A miskolci közösségi közlekedéssel foglalkozó első cikkünkben beszámoltunk az MVK 2015-2019 közötti nehézségeiről, részletesen áttekintettük, hogyan adósította el 4 milliárd forinttal a céget a korábbi fideszes városvezetés, aztán a drámai sofőrhiánnyal foglalkoztunk, végül az új városvezetés által elindított válságkezelésről írtunk. Cikkünk második részében a 2020-tól napjainkig tartó időszakot fogjuk vizsgálni, illetve megpróbálunk kicsit a jövőbe tekinteni, és kideríteni, mi várható a tömegközlekedés helyzetét illetően a borsodi megyeszékhelyen. Az önkormányzati választásokat követő év márciusában Magyarországot is elérte a Covid-19 járvány, amely mindenkiben komoly félelmeket keltett. Az kétségkívül kijelenthető, hogy a betegség…
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Újabb népszerű miskolci étterem kényszerül bezárni a rezsiemelés miatt
Már többször írtunk arról, hogy milyen hatalmas terhet jelent a vendéglátóhelyek számára a brutális rezsiemelés, tegnap egy pizzéria példáján keresztül mutattuk be, hogy a rezsiemelés gyakorlatilag kigazdákodhatatlan, hiszen az étterem 2,3 millió forintos gázszámlát kapott. Az elszálló energiaárak mellett az sem segít a helyzeten, hogy az elmúlt években a koronavírus miatti bezárások is komolyan megviselték a szektort. Néhány héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy bezárt Miskolc egyik ikonikus belvárosi étterme, a Vendelin. Most egy másik közkedvelt, különleges étterem kényszerült hasonló lépésre. A Happy Sushi Miskolc egy rövid közleményben jelentette be…
Tovább olvasom2,5 milliárdos csalás miatt emeltek vádat egy polgármester ellen
Vádat emeltek Pécsvárad polgármestere és tizennégy társa ellen. A vád szerint 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai támogatást „tettek zsebre jogosulatlanul”, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás a vád, írja az MTI. Kutas Tamás főügyészségi szóvivő megerősítette az MTI-nek, hogy a csalás irányítója a vád szerint Pécsvárad polgármestere, Zádori János. Zádori 2014 óta van hivatalban függetlenként. A vádlott és házastársa baromfitartás-technológia adásvételére, beszerelésére szakosodott gazdasági társaságok tulajdonosaiként, vezetőiként olyan cégekkel és egyéni vállalkozásokkal került üzleti kapcsolatba, amelyek önerő híján nem tudtak a kiírt pályázatokon indulni. A házaspár az önerő…
Tovább olvasomVeres Pál részvétét fejezte ki a miskolci pinceomlásban elhunytak családtagjainak
Beszakadt egy bővítés alatt álló pince mennyezete szerda délelőtt Miskolctapolcán, az esetről mi is beszámoltunk.Veres Pál Miskolc polgármestere a helyszínen fejezte ki részvétét a tragédiában elhunytak családtagjainak. Jelenleg annyit tudunk a tragédiáról, hogy egy pincét igyekezett bővíteni a három férfi. Úgy tudjuk, egyikük 26 év körüli, ketten pedig 30 fölöttiek. A munka közben azonban a járat felső része rájuk szakadt; nagy mennyiségű, több tíz köbméter föld temette maga alá a munkásokat. – Őszinte részvétemet szeretném kifejezni az áldozatok családtagjainak – mondta Veres Pál polgármester, aki a tragédia bekövetkezte után a helyszínre sietett, hogy…
Tovább olvasomMiért vállalhatatlan a miskolci tömegközlekedés?
Mára mindenki számára nyilvánvaló, hogy a miskolci tömegközlekedés óriási problémákkal küzd. Érzi és tudja ezt még az is, aki alapvetően nem használja a közösségi közlekedést. Kijelenthetjük: a konkrét gondokat az átlagutazó csak 2-3 éve érzékeli, pedig azok már jóval korábban elkezdődtek, ám ezeket korábban sikerült elfedni. A miskolci villamosozó és buszozó már csak akkor szembesült a tragikus helyzettel, amikor olyan hatalmassá vált a problémák halmaza, hogy egész egyszerűen már képtelenség volt szépíteni a valóságot. De mi vezethetett oda, hogy az egykor kiemelkedően színvonalas tömegközlekedésünk mára ilyen silány minőségűvé vált? A…
Tovább olvasomG.w.M. nyelvtanilag helytelen tetoválásán nevet az internet
Kulcsár Edina párja, G.w.M. testét számtalan tetoválás díszíti, így szinte alig kivehetőek a régiek, amelyeket a rapper talán már szívesen elfelejtene. Azonban a borsonline.hu vette észre a Redditen, hogy valaki megosztotta G.w.M. egyik ifjúkori fotóját, amelyen a szakáll hiánya mellett az is feltűnő, hogy még tisztán látszik egy felirat a rapper bal melle felett: Soha ne mond, hogy soha! Az ismert mondás eredete a homályba vész, de ez volt a címe az egyik, 1983-ban bemutatott James Bond filmnek, Sean Connery főszereplésével (Soha ne mondd, hogy soha / Never say never again). Mint…
Tovább olvasomFolytatódik a belvárosi burkolatok felújítása
A munka jövő héten kezdődhet el és mintegy 300 négyzetmérenyi burkolatot cserélnek, javítanak. Emlékezhetünk, az év első felében kicserélték a Villanyrendőrnél található buszmegálló burkolatát több mint kétszáz négyzetméteren – ez a felújítási folyamat folytatódhat hamarosan Miskolc belvárosában. Műszakilag hasonló paraméterű, javítandó burkolat található a Szinva-teraszon, a Kazinczy és Déryné utcában, a Kandia-közben, valamint a Hősök terén – ezeken a területeken cserélik a burkolati hibákat, azaz a hiányzó, repedezett burkolati részeket. – Ezzel nem csupán a városképet javítjuk, hanem elkerüljük az esetleges balesetveszélyt is – húzta alá Szopkó Tibor alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője. –…
Tovább olvasomHolttestet találtak Budapesten a Ferenc körúton
Péntek koraeste egy Ferenc körúton heverő férfihez hívták a mentőket Budapesten, írja a Police.hu. A mentők megpróbálták újraéleszteni a férfit, de nem jártak sikerrel. A rendőrség szerint a helyszíni szemle elsődleges adatai nem utalnak idegenkezűségre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt, szakértők bevonásával indított eljárást. A Ferenc körút a Nagykörút Boráros tér és Üllői út közötti szakaszán húzódik a főváros IX. kerületében. Forrás: Telex.hu
Tovább olvasomKét iskola már nem nyit ki szeptemberben
Két somogyi településen, Kisbárpátin és Kálmáncsán sem nyit ki szeptembertől az iskola, így a település tanulóit más közeli oktatási intézménybe kell majd járatni, írja a megyei Sonline. A lapot arról tájékoztatta a Siófoki Tankerületi Központ, hogy nem véglegesen zárják be a kisbárapáti iskolát, pusztán csak szüneteltetik ott az oktatást a következő tanévre. Ez a lehetőség egyébként már egy éve is felmerült a pedagógushiány és a kevés tanuló miatt, de akkor még nyitva tartották az intézményt. A 375 lakosú Kisbárapátiról a 15 km-re található Andocsra kell majd járniuk a tanulóknak. A 631…
Tovább olvasomMegtiltotta az országos kórház-főigazgató, hogy pénzt kérjenek a hozzátartozóktól az elhunyt megtekintéséért
Néhány nappal ezelőtt számoltunk be a hírről, hogy a győri kórházban 5.500 forintot kérnek a hozzátartozóktól, ha meg szeretnék nézni elhunty szerettüket. Az eljárás sokakat -joggal- felháborított. Most intézkedett is az országos kórház-főigazgató. Írásban utasította az országos kórház-főigazgató a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház vezetését, hogy a jövőben nem kérhetnek pénzt a hozzátartozóktól az elhunytak holttestének láthatásáért. Ezt az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) közölte az Úgy Tudjukkal, miután a lap a héten arról írt, hogy a győri kórházban – már 2019 óta – 5500 forintot kértek a hozzátartozóktól, amennyiben azok látni…
Tovább olvasom