A szomszéd átment a házba, de megdöbbenésre egy második holttestet is talált.
Tovább olvasomCímke: testvér
Varga Andrea megerősítette: húga börtönbe megy csalás miatt, a családjával együtt áldozatai a történetnek
Öt év szabadságvesztésre és kártérítés megfizetésére ítélték a miskolci alpolgármester testvérét, akivel Varga Andrea már évek óta nem tartja a kapcsolatot. Néhány napja tett közzé egy közleményt a Miskolci Törvényszék arról, hogy helybenhagyták a Miskolci Járásbíróság elsőfokú ítéletét, amellyel csalás bűntette miatt öt év szabadságvesztésre ítélt és több mint húszmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezett egy miskolci nőt. A megállapított tényállás szerint a vádlott egy hivatalos személlyel fennálló, de a valóságban nem létező kapcsolatára hivatkozva rábírta a sértetteket arra, hogy lakásárverések alaplicitjeként meghatározott pénzösszegeket adjanak át neki, amelyeket befizet, így az…
Tovább olvasomMeseszerű: a földrengés miatt két betonlap közé szorultak 36 órára, a kislány végig védelmezte kishúgát
A történet azért is igazán mesébe illő, mert a hatalmas katasztrófa idején ritkán olvasni ilyen szerencsés történetet. Megmozdulni nemigen tudtak, de a hétéves kislány egyik kezével pont elért kishúga fejéig és ezzel védelmezze a portól, vagy csak nyugtatólag simogassa őt. Mindkettőjüket élve mentették ki. “Szedjenek ki innen, bármit megteszek” – suttogta a mentőcsapatok megpillantása után az a Mariam nevű szír kislány, aki 36 órát töltött a téli hidegben, szó szerint a romok közé szorulva a kishúgával együtt Besnaya-Bseineh településen. A két kisgyerek két betonelem közé préselődve, egykori ágyuk romjai között…
Tovább olvasomKapás Boglárka vallomása: elhunyt kishúgát gyászolja az úszónő
A tavalyi évben eddigi élete legnagyobb kihívása elé állította a sors, de nem hagyta, hogy ebbe beleroppanjon. Ezzel is szeretné mindenkinek üzenni, hogy soha nem szabad feladni. Kapás Boglárka a Facebookon ismertette a nyilvánossággal tavalyi komoly küzdelmét. “Pályafutásom során nagyon sokszor tették már fel nekem azt a kérdést, hogy miért legyen valaki úszó, élsportoló. Mindig elmondtam a szokásos választ, hogy azért, mert egy egészséges életmódot fog folytatni, mert megtanulja beosztani az idejét, meg persze azért, mert a versenyeken megtanulja kezelni azt is ha nyer, illetve ha veszít. Továbbra is azt…
Tovább olvasomAz internet népe szétszedi Szilágyi Liliána húgának védelmező levelét – túl felnőttes és ügyvédes?
Elképesztő mennyiségű hozzászólás érkezett a világhálón ahhoz a nyílt levélhez, amit az írás szerint Szilágyi Liliána húga, Gerda fogalmazott meg és ebben tökéletes védőbeszédet ír édesapjáról, ellenben teljes egészében hazugnak nevezi saját nővérét és édesanyját. A levelet olvasók szerint azonban ez jó eséllyel nem lehet az épphogy nagykorú kislány önálló gondolatainak tömege, itt is az apát gyanítják a háttérben. Ember legyen a talpán, aki az elmúlt két nap viharos gyorsasággal történő eseményeiben képes igazságot tenni. Két, homlokegyenest ellentmondó vádaskodás Szilágyi Liliána úszónő és ügyvéd édesapja között, akit Liliána lelki, fizikális…
Tovább olvasomElfajult vita: megszúrta testvérét a hejőkeresztúri férfi
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy férfival szemben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság – olvasható a police.hu-n. A gyanúsított 2021. szeptember 27-én 0 óra 30 körül egy hejőkeresztúri házban előzetes szóváltást követően egy késsel többször megszúrta testvérét. A sértettnek a bántalmazás következtében életveszélyes sérülései keletkeztek. A nyomozók az esettel összefüggésben egy 26 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki részletes, beismerő vallomást tett.
Tovább olvasomDöbbenet Borsodban: Féltékenységből szennyvízaknába fojtotta kétéves kistestvérét a tizenhárom éves fiú
Úgy érezte, kistestvérével sokkal jobban törődnek szülei, ezért egy alkalmas pillanatban egészen kegyetlen tettre szánta rá magát. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 13 éves fiatalkorú fiú ellen minősített emberölés bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlott édesanyjával, annak élettársával, valamint hat kiskorú testvérével élt együtt Taktaharkány településen, egy családi házban. 2019. április hónap második felében a kora esti órákban a vádlott szülői felügyelet nélkül kiskorú testvéreivel és unokatestvéreivel játszott. A gyermekek között volt a harmadik életévét még be nem töltött fiú testvére is, akire érzelmi okokból féltékeny volt,…
Tovább olvasomA tragikus hirtelenséggel elhunyt Bogdán László öccse nyerte a polgármester-választást
A híressé vált Cserdiben az egykori polgármester testvérét választották meg nagy fölénnyel bátyja utódjának. A SZAVAZATOK TÖBB MINT 60 SZÁZALÉKÁVAL, 111 VOKSSAL A NÉHAI BOGDÁN LÁSZLÓ ÖCCSÉT, BOGDÁN GYULÁT VÁLASZTOTTÁK MEG POLGÁRMESTERNEK CSERDIBEN. Ma több településen is időközi polgármester-választást tartottak. Többek közt a baranya megyei Cserdiben, ahol a júliusban tragikus hirtelenséggel elhunyt Bogdán László halála miatt járulhattak az urnák elé az ott lakók. A 360 fős településen 277-en szavazhattak ma két jelölt közül. A szavazópapíron a volt polgármester jelenleg falugondnokként dolgozó testvére, Bogdán Gyula, a másik jelölt, Panek József, nyugdíjas rendőr szerepelt. Előbbi,…
Tovább olvasom