menekültek meg. A családapa, Mustafa Zuhir Al-Sayed elmesélése szerint a talaj remegése ébresztette fel őket, majd azonnal betonelemek kezdtek hullani és ők két napra odabent rekedtek. Félelmükben, illetve a figyelem felhívása végett hangosan imádkoztak, így hallotta meg őket valaki.

Mindez Észak-Szíriában, a felkelők által ellenőrzött Idlib tartomány egyik településén történt. A hasonló csodás mentések esélyét csökkenti, hogy a romok alá szorultaknak nemcsak a sérülésekkel, éhséggel és szomjúsággal kell megküzdeniük, hanem a téli hideggel is. Hiába félsivatagos a környék, arrafelé jelenleg nagyjából olyan az idő, mint Magyarországon: éjjel mínusz 2-4 fokos fagy veszélyezteti az áldozatok életét, nappal kicsivel melegebb van, mint itthon, de plusz tíz fölé nem megy a hőmérséklet ekkor sem. (via 444.hu)

Frissítés: Mentőegységeknek egy testvérpárt (öt és tizenegy évesek) és egy kétéves kisfiút is sikerült élve kimenteniük csütörtökön Délkelet-Törökországban a romok alól mintegy 80 órával a térségben pusztító földrengés után.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek