Digitális oktatásra áll át az egyik egyetem a magas rezsi miatt

Megosztás

Az energiaköltségek drasztikus emelkedése miatt digitális oktatásra áll át a Dunaújvárosi Egyetem.

„A közel tízszeresére emelkedett távfűtési költségek következtében a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) vezetése a Szenátus támogatásával az oktatás digitális formában történő szervezése mellett döntött, amely lehetővé teszi azt, hogy az intézmény takarékossági okokból az egyes távhővel fűtött épületek használatát – azok állagmegóvása mellett – a fűtési időszakban mellőzze” – tájékoztatta az egyetem a Dunaújvárosi Hírportált.

Hozzáteszik, hogy a DUE „kiváló online tananyagokkal rendelkezik”, amelyeket már a koronavírus-világjárvány időszaka alatt többszörösen kipróbáltak és sikeresen alkalmaztak. Azt is írták, hogy a Dunaújvárosi Egyetem megtartja az előre eltervezett programokat, így például a november második hetében megrendezésre kerülő Tudományos Hét rendezvényeit, valamint a november 10-re és december 17-re tervezett nyílt napokat is.

Az elmúlt időszakban a magyarországi egyetemek sorra vezetnek be rezsicsökkentő intézkedéseket: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen például langyos lesz a meleg víz, kicsavarják az izzókat is, és a kézszárítókat is kikötik. A Budapesti Gazdasági Egyetemen is maximálják a hőmérsékletet, a vécében nem lesz meleg víz.

Forrás: Telex.hu

Kapcsolódó cikkek