Csütörtök délután 500 forint fölött járt egy font

Csütörtök délután negatív rekordot döntött a forint árfolyama a fonttal szemben, 14:30-kor 500 forintot kellett adni egy angol fontért. Szerencsére ez nem tartott sokáig, egy “kellemes” 430-as euró és egy 439,5-ös dollár ráfolyammal számolhatunk a nap végén. A forint gyengülésének a hátterében leginkább a kedden megjelent legfrissebb inflációs adat állhat: a KSH adatai szerint szeptemberben 20,1 százalékra, azaz 26 éves rekordra emelkedett a fogyasztói árak emelkedésének üteme (azért volt most ekkora az ugrás az augusztusi 15,6 százalék után, mert a KSH szeptemberben számolta először a rezsikiadásokat már az új rendszer szerint,…

Tovább olvasom

Csak a szokásos, ma is zuhan a forint

Az e heti történelmi negatív csúcsok után csütörtökön megint megindultak az árfolyamok: az euró 433, a dollár 447, a font 495 forintot is ért. A font 492 és 495 forint között mozgott, a dollár és az euró árfolyama nem hullámzott ekkorát Ahogy korábban is írtuk, a forint az orosz–ukrán háború kitörése óta mélyrepülésben van, a jegybank sorozatos kamatemelései ellenére. A szerdai zuhanásnak vélhetően a KSH inflációs jelentése az oka, ami elég rémisztő, 20 százalék feletti drágulást mutatott a fogyasztói árakban. Ilyen magas adatot 26 éve nem látott az ország. A…

Tovább olvasom

Elképesztő mélypont: 440 forintnál a dollár, 426-nál az euró

Soha ennyire pocsékul nem állt még a magyar forint. Minden korábbinál mélyebbre süllyedt a forint árfolyama hétfő délelőtt – írta meg a HVG.hu. Az euró árfolyama eleve a korábbi rekord közeléből, 424 forint feletti értékekről indult kora reggel, majd nem sokkal tíz óra után meghaladta a 426,8 forintot, és azóta is 426 felett jár. Hasonlóan nagyon zuhant a dollárral szemben is a forint, az amerikai fizetőeszköz árfolyama most három forinttal haladta meg az eddigi (a szeptember 29-i 437-es) mélypontot, és 440,6 fölött is járt. via hvg.hu

Tovább olvasom

Brutálisan beszakadt a forint, már 430 egy dollár

Bár kedden jelentős kamatemelést hajtott végre a Nemzeti Bank, ez sem segített sokat a forint árfolyamán. A szerda délelőtti devizapiaci kereskedésben a dollárral és az euróval szemben is látványosan gyengült a forint. A dollár ára délelőtt többször is átlépte a korábbi 428,836 forintos csúcsot, és nem sokkal fél 11 után a 430-as szint fölé erősödött. Az új történelmi rekord előbb 430,141 forint, majd 430,844 forint volt, de ezután 431,39 forintra ment az árfolyam. Az euróval szemben szintén gyengült a forint, a kereskedése a dollár árának rekordszintre emelkedésekor 411,7 forinton járt.…

Tovább olvasom

Már 424 forint 1 dollár – újabb történelmi mélypont

Gyengült a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. A dollár ellenében hétfőn a forint új árfolyammélypontot ért el, a 424-es szintet is megcsípték a jegyzések a Portfolio megfogalmazása szerint. A gazdasági portál azt írja, hogy az olaszországi választási eredmény, a jobboldali-szélsőjobboldali koalíció várható győzelme befolyásolja a dollár-euró árfolyamot. Az amerikai valuta új húszéves csúcsra ugrott az euróval szemben. Az egy héttel korábbihoz képest hétfő reggeli jegyzésén a forint 0,5 százalékkal áll gyengébben az euróval, 4,5 százalékkal gyengébben a dollárral és 2,4 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben. A…

Tovább olvasom

Újabb történelmi mélypont, 420 felett a dollár

A délutáni, 418 forintos mélypont után is folytatódott a forint árfolyamának romlása a dollárhoz képest, ami este rövid időre a 420 forintot is átlépte, 420,24 forint volt a csúcs. Az eddigi rekord 416 forint volt, ezt augusztusban lépte át a forint. Az euró ára ezzel együtt 406–408 forint körül mozog. Az, hogy egy kisebb ország fizetőeszköze egy válság elején gyengül a nagyobb valutákkal szemben, természetes dolog. A forint azonban jóval többet veszített értékéből, mint a környező országok fizetőeszközei, ami jelentős részben a kormány döntéseinek eredménye. A mai esés oka viszont nem hazai,…

Tovább olvasom

Napról napra durván gyengül a forint, már 410 felett az euróhoz, 400 felett a dollárhoz képest

Kedd után szerdán is folyamatosan döntögetjük a negatív rekordokat. Visszahull ránk az Orbán-kormány(ok) “kiváló gazdasági hozzáértése” és a mérhetetlen kiköltekezés, eladósodás, amit az elmúlt évben a Fidesz vezetésével láthattuk. Most minden visszaüt. Kedd után szerdán is történelmi mélypontra került a forint az euróval, a frankkal és a dollárral szemben, miközben gyengült az euró is a dollárhoz viszonyítva. Röviddel 10.45 óra után az euró 410,68 forint, a frank 413,83 forint, a dollár pedig 401,19 forint rekordszintre emelkedett. Percekkel később minimálisan erősödött a forint, az euróhoz képest 410,19-en, a frankhoz viszonyítva 412,93-on…

Tovább olvasom

Óriási fordulat, a Twitter vezetősége elfogadta Elon Musk gigantikus, 44 milliárdos ajánlatát

Természetesen mindez dollárban értendő. Nagyon úgy tűnik, végül mégis létrejön az adásvétel, amit még néhány nappal ezelőtt is hevesen tagadtak és cáfoltak. A Twitter hétfőn várhatóan bejelenti a részvényeseinek az igazgatóság döntését a közösségi médiacég eladásáról, írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Reuters. A hírügynökség szerint a vállalat várhatóan elfogadja Elon Musk amerikai milliárdos vállalkozó legutolsó ajánlatát, és részvényenkénti 54,20 dolláros (kb. 19 ezer forintos), vagyis összesen 43 milliárd dolláros áron kerülhet a Tesla alapítójának tulajdonába. A Reuters forrásai szerint viszont az üzlet akár az utolsó pillanatban is meghiúsulhat. A…

Tovább olvasom

Gondban az oroszok gazdaságilag, három hetük van, hogy elkerüljék a hivatalos fizetésképtelenséget

Kötik az ebet a karóhoz, hogy a gázért csak rubelben lehet fizetni, pedig ők is megszegnek egy korábbi fontos szabályt. A Moody’s szerint Oroszország fizetésképtelennek tekinthető, ha május 4-ig nem fizet dollárban kötvényei után. A Moody’s szerint Oroszország „fizetésképtelennek tekinthető”, amennyiben május 4-ig nem fizeti meg a korábban kibocsátott kötvényeiből fakadó tartozásait amerikai dollárban – írja a Guardian. Oroszország ebben a hónapban két kötvényt rubelben fizetett ki, miután a szankciók elvágták az országot a globális pénzügyi rendszerektől, és az USA megtiltotta Moszkvának, hogy amerikai bankokban tartott dollárral teljesítsen adósságfizetéseket. A rubelben…

Tovább olvasom

Ötven dollárt kapott volna az a diák, aki végigolvassa a professzor tanmenetét, senki nem tette

Pedig egy mindössze háromoldalas dokumentumot kellett volna tüzetesen végigolvasni a diákoknak, de senki nem jutott el a második oldal közepéig, ahova a turpisság el volt rejtve. Ha valaki az egyetemen teljesíteni akar egy-egy kurzust, akkor az az első dolga, hogy megnézze a tantárgyi adatlapon a követelményeket – az esetek többségében azonban senki nem veszi a fáradságot, hogy elolvassa, mit tanulhat azon a kurzuson, milyen olvasmányokkal bővítheti a tudását, vagy hogy egyáltalán ki a tanár. A részletekről a Telex.hu számolt be. Ez a gondolat járhatott Kenyon Wilson fejében is, aki a…

Tovább olvasom