Az energiaköltségek drasztikus emelkedése miatt digitális oktatásra áll át a Dunaújvárosi Egyetem. „A közel tízszeresére emelkedett távfűtési költségek következtében a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) vezetése a Szenátus támogatásával az oktatás digitális formában történő szervezése mellett döntött, amely lehetővé teszi azt, hogy az intézmény takarékossági okokból az egyes távhővel fűtött épületek használatát – azok állagmegóvása mellett – a fűtési időszakban mellőzze” – tájékoztatta az egyetem a Dunaújvárosi Hírportált. Hozzáteszik, hogy a DUE „kiváló online tananyagokkal rendelkezik”, amelyeket már a koronavírus-világjárvány időszaka alatt többszörösen kipróbáltak és sikeresen alkalmaztak. Azt is írták, hogy a Dunaújvárosi…
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Bezárnak egy iskolát a fűtési szezonra
Nógrádkövesd húsz alsós diákjának a szomszéd településre kell iskolába járnia egészen a fűtési szezon végéig. A polgármester levélben fordult az illetékes tankerülethez, választ azonban nem kapott tőlük. A fenntartó ezzel spórolna a rezsiköltségen, a polgármester ugyanakkor azt állítja, hogy mindent tudtak volna biztosítani a gyerekeknek helyben, a fűtés pedig nem került volna pluszköltségbe az illetékes tankerületnek. Már hétfőtől a Berceli Széchenyi István Általános Iskolába kell járniuk a nógrádkövesdi kisiskolásoknak. A szülők többsége egyelőre azt sem tudja, hogy az alsós tanulók hogyan tudnak önállóan eljutni a szomszéd település iskolájába, ha ők nem tudják bevinni…
Tovább olvasomCsak a szokásos, ma is zuhan a forint
Az e heti történelmi negatív csúcsok után csütörtökön megint megindultak az árfolyamok: az euró 433, a dollár 447, a font 495 forintot is ért. A font 492 és 495 forint között mozgott, a dollár és az euró árfolyama nem hullámzott ekkorát Ahogy korábban is írtuk, a forint az orosz–ukrán háború kitörése óta mélyrepülésben van, a jegybank sorozatos kamatemelései ellenére. A szerdai zuhanásnak vélhetően a KSH inflációs jelentése az oka, ami elég rémisztő, 20 százalék feletti drágulást mutatott a fogyasztói árakban. Ilyen magas adatot 26 éve nem látott az ország. A…
Tovább olvasomPénteken élőlánc és tüntetés az oktatásért Miskolcon
Néhány nappal korábban beszámoltunk róla, hogy pénteken élőlánccal kötik össze a Földes Ferenc Gimnáziumot és a Herman Ottó Gimnáziumot, hogy ezzel is felhívják a figyelmet arra, hogy az oktatási rendszer az utolsókat rúgja. Előző cikkünk megjelenése óta, – amelyet ide kattintva olvashat – kiderült az esemény részletes programja is. Az rendezvény holnap 16:00-kor veszi kezdetét, a két iskolánál fognak gyülekezni a tiltakozók, ezt követően kezdődik meg az élőláncok kialakítása, amellyel összekötik a két gimnáziumot, de útközben bárhol be lehet csatlakozni a láncba. 16:40-17:00 óra között a demonstrálók beérkeznek a Városház…
Tovább olvasomBrutális számok a döntéshozók előtt: Miskolc valóban végveszélyben
Miskolcnak csak a kötelező feladatok biztosításához szükséges energiaellátása 17,5 milliárd forintba kerül 2023-ban a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint – hangzott el a Városvédelmi Egyeztető Tanács szerdai ülésén. A város vezetése a kormányzatnak ma megküldött levelében részletesen ismerteti az eddigi városvédelmi intézkedéseket és az alapfeladatok ellátásához szükséges forrásigényeket. Költségvetési szempontból már a 2022-es évet is veszélyeztetik az elképesztő magasságokba emelkedett energiaárak, 2023 azonban a most megismert számok alapján szinte reménytelennek tűnik – hangzott el a testület egyeztetésen. Ha csak a kötelező feladatokat ellátó szervezetek rezsiköltségeit vesszük figyelembe, akkor a következő…
Tovább olvasomKét hónap haladékot kapott Magyarország a korrupcióellenes intézkedésekre
A tagállamok megadják a két hónapos haladékot Magyarországnak, hogy a vállalt 17 pontos korrupcióellenes intézkedés-csomagot teljesítsék. Az idő azonban vészesen fogy, a helyreállítási forrás hetven százalékáért kell versenyt futni a napokkal az év legvégén. Független sajtóértesülések (például a Bloomberg vagy az AFP) szerint az uniós tagállamok nagykövetei szerdán megállapodtak abban, hogy Magyarország két hónap haladékot kap arra, hogy végrehajtsa a korrupcióellenes intézkedéseket. A döntést a tagállami bel- és igazságügyi miniszterek csütörtökön erősítik meg. #BREAKING EU extends deadline for Hungary anti-corruption reforms to mid-December: diplomats pic.twitter.com/f7Or7Fh4r9 — AFP News Agency (@AFP) October 12,…
Tovább olvasomEmberi Jogok Bírósága: az adatvédelmi hatóság alkalmatlan a lehallgatások ellenőrzésére
Érdekes ítéletet hozott a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy perben, amelyet Hüttl Tivadar, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvédje kezdeményezett. A bíróság lényegében azt mondta ki, hogy Magyarországon nincs független, külső kontroll a titkos megfigyelések elrendelése és végrehajtása felett, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) lényegében alkalmatlan ezen hiányzó funkciók betöltésére. Ami azért is különösen érdekes, mert a Péterfalvi Attila vezette hivatal a Pegasus-ügyben is vizsgálódott, majd nagy magabiztossággal kijelentette, hogy mindent rendben talált az újságírók, politikusok és üzletemberek lehallgatásával kapcsolatban. Az ügy, amiben a döntés született,…
Tovább olvasomY-híd: csomópontlezárás a Vörösmarty és Soltész Nagy Kálmán utcák kereszteződésében
Új szakaszához érkezett Miskolcon az Y-hídhoz kapcsolódó utak építése. Aszfaltozási munkák miatt 2022. október 14-én pénteken és 15-én szombaton ideiglenesen lezárják a Vörösmarty utca – Soltész Nagy Kálmán utca kereszteződését. A forgalomkorlátozás mindkét napon 6 és 19 óra között engedélyezett. Pénteken a közút egy forgalmi sávját zárják le, a közlekedés forgalomirányítás mellett egy sávon biztosított. Szombaton azonban az útkereszteződést minden irányban, a közút teljes szélességében lezárják. Kerülni a Szilágyi Dezső – Király utca felé lehet. A forgalomkorlátozás miatt a menetrendszerűen közlekedő autóbuszok is terelőúton közlekednek majd. Fokozott körültekintéssel haladjanak az…
Tovább olvasomKoronavírus: 12 636 új fertőzött és 104 elhunyt az elmúlt héten
Az elmúlt héten összesen 12 636 új koronavírusos esetet igazoltak (1129-cel kevesebbet, mint amiről egy hete számoltak be), ezzel a járvány kezdete óta összesen 2 120 543 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Meghalt 104 beteg (a múlt héten 73 volt a számuk), így az elhunytak száma 47 680 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 2 036 700 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 36 163-ra emelkedett (+1124). Jelenleg 1 700 koronavírusos beteget ápolnak kórházban (-52), közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 6 418 580…
Tovább olvasomMár a fideszesek harmadának is komoly gondot okoz az áremelkedés
20,1 százalék volt az infláció szeptemberben az előző évi adatokhoz viszonyítva, ami azt jelenti, hogy tavaly szeptemberhez képest ennyit emelkedtek az árak. Nem mindenki érzékeli azonban ugyanúgy az árváltozást – derült ki a Publicus Intézet Népszava számára készített reprezentatív felméréséből. Augusztusban a kormánypárti szavazók 27 százaléka mondta, hogy súlyosan érinti az infláció, 61 százalékuk számára akkor alig volt észrevehető. Ennél többen érzékelték a megélhetési nehézséget az ellenzékiek közül: ott 39 százalék számolt be problémákról, 49 százalék tarthatónak érezte a helyzetet. Most, október elején, a 20,1 százalékos infláció idején már a kormánypárti szavazók közül is…
Tovább olvasom